Az előzetes várakozásokkal ellentétben az Inside Llewyn Davis meglepően rosszul jött ki az Oscar-jelöléseket tekintve. Se főszereplői, se zenei jelölést nem kapott, pedig senkinél nem lett volna keserű szájíz, ha Oscar Isaac, vagy a legjobb betétdalnál a „Please Mr. Kennedy” neve is ott szerepel a listán. Utóbbi hiánya mindenképpen érvágás…
Llewyn Davis egy folkzenész, akinek ez a hivatása. A probléma csupán az, hogy alig tud megélni belőle, és napról-napra kell változtatnia a helyét, ugyanis saját lakása sincs. Barátok fogadják be, illetve bepofátlankodik ahhoz, ahol úgy érzi, hogy egy-két éjszakát meg tud szállni. Ez a tengés-lengés azonban folyamatosan csökkenti a zenélésbe vetett hitét…
Nem vagyok rajongója a Coen tesóknak, nem rajongok a filmjeikért, ám elismerem és megtapsolom azt, amit eddig véghezvittek. A filmjeik általában 7-8 pont körül mozognak nálam, és ez köszönhető a filmjeikben szereplő karaktereknek, illetve a rendkívül jól megteremtett hangulatnak. Ezeket itt is megtalálhatjuk, mi több a hangulat egyenesen fantasztikus.
A mostani film esetében bepillantást nyerhetünk Llewyn Davis néhány napjába, ami ugyan nem jelent sok időt, hiszen tényleg csak néhány napról van szó, de ez idő alatt mégis rengeteg minden történik. Ezt Coenék, jól megírt párbeszédekkel, a főszereplő karakterfejlődésével, illetve az egyre mélyülő drámai szállal fűszerezték meg, mely végül pofás összképet mutatott. Ugyanakkor mégsem ezek a film legnagyobb erényei, hanem a zene, valamint a színészek. Előbbi adja a sava-borsát az egésznek, és mondhatni elvarázsol, amikor felcsendül egy-egy hangulatos zene. Igazi életérzést ad át a cigifüsttel átitatott 60-as évekből, és a folkzene szépségéből.
Ám ez mind nem jöhetett volna létre, ha nem Oscar Isaac kapja meg a főszerepet, ugyanis remekül formálja meg a bunkó, kissé arrogáns Davist, aki ezek hallatán a való életben egy p**s, de amint gitár kerül a kezébe, az egész róla kialakított kép megváltozik, és megmutatja, hogy mit is tud igazán. Mellette természetesen voltak még kiváló alakítások, gondolok itt John Goodmanre, Carrey Mulliganre, vagy éppen a „Please Mr. Kennedy” dalnál főszerepet játszó Justin Timberlakere, illetve Adam Drivera.
A Coen tesók tehát büszkék lehetnek a legújabb alkotásukra, mely a zenés filmek között előkelő helyen szerepel majd, illetve a rendezőpáros filmográfiájában is a jobb helyeken fog majd feltűnni. A filmet a hangvágás, valamint az operatőri munka miatt láthatjuk viszont az Oscar-gálán, amiből szerintem egyiket sem fogják behúzni, de ez nem von le semmit a film értékéből. A hangulatteremtés, az operatőri munka, a zene, a színészik is mind-mind dicséretesek. A folkzene kedvelőinek mindenképpen ajánlott a film megtekintése. 8/10
