Ha léteznek olyan filmek, amiket kötelező szinkronnal nézni, akkor a Pusztító azok közé tartozik. Aki nem így tesz, azt egy egység pénzbüntetésre ítélem szabályszegés miatt. Marco Brambilla nem készített sok filmet, de megalkotta a Pusztítót, így nem vész a feledés homályába a neve, hiszen egy olyan szintű tesztoszteronbombát hozott el nekünk, amiben nem csak Stallone és Snipes játszik főszerepet, hanem az akciók, és természetesen a humor, az a humor, ami naggyá tudta tenni ezt az alkotást.
John Spartan egykoron a legjobb zsaru volt, ám a kegyetlen és rafinált bűnöző Simon Phoenix rajta is kifogott. Phoenix úgy intézte a dolgait, hogy ha el is kapják, akkor is „ártatlan” legyen, és Spartant vádolják egy rakás ember haláláért. Ennek következtében mind a kettőjüket egy modern börtönbe zárták, ahol egy jégkockában várták, hogy kiolvasszák őket. A jövőben azonban egy sajnálatos hiba után Phoenix elszabadult, így az akkori kor rendőreinek nem volt más választásuk, mint Spartant is visszahozni, hogy az ódivatú bűnözőt, egy ódivatú zsaruval állítsák meg…
Van az a szint, amikor már kurvára nem érdekli az embert, hogy a film, milyen logikai hibáktól hemzseg, vagy milyen idétlen színészi teljesítményeket vonultat fel, illetve az is mellékes ilyenkor, hogy Rob Schneider is odatolja a képét néhány jelenben, hiszen olyan egysorosokat puffogtatnak Stallonéék, amiket a mai napig felemlegetnek az emberek. Nincs olyan pillanata a filmnek, ami ne vált volna mára már klasszikussá, és ne csapnánk oda Stallone vagy Snipes neve mellé. Ezek a filmek nem a tökéletességükkel maradtak fent a köztudatban, hanem amiatt, hogy szabad teret adtak a dialógusoknak és a főhősöknek. Mellékkarakterek? Történet? Kit érdekel, amikor Stallone és Snipes folyamatosan osztják egymást, méghozzá fergetegesen. Sajna akkoriban a két legnagyobb sztár, Stallone és Arnold nem kerültek együtt a filmvászonra, de azért így sem lehetünk szomorúak, hiszen Snipes is nagy névnek számított a 90-es években, mi több az egyik legnagyobb akciósztár volt. Tehát okos húzás volt Pengét betenni főgonosznak, aki ráadásul lubickolt a szerepében.
A pusztító nem csak az akciók terén jeleskedik, és nem csak a két vadállatot teszi középpontba, hanem a humort is, mely a bemutatott jövőképből származott. Nincs cigi, nincs sózott étel, és még a WC papírt sem használják… helyette valami tengeri kagyló van, aminek a használati szabálya a mai napig ismeretlen. De azért szarni lehet, ha már Stallon úgyis rákérdezett! Egy olyan jövőbe csöppent John Spartan, ahol nincsenek fegyverek, nincsenek kiképzett rendőrök, és még a csúnya beszédet is büntetik. A szexet már meg se merem említeni, mert valamilyen szinten az is tiltott volt. Ezek az idétlen jövőbeli szabályok elképesztően jó humorforrásnak bizonyultak, és ennek hatására, az akkor még alig néhány éve színészkedő Sandra Bullock is odatehette magát.
A pusztító egy megunhatatlan klasszikus a 90-es évekből, mely érthető módon vált sokak kedvencévé, és egy olyan korból származott, ahol igenis dicsérni lehetett a B filmeket, mert olyan lendülettel, és olyan erővel itatták át őket, ami által végtelenül szórakoztatóvá tudtak válni. Valószínűleg néhány év múlva ezt a filmet is eléri a remake hullám, és kapunk majd egy humortól mentes, komoly és sötét Pusztító filmet, ami bár jól muzsikálhat majd a saját stílusában, de mindig is az 1993-as Demolition Man lesz az igazi! Na, Jólét! 8,5/10
