[Supernatural Movies]

[kritika] Men in Black - Sötét zsaruk 3. (2012)

2014. szeptember 06. - REMY

Fiatalon (na, nem mintha most annyira idős lennék) nagyon szerettem a Men in Black 2. részét is, de ahogy az előző posztban írtam, az idő változtatott egy két dolgon, és sajnos már nem tudok olyan jó szemmel nézni arra a filmre, mint korábban. Sokáig, bő 2 évig halogattam is a trilógia záró darabját, ugyanis bármennyire szeretem ezt a szériát, valamiért nem vitt rá a lélek, hogy megnézzen a végső epizódot. Pedig ha tudtam volna azt, hogy Barry Sonnenfeld ismét mutatott valamit abból, amit a 90-es években villantott, akkor akár még a moziban is meglestem volna.

mib5.jpg

J és K már régóta dolgoznak egymás mellett, de bármennyire is jó társak, a szörnyeket jobban ismerik, mint egymást. K élete veszélybe kerül, ezáltal a Föld sorsa is megpecsételődik. J magára marad, ráadásul még időt is kell utazni, mert a probléma nem ismer határokat…

Will Smith és Tommy L…Josh Brolin remek párost alkottak. Nem is gondoltam volna, hogy Brolin ennyire pozitívan fog meglepni K szerepében, mert hát Tommy Lee Jones, azért mégis csak Tommy Lee Jones. Mindenesetre, ez a pozitív csalódás, csak egy volt a sok közül. A film, végre ismét megmutatta azt, hogy miért is szeretjük annyian a MiB első részét. Voltak poénok – bár az elején kicsit megijedtem – és végre nem csak üres beszédeket hallhattunk a színészektől. A filmet sikerült úgy látványosra készíteni, hogy a kisebb kacatok és trükkök mellett még a főgonoszra is maradjon energia. Ugyanis Boris nem elég, hogy remekül nézett ki, még a státuszához méltóan félelmetes is volt. De ez még mindig nem minden, ugyanis a MiB3-ban végre ismételten egy remek történetbe csöppenhettünk bele. Bár tény, hogy itt-ott kissé szájbarágósra, és a film vége rettentően hatásvadászra sikeredett az egész, de mégsem lehetett rá haragudni. Szórakoztató volt mindaz, amit Will Smith művel az időben.

mib6.jpg

Szóval újfent adott volt minden ahhoz, hogy a Sötét zsaruk küldetése ne egy kudarcba fulladó harc legyen, hanem egy élvezhető macska-egér párbaj a jó és a rossz között. Persze mindezt viccesen és sci-fi köntösben tálalva. A végeredmény tehát fogyasztásra alkalmas. 7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr456674055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.07. 15:19:40

sikerül t a 2. rész csorbáját kiköszörülni ezzel a filmmel sztem.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.09.09. 07:47:11

Azért az rögtön az elején elég gagyi volt, hogy a szuperbőnözőhöz a szuperbörtönben simán beengedtek egy idegen lényt a tortában... merthogy megvizsgálták, de szerves anyag, akkor mehet... Miért, ráspolyt kerestek?... Minden más bemehet? Mikor tudják, hogy milyen különleges lények vannak?

és persze a két börtönőr egy vicc.

Aztán meg, amikor kiszabadul a szuperbűnöző, AZONNAL szuperfegyvert szerez (nyilván a fegyverraktárnak a cellája mellett a helye)...

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.09.09. 13:08:57

@Hoppácska: Hát igen. Konkrétan az első tíz percben fogtam a fejemet, és paráztam, hogy megint csalódni fogok, mint a 2. résznél.

Creativ3Form 2014.10.06. 01:49:56

Úgy kerek ha én nyerek!
süti beállítások módosítása