[Supernatural Movies]

[játék] South Park: The Stick of Truth

2015. február 16. - csaky000

Mit is lehetne elmondani a South Parkról? Korunk nagy „megmondója” ez a sorozat, amely néha nagyon is igényesen(!), néha polgárpukkasztóan, de legtöbbször nagyon alpárian parodizálja ki a körülöttünk lévő világot. Igazából nem is paródia ez, mert valljuk be, mi emberek elég hülyék vagyunk egyénileg és csoportosan is ahhoz, hogy ne kelljen túl sokat torzítani a képet. Trey Parker és Matt Stone a széria 1997-es indításánál nagyon rátapintottak valamire, és elmondható róla, hogy a kezdetben lesajnált rajzfilm, bár szerintem túl van a legjobb évadokon, de mára már elég meghatározó része lett a köztudatnak. Vannak akik sajnos még mindig nem látnak túl a trágárság és a vizuális undorkeltésen, pedig ez a sorozat nagyon komoly társadalomkritikai éllel rendelkezik... többnyire! Azt azért hozzá kell tenni, hogy a kedvelői között is szép számmal akadnak azok, akik az altesti humorban, a folyamatos káromkodásban vagy éppen a prosztó, senkit sem tisztelő stílusában találják meg a humorforrást, amihez, ha őszinte akarok lenni, túl sok ész nem igényeltetik. Részemről én szeretem a sorozatot, és tökéletesen tisztában vagyok vele, sőt, meg is értem miért nem kedvelik sokan, mégpedig első kézből, hiszen a párom ki nem állhatja, viszont én ugyanúgy szeretem a tahó humorától a nagyon mély mondanivalójáig, mert akárki akármit gondol, van ám neki olyan is! Azt egyébként, hogy a Parker-Stone páros miért csak a jelen tárgyalt sorozattal ért el világhírnevet, nem meglepő, hiszen hiánypótló alkotásnak bizonyult az idők során, hiszen például a Simpson család is paródia, de nem ilyen zsigeri, mint ez.

s1.jpg

 

Ahogy az lenni szokott, ahogy jött a siker, úgy jöttek a játékverziók is, a sort rögtön a magyar Appaloosa Interactive kezdte, akik a nagy sikerű Ecco the Dolphint és a minősíthetetlen Jaws Unleashed-et is megalkották. A játék maga egy mezei FPS volt, ami a sorozatéval megegyező címen került forgalomba, és ha hiteles akarok maradni, akkor nem kenem az akkor még csak bimbódzó népszerűségű szériára a program bukását (figyelem, 1998-ban került forgalmazásba a játék). A produktum FPS-nek gyenge volt, South Park adaptációnak még rémesebb, így gyorsan el is tűnt a süllyesztőben, hogy egy fárasztó mini játék gyűjtemény (Chef's Luv Shack) és egy irritáló Lego Racers klón (South Park Rally) után, hosszú évekig csend honoljon e téren a sorozat körül.

