Rengeteg ember szeretné azt, hogy a FOX elkészítse a Deadpool filmet. Én erre csupán annyit mondanék, hogy örüljünk, hogy itt van nekünk a Penge. És, hogy miért hoztam fel a Marvel másik hősét, amikor egy Penge kritikát olvastok? Csupán azért, mert Wesley Snipes és a Penge az élő példája annak, hogy miért nem működne a Deadpool film a mai felhígított, pénzorientált világban (Tévedtem). Stephen Norrington filmjében megvan minden ahhoz, hogy egy képregényhős életre keljen, és akadályok nélkül szórakoztassa a nézőket.
Penge félig ember, félig vámpír. Erős és gyors, ráadásul még a fényben is tud járni. Ő a kulcs a két faj között. A vámpírok félnek tőle, hiszen akibe belebotlik, arra szörnyű halál vár. A vérszomjas Frost azonban olyan tervet eszel ki, amiben nem csak Pengét, de magát az egész emberi fajt megállíthatja, mit több, kiirthatja. A vér istene közeleg…
Wesley Snipes jókor volt jó helyen, de ez a rendezőről, Stephen Norringtonról is elmondható, sőt, mi nézők is összetehetjük a két kezünket, hogy az első Penge film nem most, hanem anno a 90-es években látott napvilágot. Itt még lehetett csonkítani a filmekben. Lehetett literszámra önteni a vért a kamerák előtt. Természetesen ezt most is lehet csinálni, viszont, ha erre áldozzuk az időnket, akkor ne reméljünk sok pénzt egyik stúdiótól sem. Nem nagyon mernek már kockáztatni. Gondoljunk csak arra, hogy a nagy dohányos Constantine se gyújthat rá a legújabb sorozatában, illetve a Deadpool film körül is olyan hírek terjengnek, hogy visszafogott lesz, és megy szépen a PG-13-as korhatár besorolás alá. No, de ennyit a nagyvilágról és a kifilézett képregényhősökről, nézzük is hát, hogy miért lett kultikus vámpírfilm a Penge.
Ebben a filmben minden klappol! Adott egy remek főhős, akinek a szerepére az évtized egyik nagy akciósztárját, Wesley Snipest castingolták, aki mondhatni ezért a szerepért született meg. De ez még csak egy pipa a hosszú listán, amit Norrington teljesített a két órás játékidő alatt. A Penge igazi ereje az egyszerűségben és a nyers tálalásban rejlik. A történetet nem bonyolították túl, mégis kihúzták bő két órára a játékidőt. (Mondjuk ez nem is baj, mert így legalább még David S. Goyer is elfogadható munkát tett le az asztalra.) Ez pont arra volt elég, hogy elvegyüljünk a megteremtett, vámpírokkal teli világban. Norrington és a Penge egy új irányvonalat teremtettek meg. A film levedlette magáról azokat a felesleges filozofálgatásokat, amiket a korábbi vámpírfilmekben tapasztalhattunk. Félredobta a lassú történetmesélést, és átváltott pörgős, akciódús tempóba, ahol az volt a legfontosabb kérdés, hogy a főhős hogyan mutat a kamerák előtt. Wesley Snipes laza és könyörtelen volt, ami azt eredményezte, hogy az egyik legkúlabb képregényhős lett, aki valaha is filmvászonra került. Napszemüveg, bőrkabát, kard és egy izomautó. Úristen, kell ennél több?!
A szórakoztatási faktor tehát a plafont verdeste, a karakterek kiválóak voltak, kezdve a legjelentéktelenebb kurvától, a főgonosz, Frostig. A zene és a képi világ szintén hozta azt, amit egy zsánert megreformáló filmtől elvárhatunk. Bár a CGI mai szemmel nézve néhol kissé gagyi, de így 16 év elteltével is simán van olyan jó, hogy ne bántsa a szemünket.
Úgy gondolom, hogy a lehető legjobb és legfontosabb lépés az volt a stúdiótól, hogy engedték Stephen Norringtonnak, hogy szabadjára engedje a brutalitását. Ez a film jóformán semmit nem érne, ha szigorú, korhatáros keretek közé lenne beszorítva. (Igen, épp ezért lesz rossz a Deadpool film.) Szóval a Penge király! Egy fényben járó tökéletes gyilkoló gép, ami csúcsra járatott egy akció-horrorfilmet. 9/10
