Egy újabb alkotás a sci-fi évéből, és egy újabb alkotás melyet lehurrogtak a kritikusok. Valahogy nem akart összeállni a dolog a 2013-as esztendőben a sci-finek, mert bár én a legtöbbjüket szerettem, de globálisan nézve nem igazán voltak sikeresek. Az Oblivion kapott hideget és meleget, az Elysium inkább hideget kapott, a Tűzgyűrű szintén csalódást okozott a legtöbb embernek. Blockbusterként talán a Star Trek kapta a legjobb kritikákat (nézők és kritikusok), illetve volt egy Gravitáció, ami a kritikusok által elismert lett (plusz ugye a 7 Oscar-díj), de a neten a nézők véleménye már kevésbé volt elismerő.

50 év telt el azóta, hogy a Hangyok (nem, nem hangyák) majdnem kiirtották az egész emberiséget, de hála az egyik bátor pilótának, végül győzedelmeskedtünk. Azonban hátradőlnünk nem szabadott, mert bármikor elkezdődhetett volna egy újabb invázió, ami újabb háborúhoz vezetett volna. Ahhoz, hogy végleg elpusztítsuk az ellenséget, egy nagyon komoly program által kiképzett „katonákra” volt szükségünk. A fiatal Ender Wiggin tűnt a legjobbnak mind közül…

Orson Scott Card regényéhez nem volt szerencsém, de úgy gondolom, hogy kell az olyan kritika is, mely teljes mértékben el tud vonatkoztatni az eredeti műtől. A baj már csak az, hogy a film így se működik igazán. Sok esetben az a probléma, hogy egy általunk ismert regényt akaratlanul is összehasonlítunk a róla készült filmmel, és ilyenkor előjönnek a hibák vagy a változtatások, és a legtöbb esetben a negatív irányba mozdulnak el a dolgok… Most viszont az a helyzet állt elő, hogy fel kell tennünk azt a kérdést, hogy vajon a Végjátékot lehet-e egyáltalán adaptálni, vagy csak Gavin Hood volt kevés ahhoz, hogy egy remek Végjátékot kapjunk.

Én úgy gondolom, hogy Hood (valamint a mai mozis réteg) volt ennek a filmnek a gyenge pontja, és nem a könyv. Egyrészt hiba volt egy ekkora történetet 2 órába beletömöríteni, mert látszódott minden percén, hogy mennyi mindent szeretne bemutatni nekünk a rendező, de végül semmi nem jött össze neki. Olyan, mint amikor fürdés közben a habot megpróbálod a kezedbe tartani, majd egyre jobban összeszorítva egyre kevesebb marad a kezedben. Másrészt a mai moziba járók többsége nem képes három, három és fél órákat bent ülni a teremben, mert sok nekik. Így a rendezőknek sietniük kell, mindent gyorsan és egyszerűen kell bemutatniuk, aminek az lesz a végeredménye, hogy kapunk egy sok sebből vérző filmet.

Maga a történet elsőosztályú, de amikor csak a felszínt érintjük, akkor az igényesebb filmes felteszi a kérdést, hogy miért? Miért kapunk ilyen keveset Enderből? Miért nem tudjuk meg, hogy milyen kapcsolata van a testvéreivel (mert ugye sokszor előjönnek ők, de mégse tudunk meg semmit)? Miért szorulnak ennyire a háttérbe a mellékszereplők? Miért nem tudunk meg többet arról az emberiségről, ahol a gyerekek szinte már tárgyak, eszközök? Rengeteg kérdés, és nulla válasz…

Ezenfelül a feszültség is hiányzott a filmből, főleg, amikor a legjobban szükség volt rá, de sajnos ez volt a legkisebb gond a filmmel. Viszont fura módon tetszett is a film, így nem tudom a földbe tiporni, mert volt benne valami, valami megmagyarázhatatlan szerethetőség, ami miatt nem lehet utálni Gavin Hood alkotását. Tehát összességében azt tudom elmondani a Végjátékról, hogy egy látványos sci-fi, ami túl nagyot akart markolni, de végül elrontott mindent, ám ezzel együtt mégis szerethető. Fura, de igaz. 6,5/10