A mai alanyunk egy viszonylag kevésbé ismert darab, Dario Argento mester úr 2001-ben készült „giallo”-ja. Hogy miért tettem idézőjelbe a kifejezést? Mert szinte minden műfajbeli klisét felvonultat, viszont a művészeti ág, ha fogalmazhatok ilyen profánul egy giallo esetében, egyik legfontosabb eleme maradt szinte észrevétlen a film során, mégpedig a meztelenség és a szexualitás. Hogy értsük a röpke hiányérzetem, tudnunk kell, hogy ennek a stílusnak megvannak a maga szabályai, amit a ’70-es ’80-as években, csupa kellemes olasz úriember hozott létre. Alapvetés, hogy mindig nyomoznak a főszereplők egy gyilkos után, aki jobb esetben csak véget vet a hangosan sikoltozó áldozat életének, rosszabb esetben meg is becsteleníti a kis testét. A galád gyilkosunk mindig fekete kesztyűt hord magán, mi nézők szinte mindig csak ennyit látunk belőle, egészen a végéig, amikor meg bizony lehull a lepel. A legtöbb ilyen stílusú filmben a következő a metódus: csöcsvillantás-brutális gyilkosság-gond terhelt nyomozók vadul vizsgálódnak. Természetesen közben keverik a szálakat is elég rendesen, tehát, hogyha meg voltunk győződve a gyilkos kilétéről a tízedik percben, úgy összekeverik a szálakat, hogy a végén unottan csapunk a homlokunkra, hogy mi ezt ugyan tudtuk, de a drága jó alkotók megvezettek minket! Ha esetleg úgy érződik olvasás közben, hogy nem igazán kedvelem ezt a műfajt, az lehet igaz is, bár nem is utálom, de úgy gondolom, ha egyet láttál, az összeset láttad. Argento bácsi egyébként szinte csak ilyen stílusú filmeket tett le az asztalra azon kívül, hogy megírta a Volt egyszer egy vadnyugat forgatókönyvét, tehát el tudom képzelni a kellemes vasárnap esti vacsorákat az asszonnyal, meg a lányával.

Ennyi szócséplés után végre essen szó valóban a filmről is, ám előbb még élnék a gyanúperrel és megelőlegezem, az olasz horrorok rajongói értetlenül húzzák fel a szemöldöküket a bevezetőben említett kevésbé ismert kifejezésre. Ennek a szófordulatnak az oka már-már prózai, mégpedig, hogy azért egyetlen horror fanatikust sem hallottam hangosan kardoskodni e mű mellett, mondjuk nem is igazi horror ez, az is tény. Nem nagyon szeretném csűrni-csavarni ezt a dolgot, ezért elmondom, az Álmatlanul elég közepes film. Nem is értem, hogy egy rétegműfaj egyik alkotása hogy lehet ennyire semleges. Igen, ez a megfelelő kifejezés rá! Megvannak a maga pillanatai, nem azt mondom, de többségében unalmas, és a már említett keverés miatt még idegesítő is. A történet in medias res módon indít, mert az első jelenetben a szénné sminkelt Max von Sydow alakításában látható Moretti nyomozó megígéri a második áldozat kisfiának, aki történetesen szemtanúja is volt anyja gyilkosságának, hogy akkor is előkeríti a gyilkost, ha rámegy az élete. Aztán ugrunk 17 évet az időben, amint kiderül, hogy a Gnómnak nevezett gyilkos még mindig aktív, így valaki vagy plagizál, vagy nem a megfelelő gyanúsítottat sikerült elkapni. Pontosabban nem is sikerült elkapni, mint később kiderült, mert az ügy fő gyanúsítottja Lorenzo, a törpe növésű férfi meghalt. Moretti úr azóta már az olasz kisnyugdíjasok boldog életét éli, aminek következtében a várost járja akciós csirkefarhát után vadászva. Ja, nem, mondom olasz! Tehát narancsfákat metszeget unalmában. Az üggyel úgy kerül kapcsolatba ismét, hogy történik egy gyilkosság, ami kísértetiesen hasonlít a Gnóm által elkövetettre, így az ügy nyomozója értesíti, hogy tapasztalatával segítse a rendőrök munkáját. Előkerül aztán a film valódi főszereplője, a kisfiú, akinek az ígéretet tették. Nos ő most már nem is olyan kisfiú, ellenben (szerintem) roppant vicces névvel rendelkezik, mégpedig úgy hívják, hogy Dzsákumó (Giacomo). Nem tudom megmondani az okát, de nekem nagyon tetszett ez az elnevezés! Meg is ismerkedünk rögvest Dzsákumó baráti társaságával, akikről annyit érdemes tudni, hogy van közülük két fontos és két olyan, hogy ha nem szerepelnek, akkor se hiányoztak volna, mert semmi szerepük! Az egyik a kis Dzsáku legjobb barátja, a másik egy hárfás lány, akinek akkora melle van, hogy az enyém görögdinnyének tűnik mellette. Mivel ő azonban nem fog meghalni, nem is fontos, persze azért villant egyet a vége felé, de ez is felejthető, mert az egész lánynak ennyi a szerepe. Fontos megjegyezni egyébként, hogy az elején kedves kislány milyen tahóként viselkedik miután Dzsákumó levarrja. Valószínűleg a srácra nem igaz az olasz csődör kifejezés!

