„Ne rázzad már azt a kurva kamerát!” ordíthatjuk a legújabb Neill Blomkamp film nézése közben, ám ezt a kis "apróságot" leszámítva a District 9 rendezője ismét megmutatta, hogy ért a filmkészítéshez. No, nem fog olyan eredményeket elérni, mint a 9-es körzettel, mert messze nem lett olyan egyedi, de a kikapcsolódást biztosan garantálja.

2154-et írunk és a Föld lakossága nyomorban él. Bűnözés, betegség, és a reménytelenség lett úrrá az embereken. Max a szerencsésebbek lakosok közé tartozik, hiszen van állása, ami csak kevés embernek adatik meg, ám az egyik nap balesetet szenved, ami miatt égető szükségűvé vált, hogy eljusson az Elysiumra. Arra a helyre, ahol a kiváltságosok élnek, egy szép és békés közösségben, távol minden bajtól, betegségtől…

Blomkamp a jövőbe repítette Robin Hoodot, illetve a jelenkor társadalmi különbségeit is áthelyezte bő másfél évszázaddal későbbre. Kiváltságosok kontra szegények. Előbbieknek minden, utóbbiaknak semmi, üzeni az Elysium, Jodie Fosterrel karöltve. A film felnagyítja ezt a valós problémát, és még tovább tágítja a szakadékot a két réteg között, mely már odáig fajult, hogy nem tengerek, hanem a világűr van közöttük. Ez a jelenség persze nem újdonság a filmek világában, mert divat ezt reklámozni manapság, ami nem feltétlenül baj, mert ha köré szőnek egy szórakoztató történetet, akkor nagyjából minden rendben. Szerencsére Blomkampnak ez sikerült, 1-2 dolgot leszámítva.

Az Elysium egy szórakoztató akció sci-fi, de semmi több. Amíg a rendező első alkotás megpróbált eredeti lenni, addig az új egyáltalán nem akart, sőt nem is próbálkozott. Megelégedett a 4-es osztályzattal, azaz a jó eredménnyel. Blomkamp átgondolta, hogy mi kell egy nyári blockbusterhez és azt meg is csinálta. A 4-es jegyet meg is kapja rá. Látványban, színészi játékban, alapstoryban, zeneileg mind-mind jó, de hiányzik az a plusz, ami miatt megkaphatta volna a jelest.

Ez a plusz nem más, mint a főszereplő karakterfejlődése. Matt Damon karakterét a semmilyen jelzővel lehet illetni, pedig a színész minden tőle telhetőt megtett, hogy sikert éljen el, de mindhiába. Ez azért baj, mert nagyon a középpontban szerepelt, így valamilyen szinten kapcsolatba kellett volna állnunk vele, hogy átérezzük a tetteinek súlyát, és hogy együtt lélegezzünk, de semmi. Max egyszerűen gyenge volt, és semmilyen érzelmet nem váltott ki a nézőből. A film egyik mellékszereplője, Spider (Wagner Moura) sokkal kidolgozottabb volt, és szerintem az ő személyét többször fogják felemlegetni, mint Damonét. De talán még Krugert is szóba hozhatnám…

A másik negatívum az operatőri munka volt. A District 9-ben még elment, hogy rángatták a kamerát, mert ott az ál-dokumentarista elemeket nyomatták, de itt nem, és emiatt feleslegessé is vált a kamera rángatása. Sok jelenetnél egyszerűen kiugrik az ember szeme a helyéről, és emiatt nem is látja, hogy éppen mi is történik. Ez is egy divat manapság, de szerintem az egyik legnagyobb baki is a mai filmek esetében.

Blomkamp nem alkotott remekművet, de arra még bőven van ideje, hiszen nagyon fiatal. Az idei évben „csak” egy nagyon korrekt popcorn mozit hozott nekünk, ami akár a többszörnézős kategóriába is belefér. Az Elysium jó, de lehetett volna jobb is, ám így sem húzhatjuk nagyon a szánkat. 8/10