A 80-as és 90-es években boldog-boldogtalan buddy cop filmet rendezett, mert egyszerű volt, jó volt, és sikeres volt. A zsáner legjobbja, egyértelműen a Halálos fegyver széria, ám, ha körbenézünk, akkor észrevehetjük, hogy sok remek alkotást lehet még felfedezni ebben a műfajban. 1989-ben Andrei Konchalovsky is megrendezte a sajátját, méghozzá két szupersztárral, Stallonével és Kurt Russellel.

Tango és Cash ellentétei egymásnak. Egyikőjük lepukkant lakásban él, farmerban járkál, és viselkedési zavarokkal küszködik, míg a másik, öltönyben feszít, és bankárt játszik. De egy valamiben megegyeznek: mind a ketten saját magukat tartják a város legjobb zsarujának. Egy alkalommal azonban szövetséget kell kötniük, mert egy nagyágyú beleköp a levesükbe, és hidegre teszi őket. Az üldözőkből, üldözöttek lettek…

A film forradalmasította a semmit. Annyi újítás van benne, hogy egy ujjunkon is meg tudjuk számolni, de mégis működik a film. Konchalovsky nem kockáztatott, a jól megszokott buddy cop sablonokat belerakta a filmbe, és megalkotta a saját moziját, amit végül a két főszereplő után nevezett el Tango és Cash-nek. Meg lehet szólni, hogy lopott, meg fantázia nélkül rendezett filmet, csak felesleges, mert amíg szórakoztató a végeredmény, és nem válik kínossá, addig a kutyát nem érdekli, hogy hányszor látott szituációkat kapunk az arcunkba. A direktort és az írót egyetlen egy dolog miatt lehet támadni, hogy nem volt egy épkézláb főgonosz a filmben. Jack Palance hiába jó színész, de itt semmit nem tudott hozzáadni az összképhez. Egy sótlan, idétlen karaktert kapott, akit egyáltalán nem lehetett komolyan venni, és még veszélyt sem jelentett a két főhősre. Akit, akiket dicsérni lehetett az Mr. Állkapocs (Robert Z'Dar) és a lófarkas Brion James volt. Ugyan nem kaptak nagy szerepet, de ők legalább vittek színt a sötét oldalba.

Csak úgy, mint a legtöbb buddy cop moziban, itt is remekül muzsikált a két nagyágyú. Stallone és Russell jól kiegészítették egymást, ami egy remek alapként bizonyult a sok poénhoz és akcióhoz. (Stallone ráadásul még saját magát sem kímélte, ugyanis kijelentette, hogy Rambo egy buzi.) Ha már akció… a végjáték el lett rontva. Hiába akciódús az utolsó 10-15 perc, amikor annyit látunk, hogy egy sebezhetetlen tankban száguldozik a két sztár. Nem tudom, de ha két lábon járkáltak volna, akkor sokkal pofásabb csatát lehetett volna vívni az ellenséggel. A film többi részében teljesen rendben voltak az akció jelenetek, de a végén túl nagyot akartak.

A Tango és Cash önmagában nem több egy átlagos akció-vígjátéknál, de ami mégis többé varázsolja, az a két sztár, és igen… ennyi is elég volt ahhoz, hogy a film közkedvelt legyen. Konchalovsky minden tőle telhetőt megtett, hogy az akció és a vígjáték műfajon belül is előkelő helyet foglaljon el a Tango és Cash, de a végeredmény kissé darabos lett, ám ettől függetlenül élvezhető. Kiemelkedő teljesítményt sajnos egyik esetben sem lehet tapasztalni. 7/10