[Supernatural Movies]

Dogtooth / Kynodontas (2009)

2013. február 23. - REMY

Ha azt kérdeznék, hogy ismerek-e görög filmet, akkor a válaszom egyértelműen a nem lett volna, egészen a tegnapi napig, amikor is megismerkedtem a görög filmművészettel, azon belül pedig a Dogtooth című alkotással. A rendező Giorgos Lanthimos volt, aki olyannyira jól alkotta meg a filmet, hogy kapott egy jelölést az akadémiától a Legjobb idegennyelvű film kategóriájában.

Dogtooth.jpg

No, de mégis miről szól ez a bizonyos film; Adott egy család. Apa, anya és három testvér (1 fiú és 2 lány). A gyerekek az egész eddigi életüket a ház területén töltötték, mivel a szülők megtiltották nekik, hogy elhagyják a ház területét. Teletömték a fejük mindenféle hülyeséggel, hogy megakadályozzák az esetleges szökési kísérletet, illetve a kíváncsiságot. Azonban ahogy nőttek a gyerekek, annál nehezebb volt a helyzete a szülőknek…

Hmm… hol is kezdjem a film értékelését. Talán ott, hogy a zombi amúgy egy sárga virágot jelent, nem pedig az agyatlan élőhalottakat. No persze csak ebben a filmben, hiszen ilyen abszurd dolgokkal fogunk találkozni a 90 perces játékidő alatt, ha nekiülünk az alkotásnak. Ez csak egy példa volt (nem számít spoilernek), és mindenképpen figyelemfelkeltő a filmmel kapcsolatban. Lanthimos nagyszerű atmoszférát teremtett a filmnek, és néha már mi érezzük kényelmetlennek a látott szituációkat. Annyira bizarr az egész, annyira felfoghatatlan, de mégis létezik, illetve megpróbálja ezt éreztetni a film. Olykor-olykor sikerül is neki, és ezt főként a gyerekeket megformáló színészeknek köszönhetjük. Nem parádéznak a filmvásznon, de pont annyit mutatnak, amennyit kell, és amennyit a film elvár.

A legnagyobb pozitívum – legalábbis számomra-, hogy nem a megszokott forgatókönyvet láthattam. Nem azt kaptam, amit egy amerikai vagy ázsiai film nyújtott volna egy ilyen történetnél. A főszereplőknek nem a kijutáson járt az agyuk az első perctől fogva, és nem akartak 15x megszökni. Egyszerűen csak betekintést kaptunk egy, a külvilágtól elzárkózott család életébe.

…és valahol a probléma itt is kezdődik, mert könnyen rá lehetne sütni azt, hogy nincs se eleje, se vége a filmnek. Túl kevés dolog történik a játékidő alatt, illetve ezt a keveset is iszonyatosan vontatottan mutatják be nekünk. Holott az alapanyag fantasztikus, és egy nagyon jó filmet kilehetett volna hozni belőle. Persze így is jó, de ennél többet lehetett volna.

Lanthimos jó munkát végzett, de voltak hibái. A töltények a tárban maradtak, és így csak 6,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr305098951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása