[Supernatural Movies]

Spoileres kisokos a Galaxis őrzői utolsó percéhez

2014. augusztus 16. - theivan

Eljött a várva várt csütörtök, szóval a legelszántabb fanatikusok – de szerintem az érdeklődők számottevő hányada egyaránt – már bevizsgálhatta Űrlord és s-fej bagázsának intergalaktikus kalandjait (bocsássatok meg, de igyekeztem egy lendülettel kifolyatni magamból minden oltást a fordítással kapcsolatban). Ugyan Remy már megoszthatta veletek világnézeteit, azonban tőle balra ott ülhetett valaki más is (történetesen én), aki mindmáig képtelen analitikusan értekezni a látottakról, hiszen elvakult hülyegyerek módjára ujjongta végig a nyár egyik, ha nem a legszórakoztatóbb filmjét, pedig még csak nem is fizették meg (rendesen) ezekért a mondatokért (ellenben pár kommenttel, melyek továbbra is a hype-ot szapulják).

NEqyWj0clSKUur_2_a.jpg

Aki még mindig nem vágja, miről beszélek, az alaposan gondolja át életét vagy vesse le magáról kultúrsznob gúnyáját legalább két óra erejéig, a többiek viszont maradjanak még egy kicsit: mint ahogy már a Forum Hungary is kampányolt mellette régebben, úgy most is teljesen egyértelmű, hogy kötelező program végigsasolni a legördülő stáblistát a  mára alappá vált  pletykarobbantó bónuszjelenetért, ami még a megszokottnál is meghökkentőbbre – de legalábbis érthetetlenebbre – sikerült.

Ugyan a következő sorok megtekintése a beavatatlanok számára sem képes tönkretenni egy teljes moziélményt, mégis javaslom, hogy az olvasmány előtt mindenképp látogass el egy közeli filmszínházba, és írásomra inkább spoileres infópótlókként tekints. Szóval mi a búbánatos fenét keresett egy…

howard_1.jpg

… KACSA a gyűjteményében? Igen, Cosmo, a kutya éppen del Toro-t nyalogatja a gyűjtemény romhalmazai között, erre egy bordó öltönyös kacsa valami piával a kezében kifogásolja a Gyűjtő engedékenységét. Howard. A kacsa.

Persze a film világában bőven elfért ez a fajta abszurdum, hiszen nagyon bírtam a hősök felszabadult hangulatát, továbbá azt sem állíthatjuk, hogy Howard egy teljesen eltitkolt karakter lenne a Marvel univerzumában. Története mégis magyarázatra szorul.

James Gunn-t persze már kifaggatták, de az általa nyújtott sztori közel sem annyira megragadó: először csak egy vágókép alatt szerették volna beletenni (én ugyan nem vettem észre, de a Gyűjtő jelenetében igenis látszódik), viszont Gunnék az írás alatt tökre elszórakoztatták magukat a post-credit jelenet ötletén, de nem hitték volna, hogy erre a Marvel Studios-nagyfőnök, Kevin Feige is rá fog bólintani. Végül rábólintott. Ennyi, utána egészen konkrétan két napot foglalkoztak Howard megformálásával, Seth Green lenyomta kemény egymondatos szinkronmunkáját és Howard már vászonra is került. Na de ki is ő valójában?

Első látszatra egy gyengus Donald-koppintás, 1973-tól datálva, Steve Garber tollából és Val Mayerik ecsetéből, a Marvel Comics kiadásában. Lett is következménye a véletlen egybeesésnek, anno maguk Disney-ék is kifogásolták a hasonlóságot, azóta már nadrággal ábrázolják. Ahogy utána olvastam, jellemileg nagyjából a Rocket-vonalat (Mordály, eh) képviseli: a szarkasztikus beszélő állat, csak szinte nulla szupererővel (habár a Quack Fu mestereként emlegetik, most aztán marhára beparáztam), hiszen egyáltalán nem érdekli a szuperhős lét. A bolygóról, Duckworldről - amin nem az emberi, hanem a kacsaevolúció dominált - a Földre varázsolták, természetesen totálisan véletlenül, azóta pedig próbál alkalmazkodni hozzánk. Elég szatirikus humorral szórakoztat a képregény: görbe tükröt tart a társadalom, a politika, de még a szuperhősök elé is, Howard pedig mindenkinek beszól és minden csajra ráhajt.

