[Supernatural Movies]

[kritika] Mud (2012)

2013. augusztus 22. - REMY

Amikor az embernek elege van már az unalmas amerikai blockbuster filmekből, akkor érdemes körülnézni a független filmek között, mert mindig akad 1-2 olyan alkotás, amely megtekintése után elismerőn csettinthetünk. Jeff Nichols Mud című filmje pont ilyen, és emellett tanúbizonyságul szolgál arra, hogy Matthew McConaughey igazi nagyágyúvá lépett elő a színészi rangsorban.

mud.jpg

Ellis és Neckbone egy szigetre tartanak, ahol egy elhagyatott hajót próbálnak felfedezni, ám a kutakodás közben rájönnek, hogy nincsenek egyedül, és a hajót bizony valaki birtokolja. A parton bele is botlanak a kissé szakadt külsejű Mudba, aki gyermekkori szerelmét várja. A két fiatal ekkor még nem is sejti, hogy a férfi nagy bajban van, és ha sokáig mellette vannak, akkor ők is veszélybe kerülhetnek…

Jeff Nichols filmje egy szerelmi dráma, melyben a főhős az igaz szerelmet várja, és mindent megtesz azért, hogy együtt lehessen az élete szerelmével. Néhány évvel ezelőtt még McConaughey játéka nem szólt volna másról, minthogy a felső testét mutogatja, és a csöves külsejű karakterben is egy jólfésült férfit formáljon meg. Ezek az idők elmúltak és MM színésszé érett, méghozzá olyanná, akire ezentúl, érdemes odafigyelni, mert akár nagyobb díjakat is bezsebelhet. Az első jelek az Igazság árával kezdődtek, majd jött a Killer Joe és a Paper boy, és most a Mud. De ezt a fejlődést mi sem mutathatná jobban, mint az, hogy Christopher Nolan felkérte, hogy szerepeljen az új filmjében, az Interstellarban.

No, de miért is jó film a Mud? Mert sok esetben többet ad, mint egy nagy költségvetéssel rendelkező film, hiszen itt Nicholsnak alig több mint 2 millió dollárból kellett gazdálkodnia, és alkotnia egy jó filmet. A jó ebben (és amúgy a legtöbb független filmben), hogy nagy szerepet kapnak a színészi képességek, az operatőri munka, a rendezés, illetve a forgatókönyv is. Itt ezek a dolgok jól is működtek, mert, ahogy említettem McConaughey pazar, de mellette még a fiatal Tye Sheridan is rengeteget ad a filmhez (előtte elég szép jövő áll). Az operatőri munka a sok szabadban fényképezett képpel, illetve a kissé borús árnyalattal fűszerezve, az összképet lenyűgözővé varázsolják. Hiába, ezt teszi az, amikor alkotni kell, nem pedig összehányni az adott filmet.

Maga a történet remekül ki van dolgozva, és a karakterek is elég szép időt kapnak, hogy kibontakozzanak. Két kisebb hiba viszont van vele kapcsolatban, mert talán egy kicsit hosszúra sikeredett. A játékidő több mint 2 órás, és ha egy bő 15 perccel rövidebb lenne, akkor szerintem sokkal jobban muzsikált volna. Emellett a katarzis elmaradt, és a film végeztével egy kicsit húzhatjuk a szánkat.

mud2.jpg

A Mud megmutatja milyen is az, amikor az embert elborítja a rózsaszín felhő, és akkor is kitart a célja mellett, amikor már a sokadik ember próbálja lebeszélni róla. A Mud nem csupán egy ember sorsát követi nyomon, hanem kettőét, akik a saját drámájuk mellett egymással is kapcsolatban állnak. 3 különböző kapcsolatot bont ki, és üti addig, amíg egy egésszé nem kovácsolódik.

A Mud minden téren korrektül van megszerkesztve, és akkor sem mondhatjuk rá, hogy rossz, ha nem nyerte el túlságosan a tetszésünket. A potenciál benne van, de az már más kérdés, hogy az ízlésünkhöz mennyire passzol. Érdemes nekiülni… 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr835468943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.22. 09:37:03

4 napja láttam ha jól emlékszem, de még mindig a a hatása alatt vagyok, bitangul van festve a film.

És MM eddig is jó volt. ;)

A filmek amikben szerepet többségében limonádék voltak, de abban is jó volt.;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.08.24. 17:57:11

@doggfather: Mostantól nem sok limonádéban fogod látni:
Dallas Buyers Club
The Wolf of Wall Street
Interstellar
Thunder Run (háborús film az Exp 2 rendezőjétől)

Azért örülök, hogy az idióta vígjátékoktól ide nőtte ki magát.

A filmhez: szerintem ez a film nagyon nem Mud-ról szólt, ehhez még talán kevés is lett volna a két óra, inkább a tipikus "kissrác segít egy titokzatos valakinek" zsánert vette elő, csak most nem ET meg gyilkos bálna volt az alany, hanem egy kicsit komolyabb hangvételt ütöttek meg.
De talán pont azért is nem volt katartikus, mert Ellis sztorijában ez nem volt meg, a többiekkel meg nem foglalkozott annyira a film.
süti beállítások módosítása