…Sam Neill egyszer csak feltűnt a képernyőn, és látva a mögötte lévő vadont, csak egy dolog juthatott az eszembe. Vajon mikor bújik elő a T-Rex a fák közül? No, persze a nosztalgia érzés csak eddig tartott, mert után könnyedén visszacsöppentem a Tasmán látképbe, amely egyszerűen lenyűgöző volt. Daniel Nettheim remek munkát végzett, és megmutatta, hogy van tehetsége a rendezői szakmához. 2000-ben ugyan készített már egy filmet, de az első valamirevaló sikert az orvvadász hozta meg neki, amely történetesen a második alkotása.

A film, Julia Leigh regénye alapján készült el, és elevenedett meg a filmvásznon. A történetben, Martin David egy rejtélyes cégtől kap egy megbízást, hogy utazzon el a Tasmániába, és vadássza le az utolsó tasmán tigrist. (1936-ban kihaltak) Azonban a helyzete nem ilyen egyszerű, mivel nem csak a vadonnal kell megküzdenie, hanem a háttérben „mozgó” ellenséggel is, akik viszont őt akarják eltenni láb alól…

Az orvvadász egy nagyszerű alkotás, amely nem csak egy realisztikus vadászatba enged betekintést, hanem egy családi drámába is. Utóbbit csak kisebb részben érinti, de a főszereplő Martin szempontjából igencsak fontos, hiszen hozzátartozik a karakterdrámájához. Willem Dafoe remek választás volt a szerepre, mert bár láttunk már tőle jobb alakítást, de itt a film nem követelt ennél többet. Sokszor beszéd nélkül kellett kommunikálnia, illetve kimutatnia az érzelmeit, ami a cselekmény során jellemfejlődésre késztette.

Továbbá, amit még mindenképpen ki kell emelni az nem más, mint az operatőri munka. Egyszerűen fantasztikus. A szürke, és borús hangulatot ábrázoló képi világ, a Tasmán vadonnal elképesztően hangulatos. Néhol olyan érzést kelt, mintha egy skandináv filmet néznénk, hiszen azokra jellemző általában ez a képi világ.

Ugyanakkor van egy nagy hibája a filmnek, mégpedig a lassú történetvezetés. Alapjába véve nem lenne gond ezzel, mert a film nem követeli meg a gyors, és akciódús cselekménysorokat, ráadásul 1-2 helyen pont erre a lassúságra van szükség, de összességében túlzásba estek szerintem. Olyannyira lassú néhol a film, hogy a nézőnek már az fordul meg a fejében, hogy megállt-e az idő? Persze ettől függetlenül élvezhető az alkotás, mert egyedi feszültséget teremt, és mindenképpen minőséginek mondható a film. 7/10

A végére pedig egy idézetet hoznék, ami Gerald Durrell angol természettudós szájából hangzott el: „Az ember eleget tud ahhoz, hogy elpusztítson egy fajt, de még nem jött rá, hogyan lehetne újrateremteni, amit elpusztított”.