17 évet kellett várnunk arra, hogy ismét a filmvásznon láthassuk Son Gokuékat, hiszen az 1996-os Dragon Ball - The Path of Power óta nem volt erre alkalmunk. A Dragon ball – Battle of Gods a 14. Z mozifilm lett, és a felhőtlen szórakozás érdekében visszatért Akira Toriyama is, hogy ellássa a forgatókönyvírói feladatokat. A film bejelentése után már csak az a kérdés maradt, hogy vajon hozza-e majd azt a varázst ennyi idő elteltével is, amit anno a 80-as, 90-es években kaptunk a sorozattól. Nézzük hát…

Whis felébreszti Bills-t a hosszú álmából, majd elújságolja neki, hogy Dermesztőt legyőzte egy Csillagharcos. Whis, Goku múltjából jeleneteket mutat a Pusztítás istenének, hogy bemutassa, mégis kivel van dolguk. Bills hamar félbeszakítja a beszámolót, mert úgy gondolja, hogy eleget látott, majd bevillan neki egy 39 évvel ezelőtti jóslat, miszerint lesz egy hatalmas ellenfele, akit csak úgy neveznek, hogy a Szuper csillagharcos isten. Bills és Whis rögvest útnak indulnak, hogy felkeressék Gokut, hogy megbizonyosodjanak, tényleg ő az a bizonyos istenség…

Több hónapja már annak, hogy bejelentették az új Dragon ball filmet, és kijelentették, hogy rengeteg újítást fog tartalmazni. Toriyamáék nem is okoztak csalódást, mert több ponton is változtattak a régiekhez képest, hiszen szerették volna ismét feléleszteni a sorozatot, és ehhez úgy gondolták, hogy részben el kell felejteniük a régieket, és új köntösbe bújtatni a DB univerzumot. Be kell vallanom féltem ettől, mert rajongok az eredeti DB filmekért és sorozatért, és nem vagyok híve az újításoknak, de tény, hogy itt jól működtek. No, persze nem mind, mert például a zenei aláfestés gyengére sikeredett, holott pont az adta meg az alaphangot a régieknél, és emiatt egy kicsit csalódott is voltam, de ezt annak a számlájára írom, hogy próbálkoztak valami újjal, így még elnézhető, de a következő (már ha lesz) filmeknél már óriási hibának fogom elkönyvelni. (hozzáteszem voltak szépen csengő dallamok is)

A másik szembetűnő újítás a számítógépes effekteknél keresendő, mivel a robbanások, a pusztítás nem a megszokott módon volt ábrázolva, hanem modernizálták. Ez többé-kevésbé sikeres is volt, mert volt benne fantázia, amit a későbbiek során tökélyre is fejleszthetnek majd.

No, de rátérve a történetre, (időben a Z és a GT között helyezkedik el, illetve a sorozat képregényének 517. és 518. száma között) mely jóval hosszabb volt, mint a megszokott, így ez is újdonságként hatott. 50-60 perc helyett most közel másfél órán keresztül élvezhettük Son Gokuék storyját, mely ötletesen, és remek tempóban volt felvezetve. A játékidőt jól töltötték fel, és a mindig jelentkező hibát, miszerint „csapjuk össze a harcot a gonosszal, mert az jó…” szerencsére elhagyták, és engedték kibontakozni a két gigászt. Emellett belecsempészték a jól bevált humort, a mindig előtérbe kerülő kajálást, és az erőfitogtatást is.

Bills az idétlen kinézete ellenére szimpatikus ellenfélként mutatkozott be nekünk, úgyhogy akinek kételyei voltak vele kapcsolatban, azok mind elfelejthetik, mert Bills jópofa. Bár néhol túlzásba estek vele kapcsolatban, de ez már a Dragon Ball egyik elengedhetetlen kelléke, hogy mindig érkezik az erősebb, aki pofátlanul könnyedén verekedi át magát az ellenfeleken.

Az Istenek harca a jól megszokott sémát követi, és a felépítése az utolsó harcig nem hordoz magában újdonságot, ám a lezárása tartalmaz egy bizonyos csavart, ami miatt azt lehet feltételezni, hogy lesz folytatása a műnek.

A mozifilmeknél mindig lesz egyfajta hiányérzet, mert egy-másfél órában lehetetlen úgy kibontani a szálakat, mint a sorozatban, ahol 20-30 részeket is rászántak egy-egy küzdelemre. Ez lehetetlen, így nem is kell elvárni. A film megtekintése alatt érezni fogjuk, hogy ez valami új, ez fura, de könnyedén meg lehet vele barátkozni, és az összképet tekintve jól muzsikál, és boldogan állhatunk fel a képernyő elől. 8,5/10