A Gnómról egyébként annyit, hogy George Orwell Állatfarm című gyermekmeséje alapján gyilkol általában, de azért hébe-hóba kedvtelésből is öldököl. Annyit azért érdemes elmondani, hogy ezek a gyilkosságok nagyrészt egész viccesek lettek. Nekem a legjobban a „macska” fedőnevű áldozat halála tetszett, ahol bagzó macska hangját utánozva hozza a frászt a delikvensre. Ami jól meg van csinálva, az Dzsákumó anyjának a halála, nála együtt szisszentünk fel az asszonnyal, annak ellenére, hogy látszik a gumimaszk. Vannak egyébként olyan emberölések, amik csak úgy vannak. Besétál a csaj a képernyőre, rút halált hal, és ennyi. A legtöbb esetben azért minimális felvezetést kapunk, de a vége felé úgy viselkedik a film, mintha egy kötelező olvasmányt rövidítve olvasnánk. Közli a tényt, aztán kész!

Két dolog volt számomra hajmeresztő az egész film alatt, az egyik a zene, a másik a szinkron. Kezdem az előbbivel! Már a főcím alatt feltűnt, hogy a muzsikát egy Goblin nevű ürge szolgáltatja, aztán az IMDB-n kutattam kicsit, és kiderült, hogy ez egy zenekar, ami négy főből áll. Valami elképesztően igénytelen szintetizátor zenét csinálnak, ami a nyolcvanas években elengedhetetlen kelléke volt egy ratyi filmnek, de manapság már nem kéne erőltetni szerintem. Persze itt is előjön a film retró faktora, mert ugye hogy is nézne ki egy régi vágású (értitek?) film, modernebb zenével? Lehet az se lett volna jobb, de a Goblin nevű együttes úgy produkálja magát az egész film alatt, hogy az fülsértő. Egyébként több résznél is egyértelműen nem odavaló zenét komponáltak az urak, ami pláne kizökkenti az embert az amúgy is elég unalmas film nézése közben. A szinkronról annyit, hogy sajnos idáig nem foglalkoztam a honosítás minőségével, pedig bevallom, illett volna. Ami viszont itt megy, az számomra felháborító! Mindenki unottan mondja fel a szövegét, és még arra sem vették a fáradtságot, hogy a gyilkos hangját eltorzítsák, hogy ne lehessek kitalálni már a film elején, hogy ki a gyilkos. Nem, ehelyett Csőre Gábor úgy vernyákol, mintha csak egy újabb South Park epizód fordításában működne közre. Két kiemelkedő szinkronmunkát véltem felfedezni, mégpedig a mindig kiváló Menszátor Magdolnát, és Barbinek Péterét, aki Max von Sydow-nak adja a hangját. Szerepet kapott még Forgács Gábor is, aki ma Magyarországon szerintem a legnagyobb megélhetési szinkronszínész, mert szinte nincs olyan munka, amiben ne szerepelne, ha illik oda a hangja, ha nem. Itt kivételesen az előbbi eset forog fent. A többiek, mint már mondtam olyan unottan mondják fel a szövegeiket, hogy hallani a papírsercegést, miközben a szövegkönyv helyett az aznapi újságot olvassák.

Szóval, mint említettem elég közepes mű lett az Álmatlanság, ami nekem inkább nem jött be, az asszonynak meg inkább igen, és nem is tagadom, van sok kellemes része a filmnek. A fent említettek mellett érdemes kitérni még a színészi játékra, mely bár nem korszakalkotó alakításokra ösztökéli a jobbára ismeretlen olasz színészeket, de becsülettel helyt állnak még Max von Sydow mellett is. Bár azért rá is igaz, hogy autópilótán nyomja végig ezt a hakni-partit, de mégis egy színvonalat képvisel az egész társulat. Az egyetlen akitől a frász kerülgetett, az az elején látható kurva, akinek a mellmérete fordított arányban állhat a színészi képességeivel. Szinte fájdalmas látni azt a csajt a kamera előtt, ellenben legalább villant egyet, és meg is hal, így hamar túl lehet lépni rajta szerencsére. A lényeg nem változott, bár gondolkodtam rajta erősen, így 5/10-nél nem tudok többet adni rá. Mert nem egy maradandó filmélmény, tökéletesen megvagy nélküle, ha nem láttad, ha pedig megnézed, ne legyenek vérmes elvárásaid. Ha saját kategóriájában akarjuk osztályozni a filmet, dobjatok rá még egy-két pontot, mert nem nézhetetlen, és aki imádja ezt a stílust, nem fog csalódni, de ott se kikerülhetetlen alkotás!

Még a végére egy mondat, a magyar forgalmazó hogy a francba tudott olyan DVD borítót a filmre rakni, mint amilyen a mi verziónkon van? Ennek az égadta világon semmi köze sincs az adott mozgóképhez!