A múltkor, az Ember gyermeke kritikám kapcsán fejtegettem azt, hogy kinek mennyire lehet szerencséje, vagy éppen tehetsége ahhoz, hogy mesterművet alkosson. Nos, M. Night Shyamalan-ról annyit, hogy ő bizony, mint a tények is bizonyítják, egyslágeres előadó volt, aki még mindig abból él, hogy valamilyen csoda folytán a Hatodik érzék kiváló film lett. Azóta készíti az egyre gyatrább minőségű filmjeit, mostanában viszont már a producerek is rájöhettek, hogy jobban járnak, ha inkább megrendelésre készíttetik vele a filmeket, így kisebb az égés, mintha a forgatókönyv írásában is részt vesz. A Hatodik érzék után úgy robbant be a köztudatba, hogy végre, itt egy rendező, akinek vannak eredeti ötletei, és tisztességesen ki is tudja dolgozni. Valószínűleg Shyamalan úr is megrészegülhetett ettől a hirtelen jött sikertől, és elképzelte, hogy ő tényleg egy világi nagy tehetség, akinek innentől kezdve KÖTELESSÉGE a Föld lakosságát sekélyes mondanivalójú filmekkel traktálnia, amikben mindig van valami csavaros(nak szánt) befejezés. Jöttek is szép sorban a „mesterművek”, a Sebezhetetlen, amiből bevallom, bennem semmi nem maradt meg, a Jelek, aminek a jól felépített cselekmény ellenére sikerült egy olyan vállalhatatlan véget varázsolni, hogy azóta is besírok, ha rágondolok (most komolyan, ha ti a vízre lennétek allergiásak, egy olyan bolygóra jönnétek hódítani, aminek 70%-a víz?)! Aztán 2003 környékén Belzebub éppen kilátogatott a Pokolból, és ha már erre járt, gondolta besegít ennek a derék indiai fiatalembernek filmet készíteni, mert úgyis megcsappant odalent az öngyilkosok száma, ez lett a Falu című „remek”.

Előrebocsájtom, ez a kritika nagyban vesézni fogja a csavarokat, történeti gócpontokat, így aki háklis az ilyesmire, az kérem most hagyja el a süllyedő hajót! Felpillantottam továbbá a Port.hu-ra, az Imdb-re és a Metascore-ra, mint ilyenkor szoktam, meglesni mi is a véleménye másnak erről a műről, és megdöbbenve láttam, hogy a hazai közönség szinte zabálja ezt a filmet. Odáig merészkedett egy-egy kommentelő, hogy annyira dicséri a filmet, hogy tényleg elgondolkodtam magamon, hogy valóban én vagyok ennyire sekélyes, hogy nem fogom fel a filmnek a zsenialitását? De bizony rá kellett jöjjek, hogy értem én mit akar, az alapötlet tetszett is, de a hatás olyan volt, mintha Fekete Pákó szavalná a Nemzeti dalt, és közben Kiszel Tünde táncolna rá. Egy nagyon komoly alapmű öt éves gyermek színvonalán történő elmesélése, indokolatlan kicsapongásokkal.

A történet lényegében egy 100-150 évvel ezelőtti falu lakóit mutatja be. A falu irányítói a Vének, akik mint kiderül alapították a helyet, de az igazi főszereplők a gyermekeik, név szerint Lucius Hunt (Joaquin Phoenix) a csendes, magának való fiú, Ivy Walker (Bryce Dallas Howard) a vak lány és Noah Percy (Adrien Brody) a félkegyelmű. Ők hárman barátok, de Lucius és Ivy titkon szerelmesek egymásba, ám hogy bonyolítsuk a képet Noah is hasonló érzéseket táplál a lány iránt. Folyamatosan szóba kerül egyébként a Város, amitől a Vének óvnak mindenkit, mint a tűztől, továbbá nem tanácsos az erdőben kóricálni, mert titokzatos szörnyek lakják, akik nem szeretik a betévedő látogatókat. Ugyanakkor ezeknek „akikről nem beszélünk” van ám egy színük is, ami a falu lakói számára tiltott, így a pirosat tűzzel-vassal irtani kell, mert az bizony vonzza az erdő fura lakóit, ámbár ez még mindig nem elég, néha látogatást is tesznek a közösség területén, ilyenkor ajánlott elbújni előlük. Történik azonban egy bűntény, ami miatt a sajnálatos esemény miatt Ivy vállalja a nehéz terhet, és az erdőn keresztül a városba indul gyógyszerért.

No, ha ezt így elolvassuk, nem hangzik olyan vészesen, sőt! Ez a legnagyobb bánatom, hogy benne van egy komoly, mély mondanivaló ígérete, ami bizony úgy is marad! Mi is a problémám vele? Lássuk csak!

Szegény Shyamalan komoly gondban lehetett, amikor forgatta ezt a filmet. Vajon csináljon egy misztikus thrillert (aminek egyébként feltűntetik a filmet, de megnyugtatok mindenkit, nem az)? Készítsen egy tanmesét a modern nagyváros lélekölő hatásáról? Alkosson történetet a szerelem/szeretet erejéről és a mindent legyőző bátorságról? Vagy hagyja a picsába az egészet, gyúrja össze az egészet egy nagy masszává, és felöklendezi nekünk, hadd csipegessük, mint a tyúkok a taknyot! A sztori arra van kihegyezve, hogy egy nagyobb baráti társaság megunta a modern lélekölő mivoltát, ahol gyilkolnak, rabolnak, csalnak, lopnak, hazudnak az emberek, és 25-30 éve fogták magukat, és eltűntek a világ szeme elől egy olyan helyre, ahol csak a szeretet és béke tartja őket össze, ahol nincs pénz, ellenben van közös munka. Ez mind szép és jó, de valahogy meg kell majd óvni a leszármazottakat ettől a fertőtől ami a „civilizációt” jellemzi, így kitalálták, hogy a környéken terjedő legendát, miszerint az erdőt szörnyek lakják, felélesztik, így tartva távol mindenkit a fertőtől. Hogyan is kell ezt elképzelni a film szerint? Természetesen úgy, hogy egy rakás tanult és művelt ember farkasszerű maskarákba bújva rémisztgeti a rokonságot! Most nem azért, de mekkora ötlet már! Erre nincs civilizáltabb módszer, ugye? Egyébként arra, hogy a piros szín miért rossz, a sárga pedig miért jó, arra természetesen nem kapunk választ, fogadjuk el, hogy csak. Arról nem is beszélve, hogy van itt ilyen mellékszál, hogy találnak megnyúzott rókatetemeket különböző helyeken, különböző időkben, de nem derül ki, mégis ki a fene tette ezeket. Még a Vének által is rejtély a dolog, vagy csak annyira játsszák a szerepüket, hogy még egymás között se mondják el ki mit csinál? Áh, lépjünk tovább.

