Manapság igen gyakori az a jelenség, hogy egy-egy film előzetese jobb, mint maga a fő mű, melyet reklámozni kíván. Nos, az új Robotzsaru esetében ez nem mondható el. Az előzetesek ugyanis azt sugallták, hogy ez egy tipikus, a kornak megfelelő digitális látványorgiával operáló, se íze-se bűze újrafilm lesz. Plusz lehetett olvasni ugye, hogy a rendező, José Padilha ki volt bukva, amiért a stúdió amennyire csak lehetett, megkötötte a kezét. Plusz az eredeti az egyik kedvenc filmem. Mindezek ellenére végig ott motoszkált bennem a gondolat, hogy de mi van, ha mégsem lesz rossz? Hiszen ez mégiscsak egy Robotzsaru film, annyira rossz nem lehet. És bármennyire is naiv feltételezés ez, szerencsére beigazolódott.
A feldolgozás legnagyobb erénye az, hogy nem szolgai másolata az eredetinek, csupán a fő motívumokat vette át, és totálisan áthelyezte a hangsúlyokat. Így lehetséges, hogy Alex Murphy, azaz a Robotzsaru társa, Lewis az új filmben olyan jelentéktelen szerepet kapott, hogy akár ki is hagyhatták volna. De ez egyáltalán nem baj. Mint ahogy az sem baj, hogy a gépember öntudatra ébredése és személyes bosszúja helyett itt inkább az került előtérbe, hogy hogyan válik azzá, amivé. Eleve a robotember koncepciója is más, mint az eredetiben. Itt Murphy nem hal meg, és valamivel több marad belőle, mint a nyolcvanas évekbeli druszájából. Láthatjuk is, hogy pontosan mennyi, és tuti, hogy nem fogjuk elfelejteni. A filmnek ez az a pontja, ami az eredetiben a „Murphy halála” jelenet volt.
Jó az is, ahogy reflektál a mai állapotokra. Közel-keleti békefenntartó misszióról szóló tudósítással indítunk. A békét többek között ED 209-esekkel igyekeznek fenntartani. Mivel látványuktól a szar is megáll mindenkiben, a misszió eléggé eredményes, hacsaknem épp öngyilkos merénylőkbe futnak bele. Nálam már itt kapott egy jó pontot ez a film, ugyanis míg annak idején merő fikció volt, amit vászonra vittek, mostanra – ijesztő módon – már nem is tűnik olyan légből kapott dolognak ez az egész. Drónokat már most is vetnek be, és ki tudja hova fejlődik a technika 2028-ig?
Érdekes, hogy a remake pont azokon a pontokon gyengélkedik, ahol megpróbálták egy az egyben megidézni az elődöt. Kapunk egy raktári leszámolást, de ez az eredeti film hasonló jelenetének épphogy csak az árnyéka. Meg aztán eleve a bűnöző karakterek iszonyú haloványra sikeredtek, kiváltképp az elődökhöz képest. Aztán ott van a film némileg összecsapott vége, ami hasonló, mint az eredetiben, de ott sokkal frappánsabban volt megoldva. Szerencsére ezek a gyengébb pillanatok és összetevők nincsenek többségben. Külön öröm, hogy felcsendül az eredeti, Basil Poledouris által szerzett zenei főtéma is, ezt leszámítva viszont – a mai filmek többségéhez hasonlóan – a soundtrack felejthető. A stáblista alatti The Clash szám viszont megint csak mosolyt csalt az arcomra.
Több kritikában is említették, hogy a kézikamera használat ebben a filmben kimondottan jó. Hát nem tudom, biztos, hogy így van, de azt hiszem, hogy ezekkel a rángatózó akciójelenetekkel én sohasem fogok igazán megbarátkozni. Az eredetinek meghatározó eleme volt a néhol már-már groteszkbe hajló médiaszatíra, a cselekménybe beépülő híradóbejátszásokkal és a meghökkentő reklámokkal. Az új filmben egy Novak Tényező című műsort követhetünk, ez adja meg a szatirikus élt, ám ez már sokkal inkább az amerikai kormány kigúnyolása. Mindenesetre működik.
Örülnék, ha jól jövedelmező lenne az új Robotzsaru, és ha ebből kifolyólag készülne egy folytatás, azt szintén Padilha rendezné, csak ezúttal szabad kezet kapva, mert valamiféle visszafogottság nagyon észrevehető a mű egészén. Ugyanakkor még így sem rossz. 7/10
