[Supernatural Movies]

[kritika] A kaptár 2 - Apokalipszis (2004)

2014. március 19. - REMY

Paul W.S. Anderson a rendezés jogát átadta Alexander Wittnek, akinek a rendezői pályafutása nulla, azaz 0 filmet számlált (jelen pillanatban is csak ez a Resident Evil film van a neve mellett). Tehát a projektet egy zöldfülű kapta meg, aki nyomban bele is bukott az egészbe, és egy gyenge folytatást készített az első Kaptárhoz.

res1.jpg

Raccoon City lakót megpróbálják megmenteni a katonáik, illetve az Umbrella vállalat, ám amikor úgy érzik, hogy a vírus túlságosan is terjed, akkor karantén alá helyezik az egész várost. A bennrekedt emberek hamar a T-vírus áldozatává esnek. Kisebb csoportok alakulnak a még megmaradt túlélők között, hogy közös erővel próbálják meg túlélni a katasztrófát. Az egyik ilyen brigádhoz csatlakozik Alice is. Egy ismeretlen tudóstól kapnak egy megbízást, aminek a végeztével alkalmuk nyílik a megmenekülésre…

Az első részhez képest fokozták az akciókat, illetve itt már nem csak a kutatóintézet volt a helyszín, hanem egy egész város. Tehát jöttek a folytatások alapvető elemei, azaz nagyobbat, jobbat, tökösebbet. Ebből igazából egyiket sem sikerült jól megvalósítaniuk, hiszen egy olyan filmben, amiben Alice az egyik jelenetben még baktat egy puskával a kezében, majd a következő pillanatban már egy motorral repül be az egyik templom ablakán, abban nem igazán tudunk komolyan venni bármit is. Igazából nem is kéne teljesen komolyan venni a dolgokat, de túlzásokba estek, és jó néhány jelent épp ezért röhejessé vált.

Az új karakterek többnyire jól voltak megválasztva, sőt a színészek is passzoltak hozzájuk, különösen Sienna Guillory, aki a játékokban is szereplő Jill Valentine-t alakította. De mégsem működtek igazán. A legnagyobb probléma, hogy jelentéktelenek voltak. Valentine, aki a játékokban főhős, az itt egy egoista, badassnek tűnő csaj volt, aki igazából semmire nem volt jó. Ez pedig óriási hiba. Egy ekkora katasztrófánál nem lehet egy emberre támaszkodni, de mégis megtették. Alice nem tudta elvinni a hátán a filmet. Jovovich kevés hozzá, és még a karaktere sem tudott olyat mutatni, amire csettinthetnénk, és ezért lett volna jó, ha ügyesen megírt karakterek kap maga mellé. (plusz, ha van egy értékelhető Nemesis is…)

res2.jpg

Míg az első rész még elbírta, hogy B feelinges legyen, addig a másodikban már ez nem működött. A túlzások voltak legnagyobb problémái ennek a résznek, de ettől függetlenül vállalható. Egyszer mindenképpen… 6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr725851842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása