[Supernatural Movies]

Fussatok bolondok, jönnek a zombik! (2. rész)

2014. február 26. - REMY

A kígyó és a szivárvány (1988)

z4.jpg
Wes Cravennek sok idő kell, míg magához tér egy-egy remekmű után, így nem csoda, hogy a 80-as években a Rémálom az Elm utca után nem készített maradandó filmet. A kígyó és a szivárvány ettől függetlenül lett értékelhető alkotása, és a Bill Pullmannal fémjelzett misztikus zombifilm bőven megállja a helyét a zsáneren belül. Bár nem egy megszokott zombifilmmel van dolgunk, mert itt nem zabálnak agyat, és nem tépik ki a belső szerveinket, hanem inkább a misztikus hátterét mutatják be, illetve a hitkérdést. Ugyebár a zombi eredetileg a vudu hitből származik.

A kígyó és a szivárvány hangulatilag tud igazán mély nyomot hagyni, mert ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesz egyre nyomasztóbb az egész film, és úgy kezdjük el egyre jobban átérezni Bill Pullman tehetetlenségét. A film kicsit lassan indul, de az idő előrehaladtával Wes Craven egyre jobban belelendült, és a végére egy korrekt horrort hozott össze. 6,5/10

Grindhouse – Terrorbolygó (2007)

z5.jpg
Robert Rodriguez és a zombik… ebből semmi jó nem sülhet ki, vagyis semmi olyan, ami a normál kereteken belül értelmezhető. Rodriguez trash zombifilmje a komolytalanság, és a végeláthatatlan hentelés ellenére is remek szórakozást tud nyújtani azoknak, akik kapósak a B-kategóriás filmekre.

Mint ismert a két nagyágyú Tarantino és Rodriguez eléggé nagy haverok, épp ezért a 2007-es esztendőben összedugták a fejüket, és megrendezték a Grindhouse című, két különálló storyt feldolgozó filmet, aminek az egyik részét (Halálbiztos) Tarantino jegyzett, míg a másikat (Terrorbolygó) Rodriguez forgatott le. Utóbbi nagyobb sikert ért el nagyközönségnél, de annyi biztos, hogy mind a ketten megadták a módját annak, hogy tiszteletüket tegyék az általuk kedvelt, 70-es évekre jellemző műfaj előtt. A Terrorbolygó magában hordozza a műfaj jellegzetességeit, a rossz képminőséget, az olcsó kivitelezést, és a gagyi párbeszédeket, de ezeket Rodriguez úgy tudta összehozni, hogy ha rávetjük magunkat a filmre, akkor bizony egy hatalmas élménnyel lehetünk gazdagabbak. Egy igazi akcióbomba, ami egy percre sem veszi komolyan magát. 7,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr485816252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.26. 14:45:17

hány részes a sorozat terveitek szerint?

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.02.26. 15:13:51

@doggfather: Ugyebár egy TOP 30 zombifilm toplistát tervezek, ami miatt sok filmet kell pótolnom a zsáneren belül. Igazság szerint nem tudom, hogy hány részes lesz, de amiről érdemes írni, azt majd így publikálni fogom. 2-3 film lesz egy ilyen részben.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.26. 15:19:59

@REMY: okés, köszi.

és ezek a filmek önállóan nem érnek meg 1-1 posztot?
süti beállítások módosítása