[Supernatural Movies]

10 felejthetetlen Sárga kazettás játék

2014. június 16. - REMY

Szeretném azt mondani, hogy a PC-s, PlayStation-ös, X-Box-os játékok is jobbak, mint a Sárga kazettás Nintendo 8-bites csodái, de nem tehetem, mert nem jobbak, legalábbis nálam. Hiába a szebb grafika, hiába a keményebb történet, amikor egyik játék se – még a GTA sorozat se – tudott olyan élményekkel gazdagítani, mint a 90-es években a NES játékok. Természetesen ebben közrejátszik, hogy a Sárga kazettás konzol volt az első, amivel valaha is játszottam, és épp ezért valószínűleg soha nem is fogom elfelejteni. Számtalan élmény köthető hozzá, amiket semmi pénzért nem dobnék el. De hát miért is tenném, amikor a gyerekkorom egyik legmeghatározóbb fejezete volt a NES, olcsó kínai utánzatával való szórakozás.

sárga.jpg

Azok a jó öreg sárga kazetták, amik a „Kész átverés show” előfutárai voltak! 9999999 játék 1 kazettán, micsoda üzlet! Ezek után már nem is kell játékot venni, hiszen ezen az egyen rajta van az összes! De a marketingesek a matricákkal is szórakoztak. Hányszor volt olyan eset, hogy a kazettán lévő kép egy fasza játékot ígért, de amikor otthon kipróbáltad, akkor rájöttél, hogy ez a játék már rég megvolt neked! De nem baj, a mosoly így is ott volt az arcodon, mert bedugtad a búgó adapter, aztán elindítottad a játékokat. Battle City, Super Mario, Tiny Toon Adventures, Double Dragon, Mortal Kombat, stb. Nehezek voltak ugyan, de ez senkit nem érdekelt, mert huszadjára is remek kikapcsolódást nyújtottak. 

Nosztalgiázás gyanánt elevenítsünk fel 10 király Sárga kazettás gyöngyszemet.

10 – Teenage Mutant Ninja Turtles 3

nes10.png

A 90-es években tombolt a Tini Nindzsa őrület, így nem volt meglepő, hogy a Sárga kazettás konzolokon is megjelent a játék. Bár a játékmenet nem mutatott újat, de hatalmas élmény volt a kis zöld teknőcökkel harcolni, és még nagyobb élmény volt multizni vele, mert ugye ilyen funkció is volt a játékban.

9 – Adventure Island

nes7.png

Sima 2D-s játék, ami igazából nem több egy Super Mario koppintásnál, de mégis nagyon élvezetes volt. A fehér sapkás, kövér taggal végigrohanni a pályán, miközben begyűjtjük a kagylókat és gyümölcsöket, egyszerűen fantasztikus volt. Amikor viszont a gördeszkához is hozzájutottunk, akkor a hab is felkerült a tortára.

8 – Road Fighter

nes9.png

A felülnézetes autós játék, ami egyre csak gyorsult, és gyorsult maga volt a száguldozás. A harmadik – negyedik pálya már iszonyú nehézségeket állított elénk, mert nem volt elég, hogy az olajfoltokat is kellett kerülni, még az idegesítő, random autósok is bevágtak elénk, hogy jól felcsesszék az agyunkat. Egy igazi adrenalinbomba volt a játék, ami néhol talán túlzottan is szemét volt a játékossal.

7 – Chip'n Dale

nes8.jpg

Csakúgy, mint a Tini Nindzsa, a Chip’n Dale is nagy népszerűségnek örvendett a 90-es években, így nem csoda, hogy sokan oda voltak a Sárga kazettás verzióért is. (Bár lehet, hogy csak az én környezetemben). Annyi biztos, hogy a játék nagyszerűen adta át a mese hangulatát, ám itt mi vehettük a kezünkbe az irányítást. Robot kutyák ellen kellett felvenni a harcot, akiket jól fejbe dobhattunk a pályán lévő dobozokkal. Sok érdekes kincs, megannyi érdekes pálya, és egy hangulatos játékmenet, két nagyszerű főhőssel.

6 – Tiny Toon Adventures

nes6.jpg

Tapsi hapsi, a Tazmán ördög és a többiek, persze mindannyian gyerekként. Az átlag játékoknál viszonylag egyszerűbb volt a Tiny Toon Adventures, de ez mit sem rontott az élményen, hiszen sok karakterrel játszhattunk, akik érdekes pályákon mutathatták meg, hogy mit is tudnak. Az már csak pont volt az i-n, hogy a zene rendkívül hangulatossá tette az egész játékot.

