Minden évben árgus szemekkel nézzük a filmes felhozatalt, és gyakran feltesszük a kérdést, hogy vajon melyik lesz az a film, ami az egyediségével, az újításaival kitűnik a mezőnyből, és akár 20-30-40 év múlva is beszélni fogunk róla. Lesz-e új filmtörténeti mérföldkő, vagy sem? Miután megnézzük a Gravitációt, rájövünk, hogy itt bizony egy olyan alkotásról van szó, amiről sokáig fogunk még beszélni.

Dr. Stone és Matt Kowalski az űrben ügyködnek a Hubble űrteleszkópon, amikor Houston felszól nekik, hogy törmelékek haladnak feléjük, és óriási veszélyben vannak. Az orosz műhold darabkái elképesztő sebességgel érkeznek feléjük, és pillanatok alatt megsemmisítik a bázist. Ezek után a két asztronauta az űrben, egymáshoz kötözve sodródik, és a helyes döntéseket másodpercek alatt kell meghozniuk, ha életben szeretnének maradni…

Cuarón a történetet nem bonyolította túl, hiszen leegyszerűsítve az egész, arról szól, hogy a karaktereknek el kell jutniuk A pontból B-be. De Cuarón nem is ebben akart kitűnni, hanem a story tálalásában. Ugyanis még nem kaptunk egyszer sem olyan filmet, amiben ennyire realisztikusan, és precízen oldották volna meg az űrbéli témát.

A Gravitáció ereje a realisztikus ábrázolásban rejlik, aminek hatására a játékidő alatt végig érezzük a világegyetem félelmetes és rideg atmoszféráját, amiben nagy szerepet játszott Emmanuel Lubezki zseniális operatőri munkája. Elképesztő könnyedséggel tárja elénk a gyönyörű, de mégis hátborzongató látványt, amit egy bő negyedórás snittel indított, amivel nagyon magasra tette a lécet, és amit a későbbiek folyamán nem vert le. A kamerája nem állt meg, hanem lubickolt, és ehhez a 3D-s hatás még rá is tett egy lapáttal.

Cuarón legnagyobb húzása a csend volt, hiszen az űrben nem terjed a hang, így nem dolgozhatott vele, és ezt nagyon jól is tette. Így lett igazán hatásos az összkép, ami sokáig ott fog motoszkálni a fejünkben. Ugyanakkor nem ez volt az egyetlen zseniális lépése a direktornak, hiszen olyan elemeket dobott bele a filmjébe, amiket nagyon kevesen használnak fel, főleg ha egy blockbusterről beszélünk. A filmben előtérbe kerül a feladás, a halál elfogadása, ami nem egyszerű, de talán ez a lépés könnyebbé teszi az utolsó perceket. Ezek mellett elérte azt is, hogy együtt lélegezzünk Bullockkal és Clooneyval, ami szintén nem elhanyagolható.

A mexikói rendező a tálalással emelte a magasba a Gravitációt, és ennek hála olyan filmet hozott létre, amit még nem láttunk, ha a világűrről volt szó. Kaptunk tőle drámát, és sci-fit, de a legfontosabb, hogy megkaptuk tőle a csodálatos végeredményt, azaz a Gravitációt. Igazából nem is szaporítanám tovább a szót, mert ezt a filmet látni, és érezni kell, az olvasás (kritika) jelen esetben nem sokat ér, tehát irány a mozi! Az év filmje, és valószínűleg az is marad. 10/10