Gaspar Noét ismerve nem biztos, hogy a legjobb döntés volt a hétvégét az ő filmjével kezdeni, de hát egyszer ezen is túl kell esni. Noé munkásságát az Enter the Voidban, és a Lóhús című filmből ismertem meg, de a sokak által ajánlott Visszafordíthatatlan egész a mai napig kimaradt az életemből, pedig ha tudtam volna, hogy egy hullámvasútra fogok felszállni, ami hátrafelé hajt, akkor lehetséges, hogy előbb ülök neki. No, de ez már történelem…

A történet tálalása elég sokban hajaz a Nolan által rendezett Mementóra, ami szintén az óramutató járásával ellentétes irányban meséli el a storyt. A forgatókönyvet maga Noé írta meg, és egy pofon egyszerű cselekménysorozatot tárt elénk, amiben megismerjük Marcust, Pierret és Alexet. Az előbbi, azaz Marcus majd felrobban dühtől, amikor megtudja, hogy a barátnője egy erőszak áldozatává vált. Barátjával Pierrel megpróbálják felkutatni a tettest, és bosszút állni rajta. Ugyanakkor, mi a történet szempontjából az ellenkező irányba indulunk el, és az adott nap előzményeit látjuk majd a filmvásznon…

Noé egyszer már lenyűgözött az egyik filmjével, és ezt ismételten megtette. Azt nem mondom, hogy tökéletes lett, és hogy a kedvencek listájára is felkerült, de kétséget kizárólag egy igazi élmény volt. A film kezdetén már észrevettem, hogy semmi olyanra ne számítsak, ami könnyen emészthető lenne, és így is lett. Az operatőri munka tényleg olyan volt, mintha egy hullámvasúton ülnék, ami megállás nélkül megy és megy. Szinte már túlzónak lehetne érezni, de a jelenlegi helyzetben mégsem mondom ezt, mert a hangulathoz, illetve a megfelelő tálaláshoz pontosan ez kellett. Anno a Voidban volt ehhez hasonló, bár ott sokkal visszafogottabban használták a kamerát. Az operatőrnek hála olyan közel kerülünk a szereplőkhöz, hogy szinte már meg tudjuk érinteni őket, mintha ott lennénk velük, és átéreznénk az adott szituációt. Velük együtt dobban a szívünk, és együtt lihegünk.

A film csúcspontja, ugyanakkor egy olyan jelent, ahol a kamera egy rögzített pozícióban áll, és filmezi a nyers, durva és brutális cselekményt, amiből kiindult Marcus vérbosszúja. Ez a több, mint 10 perces snitt, már-már Kubrickot idézte, de az adott pillanatban nem erre gondoltunk, hanem arra, hogy mikor lesz már vége, a szinte már gyomorforgató kegyetlenségnek.

Noé ismét megmutatta, hogy nem tud könnyű alkotást rendezni. A visszafordíthatatlan egy egyszerű, de mégis hatásos film, amiben megmutatkozik a rendező stílusa. A maga 90 perces játékidejével nem tartozik a hosszú filmek közé, de ebben a rövid játékidőben többet kapunk, mint gondolnánk. Nyers, durva, de mégis realisztikus.

A film tehát nem a könnyű darabok közé tartozik, így csak azoknak ajánlom, akik nem riadnak vissza a durva dolgoktól. 7,5/10

…ja, és Vincent Cassel és Monica Bellucci is jól játszik benne.