[Supernatural Movies]

[kritika] Női szervek (2013)

2013. október 26. - REMY

Az a stúdió mely leszerződtette az idei évben Sandra Bullockot, nagyon jól járt. Mind a Női szervek, mind a Gravitáció hatalmas összegeket szakított a pénztáraknál, így nem lehetett rájuk panasz, legalábbis pénzügyileg nem. Viszont, míg a Gravitáció, akár Oscar-díjat is hozhat neki, addig a Női szervek egy átlagosnál kicsivel jobb vígjáték lett csak. Nézzük is, hogy miért.

női.jpg

Sarah az FBI egyik legjobb embere a kábítószer-maffia vezérének nyomába ered, ám akarata ellenére hozzácsapódik a helyi zsaruk legidegesítőbb és legfurcsább embere is. Kezdetben nem pompás a viszonyuk, ám miután rájönnek, hogy ha egyesítik erejüket, akkor könnyen véghezvihetik a feladatot…

A vígjátékok elé mindig félve ülök le, mert nagyon sokszor csalódok - ami könnyen lehet, hogy az én hibám, mert rossz filmekre esik a választásom – és sajnos a Női szervek sem az a film, ami után fülig ér a szám. Idén – eddig - egyértelműen az Itt a vége volt a legnagyobb durranás számomra, de van még mit pótolni. A Női szervek már a trailer megtekintése után hátrányból indult, mert egyáltalán nem kötött le. Sablonos jó zsaru – rossz zsaru kapcsolatáról fog szólni, amit már többször is láttam. Ez persze nem jelent semmit, mert egy megszokott történetet, lehet többször is jól tálalni, de Paul Feignek ez nem sikerült.

Azt nem mondom, hogy nem vicces, de sajnos a jó poénok között nagy a hézag és a köztes részek vagy erőltetettek, vagy unalmasak. Ehhez társul negatívumként a két órás játékidő is, melyet a felhőtlen szórakozás elmaradása miatt nagyon hosszúnak érezhetünk.

Viszont, hogy ne csak leszóljam a filmet, térjünk is rá a színészekre, akik között is Melissa McCarthy volt az, aki szállította a poénok többségét. A karaktere vicces volt, és szerethető, annak ellenére, hogy sokan a falra másznának tőle. Sandra Bullock nem nyújtott semmi extrát, szimplán csak hozta az, amit egy efféle vígjátékban elő tud húzni a tarsolyából.

női2.jpg

A film nem veszi magát komolyan, hiszen egy vígjátékról van szó, annak ellenére, hogy itt nem drogok vagy alkohol hatása alatt ökörködnek a színészek. A sok pozitív kritika miatt egy kicsit többet vártam a filmtől, ezáltal egy ici-picit csalódtam, de azért nem volt olyan vészes. Ha ritkán is, de a poénok tényleg betaláltak, úgyhogy adok rá egy erős 6/10-et.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr185591200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2013.10.26. 17:12:25

Nem bírtam végignézni. Kicsivel több, mint egy órát láttam belőle, az alatt egy poén volt, ami tetszett, de már arra se emlékszem.

ergerberger 2013.10.27. 12:15:37

Aha, szóval szerinted a This is the end jobb volt ennél, baszod?!
Ez egy kurvajó film volt, a This is the end meg egy fos!
Különben meg Sandra Bullockot most jobban kúrnám, mint valaha!

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.27. 12:19:44

@ergerberger: :D ízlések és pofonok. Itt a vége jobb, szerintem.

profilo 2013.10.27. 18:21:29

@REMY:

Nem akarlak megbántani titeket,de ne égessétek magatokat azzal egy filmes blogon,hogy két ilyen gagyi vígjátékon veszekedtek.

☉ ☾ 2013.10.27. 20:52:05

Bullock vállalhatatlanul gagyi... a kezdetek óta.

FZ6R 2013.12.26. 20:41:18

Nemrég láttam ezt a filmet és szerintem ez az év vígjátéka. Sokkal jobb zsarutörténet mint a 2 Guns és viccesebb mint a This is the End. És hát Sandra (továbbra is) elképesztően jól néz ki a vásznon - gondolom élőben is, csak azt sajnos sose fogom megtudni haha

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.29. 15:48:54

még egy ilyen gyenge erőltetett szutykot régen láttam. még jó, hogy nem mentem el a moziba érte.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.07.29. 15:54:44

@doggfather: Az efféle vígjátékokat én már rég nem nézem meg moziban. Teljesen felesleges.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.29. 21:02:19

@REMY: utólag sztem is, pedig a trailerkor gondolkodtam rajta, hogy elmegyek moziba.
süti beállítások módosítása