Jack Kerouac könyve immáron a filmvásznakon is látható, „hála” Walter Salles rendezőnek. Egy igazi Road Movie-ról beszélünk, melyben a fiatalok keresztül-kasul beutazzák az Államokat, majd egy rövid időre áttérnek Mexikóba is, és mindeközben kábítószereznek, írnak, szexelnek, és élik az életüket.

A fiatal, feltörekvő író, Sal Paradise találkozik a furcsa, ám stílusos Dean Moriartyval, valamint az ő elbűvölő feleségével, Marylouval. Úgy gondolják, hogy a szürke, unalmas élet helyett a kalandos, szórakoztató életet választják, így hát útra kelnek, hogy érezzék a szabadságot és felfedezzék a világot…

A könyvet nem olvastam, így nem tudom összehasonlítani, de a hallottak alapján nem igen lehetett ezt a könyvet megfilmesíteni, és sajnos ezt a végeredmény is bizonyítja. A történet nem a legegyszerűbb, és valószínűleg a könyvben sokkal mélyebben és hangulatosabban mesélik el az egészet. No, de ez más tészta, most a filmről kell beszélni.

Walter Salles olyan hibákat követett el, amiket egyszerűen nem lehet megbocsájtani egy rendezőnek, ha egy minőségi alapanyag van a kezébe tolva. Addig rendben is van a dolog, hogy nehéz megfilmesíteni, (A Pi életére is azt mondták) de hogy olyan alapvető elemeket elhanyagolni, mint a hangulat, egyszerűen nem megengedett. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg az üresjárat, s ezáltal elképesztően unalmassá vált a film. Az Úton egy lelketlen, üres alkotás. Hol van az Easy Rider Road Movie hangulata, hol van a Nyár királyai szabadságérzete, hol van a hangulat? A rossz zeneválasztás már csak hab a tortán. Semmit nem ad a filmhez, pedig az operatőri munka kifejezetten jó volt, és a minőségi fényképezéshez jó lett volna, ha tudnak társítani egy – az se baj, ha hatásvadász – rendes dallamot.

A film egyetlen igazán pozitív oldala a színészi játék. Amennyire rossz a film, olyan jól alakítanak benne a színészek, és itt legyen szó a főszereplőkről vagy éppen arról, aki csak másodperceket szerepel a képernyőn. Sam Riley és Garrett Hedlund karakterére még azt is rá lehet sütni, hogy jól vannak megírva, nem úgy, mint szerencsétlen Kristen Stewart-éra, aki csak úgy felbukkan, rácuppan néhány „szerszámra” majd eltűnik. Igazából nem alakít rosszul, sőt, szerintem kifejezetten jól áll neki a szerep és nem okoz csalódást (pláne, hogy nem volt rest megmutatni magát a kamerának), de sajnos, olyan semmit érő szerepe van. A film során feltűnnek még olyan nevek, mint Amy Adams, Kirsten Dunst, Viggo Mortensen, Terrence Howard, és Steve Buscemi.

Én személy szerint szerettem volna szeretni ezt a filmet, mert izgalmas találom a 40-es, 50-es évek Amerikáját, de nem lehetett, a már említett hibák miatt. A könyv ismerete nélkül nem is igazán ajánlom megtekinteni a filmet, mert két óra tömény unalom vár arra, akit az első percekben nem kap el a film, vagy arra, aki szimplán leül megnézni a filmet. Sok-sok ziccer lett elrontva benne, és bizony óriási nagy csalódás lett ezáltal az Úton. Nem is szaporítanám tovább a szót… 4,5/10

Ui: A filmes jogokat már 1979-ben megszerezte Francis Ford Coppola, de talán jobb lett volna, ha sosem kerül fel a filmvásznakra.