A film elején az Ivy és Noah közötti viszony is elég érthetetlenül lett felvázolva, gondolok itt arra, amikor a lány megmutatja a bolond fiúnak a büntetés szobát, mert az verekedett. Akkor még nem tudtam, hogy ez most az anyja, vagy a nővére, vagy mégis ki a rák? Ja, hogy barátok! Aha, én is minden barátom azzal szoktam fenyegetni, hogy egy sötét szobában székhez kötözöm, és agyonverem szőlőkaróval. Így szép egy barátság! Arról nem is beszélve, hogy a vakot alakító Ms. Howardnak a film elején elfelejtettek szólni, hogy éppen vakot játszik, így talán nem kéne folyamatosan a másik tekintetét követni, vagy éppen versenyt futni a mezőn (WTF?), mert lehet, hogy olyat a vakok nem nagyon szoktak, de a film közepétől rájön ő is, hogy azért mégse lát, és elkezdi tisztességesen játszani a világtalant. Noah Percy motivációját se értem. Oké, az rendben van, hogy leszúrja Luciust, mikor kiderül a szerelmük Ivy-val és frigyre szeretnének lépni, sima szerelemféltés. De árulja már el nekem valaki, hogy utána mi a jó francért öltözik be szörnynek és kergeti a lányt az erdőben? Értem én, hogy szellemileg visszamaradott, de ez ne legyen már motiváció könyörgök! Ja, azért az üldözés is megér egy misét. Ilyen kimérten, hovatovább unottan kergetni valakit még nem láttam. Arról nem is beszélve, hogy milyen körülmények között találja meg Noah a szülei maskaráját, az már kész közröhej! Tehát adva van nekünk egy szoba, ahol ez a szegény gyerek kapja a büntit, hát akkor hova is rakják a szülei azt a jelmezt, amiben az egész falut riogatják, természetesen oda. Jó, rendben, legyen ott, de amikor emberünknek jobb dolga nem akad, és unalmában felszedi a parkettát, majd kiszökik, az már kicsit sok! Valójában a film azt akarja mondani nekünk, hogy Noah ugyanúgy részt vett ebben az egész riogatásban, mint a többiek, és pontosan tudta hol a ruha? Igen? A másik, mikor Ivy legyőzi a szörnynek öltözött Noah-t, az is milyen már? Elfogadom, hogy szellemileg kihívásokkal küszködik a srác, de azért még szeme csak van, vagy nem? Nem vesz észre egy bazi nagy gödröt az orra előtt, vagy mi? Áh, mindegy is, haladjunk tovább, kicsit jobban felhúztam magam rajta, mint kellett volna, a kommentek között úgyis megkapom a magamét, hogy nem értettem ennek a filmnek a magasztos mondanivalóját, és hihetetlen eszköztárát, de vállalom a sorsom!

A polkorrektség jegyében dicsérni is illik részemről ezt a filmet, mert van miért! Az operatőri munka a maga visszafogottságában is tetszett, jól teremtette meg ezt a fátyolos 19. századi hangulatot, ahogy a színészek többsége is korrektül alakított. Azért mondjuk ilyen színészektől, mint William Hurt, Sigourney Weaver, Joaquin Phoenix vagy Adrien Brody azért ez a minimum, hogy korrektül alakítanak. Viszont a véleményem továbbra is fenntartom, ezeket az embereket nem instruálta senki! Adtak nekik egy forgatókönyvet, aztán „rutinos csókák vagytok, megoldjátok” felkiáltással, már forgott is a kamera. A zene viszont lehengerlően jó lett! James Newton Howard olyan zenét alkotott, ami szerintem sokkal jobb filmet érdemelt volna! A Gravel Road című szekvenciát mai napig hallgatom a kocsiban utazás közben, mert annyira jó lett, hogy a mű nélkül is megállja a helyét!

A végére kénytelen vagyok konklúziót vonni! Tisztában vagyok vele, hogy elragadtak az érzelmek, de mindez azért történt, mert borzasztóan haragszom erre a filmre, és nem azért, mert szar. Az egy dolog, hogy szerintem mi a rossz, vagy mi nem. A kutya ott van elásva, hogy benne van minden, amitől igenis egy vaskos, lehengerlő mondanivalójú filmet lehetett volna készíteni, ha Shyamalan nem olyan öntelt hólyag, mint amilyen. Megfelelő arányérzékkel, és a buta „csavaros fordulatok” mellőzésével igenis lehetett volna egy olyan művet alkotni, ami nem csak az asztalra dobálja a hiányos kirakós darabjait, „dögölj meg, ha nem érted” felkiáltással, hanem finoman érzékelteti a történetben rejlő nagyon komoly és valós mondanivalót. A rendező úr viszont, gondolom a cikkem elején felfedett okok miatt, úgy gondolta, hogy ha fennhéjázóan, a nézőt teljesen palimadárnak nézve forgat egy filmet, az akkor jó lesz. Hát nem! Jól is elsülhetett volna, megkerülhetetlen klasszikus is lehetett volna belőle, de így csak egy fércmunka, amiről jobb nem is beszélni. Egyet tudok érteni a Metacritic-en álló pontszámozással, jelenleg én sem tudok 4/10-nél többet adni rá, pedig Isten lássa lelkem, nagyon szeretnék…