Lehet, hogy bennem van a hiba, de már az előzetesek is arról árulkodtak, hogy a Madagaszkár pingvinjei nem lesz több egy erőltetett bőrlehúzástól, amivel megpróbálják kihasználni a családokat és a gyerekeket. Tipikus „még-még-még, ennyi nem elég” szindróma, mert hát mi az, hogy a pingvinek csak perceket kapnak a Madagaszkár filmekben, és az önálló sorozatuk is csak a televíziók képernyőjén van sugározva. Egy mozifilm is kell nekik, hogy teljes legyen a kínálat.

A kémvilág legjobb és legtitkosabb alakulata négy főből áll: Kapitány, Kowalski, Rico és Közlegény. A legyőzhetetlen csapat ezúttal egy rendkívüli kalandba csöppen. Dr. Octavius Vízagy világuralomra törő főgonosz olyan tervvel áll elő, ami a világ összes pingvinjének az éltét veszélyeztetheti. A pingvinek kénytelenek egyesíti erőiket egy földalatti szervezettel, az Északi Széllel, hogy együtt szálljanak harcba a közös ellenség ellen…

Már előre félek a Mininons filmtől is, mert ezek után attól sem várok többet. Az a baj, hogy nem mindenkinek áll jól a nagyvászon. Különálló filmként nem úgy működnek, mint egy egész torta egy darabjaként, vagy egy kis történet apró részeként. A pingvinek bár viccesek és szórakoztatóak, de úgy ütöttek igazán, amikor a feltűnésükkel megszakították a Madagaszkár filmek cselekményét. Most azonban nem tudtak kiteljesedni, hiába állt a rendelkezésükre 90 perc is.

Kowalskiék történetével az a baj, hogy teljesen érdektelen. Unalmas, sablonos és még a jól megírt szövegeik sem képesek úgy feltölteni a játékidőt, hogy felhőtlenül jól szórakozzunk a négy pofátlanul menő pingvinen. Pedig pont ez volt eddig az erősségük, hogy a semmiből megjelentek, és egy teljesen más stílusú akcióbombát hoztak el az alkotásokba. Most azonban sok volt az üresjárat és kevés a poén. Tény voltak ütős részek, és igazi pingvines jelenetek (bár az előzetesekben már a többségét megmutatták), ám ennél jóval több kellett volna, hogy az összkép ne legyen ennyire felszínes. Az animációs film mivolta miatt a látványra nem lehetett panaszunk, sőt a Madagaszkár pingvinjei esetében még a szinkron is kellően jóra sikeredett, hála a mindig tökéletes Reviczky Gábornak.

Összevetve mindent azonban nem tudok mást mondani, minthogy Eric Darnell, Simon J. Smith filmje tipikusan az egyszernézős filmek táborát erősíti, mert hiányzik belőle a lélek, a stílus és a bátorság, amivel átszakíthatja azokat az akadályokat, amik elkülönítik a jó és a közepes filmeket egymástól. 6/10