Most pedig fellélegezhetnek az igazán hardcore arcok, hiszen Remy közel sem az a válogatós fajta, és tavaly helyettünk is szemügyre vette Howard első és egyetlen filmes felvonultatását 1986-ból, a Lucasfilm jóvoltából. A kritika szerzője az „olyan rossz, hogy már jó” véleményű tábort erősíti, a kritikusok viszont nem voltak valami iszonyatosan lelkesek. Ráadásul akkorát zakózott (37 millió dolláros büdzsére szűk 38 millió dolláros összbevétel jutott), hogy Lucasnak muszáj volt igent mondania Steve Jobs ajánlatának, ezáltal jócskán áron felül kelhetett el a Lucasfilm nemrég alapított CGI-részlege - és így született a Pixar. Amúgy is van valami rettenetesen ijesztő ebben a bábban.

howard-the-duck-howard-and-beverly-2.jpg

Mit is keresett Howard egy Guardians-filmben? Ha jól tájékozódtam, nincs igazán közvetlen kapcsolata az univerzummal, szóval ennek fényében az interneten terjengő válaszok közül az alábbiakat tartom valószínűnek:

  • James Gunn lerótta tiszteletét Garberék előtt: a jelenet után azonnal felvillant a nevük, és ennyi, mindössze jó poén volt felhozni még egy teljesen lehetetlen szüleményt a mosómedve mellé;
  • úgy lett az egyik legjobb Marvel-film a Galaxis őrzői, hogy végre-valahára kőkemény komédiát kaptunk, élénk fantáziával, szóval simán belefér, hogy a 2017-ben érkező, ismét Gunn-fémjelezte folytatás új csapattaggal mutatkozik be;
  • Howard the Duck film, és erre van a legkisebb sansz: Gunn is megmondta, hogy jó pár évig semmi komoly lépésre ne számítsunk ez ügyben, utána viszont meglátjuk (amúgy meg próbáljuk már összeegyeztetni a kurvázó kacsát az eddigi alkotások PG-13-as családpolitikájával);
  • az eddigi stáblista utáni mozzanatok filmeket harangoztak be (vagy azok szereplőit), és nem magukat a képregényeket, a két világ pedig eléggé passzol egymáshoz, szóval tökre logikus, hogy akit már magával ragadott ez a világ, majd szívesen körbeszaglászik Howard háza tájékán is.

Zárásként csak annyit mondanék, hogy én továbbra is a Vox-féle elmélet híve vagyok, miszerint Howard karrierje most futott le egy komplett kört: a Disney perre kívánt menni Howard miatt a Marvellel, és tudjuk, hogy a Marvel Studios-on kívül másfél éve felvásárolt egy másik brancsot is, mégpedig magát a Lucasfilmet. Egyszer minden szál összefut.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr86601733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.08.17. 21:40:35

A moziban egy csomó ember és a feleségem is csak nézett maga elé, mikor felhorkantam, jé! Howard! Majd utánarögtön vitattuk is ,hogy mit kereshetett ITT... Aztán rövidre is zártuk azzal, hogy lehet, hogy beteszik valami filmbe, vagy csak jó poén volt együttmutatni a szintén eltűnt Lajkával (a CCCP-ruha ütő volt) ;)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.17. 22:31:39

@SUNexecutive: Hatalmas húzás volt beletenni, de vajon hányan lehetnek azok, akik csak néznek ki a fejükből, hogy akkor most ez mi vagy ki volt? :D

Mr. Rabbit 2014.08.18. 09:39:29

A filmben lévő kutya nem Lajka volt?
süti beállítások módosítása