5 – Mortal Kombat 3

kép.JPG

Volt olyan, hogy egy Mortal Kombat játék ne lett volna zseniális? NEM! Természetes a Sárga kazettás verziók is hűek voltak az MK hírnevéhez, így egy nagyszerű verekedős játékot kaptak a játékosok. Meglehetősen sok karakterrel lehetett játszani, ami miatt természetesen megunhatatlan volt a játék, pláne, hogy a grafika is egész pofás volt.

4 – Double Dragon 2

nes4.jpg

Az első rész, valamint a 3. és 4. is kimaradt, de a Double Dragon 2-vel nagyon sokat játszottam. De vajon mi fogott meg benne? Az, hogy egy zseniális hangulattal átitatott akció játék volt, amiben jól koreografált bunyókat lehetett vívni a pályán megjelenő ellenségekkel. A multiplayer mód csak dobott a játékon, de egyedül se lehetett megunni. Talán az egyik legjobb bunyós játék volt a Double Dragon széria, nem hiába élt meg több részt is.

3 – Duck Hunt / Wild Gunman

nes3 másolata.jpg

Se történettel, se hosszan tartó élvezettel nem tudott szolgálni az említett két játék, de annyi biztos, hogy a legnagyobb szenzációt szolgáltatták a fénypisztolyos játékok rövidtávon. Hiszen melyik gyerek ne szeretett volna westernhős lenni, illetve melyik gyerek ne szeretett volna játék pisztollyal hadonászni a TV előtt. 5-10 percre tökéletes volt a Duck Hunt és a Wild Gunman is, de többre nem voltak képesek, főleg, hogy a pisztolyok hamar megadták magukat. „Neked van pisztolyod? Ááá, már rég elromlott.” Talán a 90-es évek egyik legtöbbször elhangzott mondata volt.

2 – Battle City

nes2.png

Battle City, avagy a Tankos játék. Minden idők talán egyik legélvezetesebb kétfős játéka volt a Tankos játék, aminek egyetlen célja volt, hogy megvédd a Sast, és persze eközben legyőzd az ellenfelet. Sok érdekes pálya, remek powerup-ok, és megunhatatlan játékmenet. "Enyém az első pisztoly!"

1 – Super Mario Bros.

nes1.png

Minden idők legjobb játéka? Meglehet. Mindenki ismeri? Igen! A Mario a Nintendo által született meg, majd hódított meg több, mint 200 játékot, aminek hála a világ egyik, ha nem a leghíresebb figurájává nőtte ki magát. A Mario franchise több mint 210 millió példányszámos eladást produkált az első megjelenése óta, amivel minden idők legkeresettebb videojáték-franchise-a lett. A játékmenet egyszerű, ám egyre nehezedő, a hős tökéletes, a játék pedig összességében felejthetetlen. A mai napig játszható!

ui: Itt tudtok nosztalgiázni: www.retronintendogames.com

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr216303682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Túrós (törölt) 2014.06.16. 10:47:19

ja az ócska koppintmányok. Nekünk legalább eredeti Sega Genesisünk volt :PPP

bibi bibi 2014.06.16. 13:52:09

Basszus ezek színesek voltak? Hát erre nem is gondoltam akkor.

Andie 2014.06.17. 10:36:11

Nekem nem voltak ilyen "konzoljaim", eleve a C64-el kezdtem, de kb ilyenek voltak azon is a játékok. Manapság elámulok, hogy mennyit tudtunk izgulni és játszani azokon a mai szemmel übergagyinak tűnő játékokon. Mikor olvasom a legújabb, mármár fotórealisztikus játékok fanyalgó, fikázó kritikáit (Watch_Dogs, stb), rádöbbenek, hogy valami menthetetlenül elveszett a fiatalságommal együtt :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.06.24. 11:13:50

@Túrós: igaz, hogy ezek legtöbbje echte Nintendo játék de játsszad csak a burzsuj agyad

meg se érte volna kazettánként 1 játékot venni, így is lehidaltam, hogy az alapgépben van 16 játék utána meg a legtöbb amit kapok kazettán az 4!!!!!

@Andie: igen ebben igazad van, de szarni kell rájuk :D mióta van ScummVm, DosBox, meg főleg GOG, azóta kimeríthetetlen kincstár nyílt meg a nem is olyan rég még játszhatatlan 90-es évek produktumaiból

@REMY: jó gyűjtés, ez a fenti gép a második volt, az első még egy igazi Famicom volt, szal olyan 95 után játszhattál te ezekkel??

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.06.24. 16:30:20

@scal: Hát most meg nem mondom, hogy konkrétan mikor kaptam meg az első gépet, de a képen látható géppel toltam mindig is. De olyan 96-97 lehetett.

A napokban toltam ki újra a Super Mario-t. Zseniális. :D
süti beállítások módosítása