Kilenc évet kellet tehát várnunk, arra, hogy az első hírek felreppenjenek az új próbálkozásról, ami az eredeti tervek szerint a THQ istállójából indult volna az Obsidian szorgos kis munkásainak gyümölcseként világhódító útjára 2011-ben. Egész vállalható dátum lett volna, hisz a projekt elkezdődött már 2009, és a sorozat alkotói is nagy kedvvel ugrottak fejest a játék készítésébe, minden segítséget megadva a tökéletes South Park élményhez. Azt, hogy a Stone-Parker páros is aktívan részt vesz a készítésben a kiadó nagy dirrel-dúrral kiáltotta világgá, hiszen az előző adaptációkban csak mint szinkronszínészek vettek részt! Aztán, ahogy az lenni szokott, elérkezett a 2011-es év, és csak nem lett kész a játék, aztán 2012-ben sem, mire nem 2013-ban a kiadó THQ csődöt jelentett! A Stick of Truth feje felett elkezdtek gyülekezni a sötét fellegek, mert több nagy névvel együtt az Obsidian alkotása is piacra került, ami elég érdekes volt, lévén már (állítólag) kiadható állapotban volt a játék. Érkezett is a hófehér páncélos Ubisoft a brand megmentésére, és potom összegért összeharácsolta a srácok portékáját, majd lett egy kis csönd a projekt körül. Itt jegyezném meg, hogy én nagyon elkezdtem aggódni a dolog miatt, mert bár a franciáknak vannak nagyon szimpatikus húzásai játék fronton (Beyond Good&Evil, XIII, Far Cry 3: Blood Dragon, hogy csak párat említsek), viszont nem áll tőlük távol a rókabőr fogalma, és nem mentesek a kétes minőségű, bevallottan csak a pénzre hajtó produkcióktól sem (CSI-sorozat, valaki?). Kínosan lassan teltek a napok, de egyszer csak megvirradt a megjelenés napja, és a világ megláthatta érdemes volt-e ennyit várni erre a játékra, és igen én pedig most, majd’ egy évvel a megjelenés után írok róla véleményt…

s2_1.jpg

Elnézést kérek a roppant hosszú bevezetőért, de úgy éreztem ez a jelenség, amit a South Park képvisel megérdemel egy hosszabb méltatást. Amikor először betöltöttem a játékot és elindult a nyitó animáció, már szinte otthon is éreztem magam a havas kis coloradoi kisvárosban, hiszen egy az egyben a sorozat képi világát örökítette tovább a Stick of Truth. A meglepetés onnantól kezdődött, amikor elkezdhettük irányítani is a kis karakterünket, és először fingottuk bokán a kedves édesanyánkat. Komolyan mondom, a látvány lehengerlő! Fura, hogy ezt mondom papírmasé kinézetű karakterekre, akiket ugyanez a környezet vesz körül minden második házikóban, de aki látott pár részt le fog tőle hidalni. Komolyan mondom, szerintem simán el lehetne hitetni valakivel, hogy ez egy epizód a sorozatból, annyira jól megmunkált a külcsín. Mi magunk a városba költöző új gyerek szerepét alakítjuk, akinek az első küldetése, hogy ne otthon piszmogjon, hanem uzsgyi ki, és szerezzen magának új barátokat! Össze is fut Butters lovaggal, aki elvezeti a nagy mágushoz, magához Eric Cartman-hez, hogy ott csatlakozzék a gyerekek közti szerepjátékhoz. A kezdő sztori egyébként a címben foglalt Igazság Botja körül forog, ami az emberek és a tündék közti örökös csatározás egyik fontos láncszeme, ám a valóságban a játékkal eltöltött órák alatt éppen ezzel a bottal találkozunk majd a legkevesebbet! Miután Cartman elnevez minket Szarzsáknak (ja, Douchebag. Milyen kedves!), rátörnek az elfek az emberi táborra, és az Igazság Botja odavész. Innen indul aztán a nagyszerű kalandunk, amely bővelkedik az undorítóbbnál undorítóbb jelenetekben (ezekről később), valahogy én mégis jól szórakoztam alatta.

Alapvetően a program szerepjátékként képzeli el magát, tehát szintet lépünk, lesznek társaink és szabadon bejárható az egész város. A harc körökre osztott, mint amolyan JRPG-ben (tehát Final Fantasy és társai), tehát minden harctéren szereplő egyénnek van egy köre amikor egy, vagy több dolgot tehet. Támadásból egyet körönként, ha viszont gyógyítottunk, vagy megerősítettük/gyengítettük a harctéren részt vevőket, utána azért még a biztonság kedvéért még üthetünk egyet ellenfelünkre. Vicces egyébként, amikor tanuljuk a harcot, Clyde megkérdezi Cartman-t, hogy ugyan mi a francért kell végigvárni egy kört, mire cselekedhet, és erre az a válasz, hogy mert az a szabály, és kész! Választhatunk magunknak kasztot is, ami lehet harcos, varázsló, tolvaj és… zsidó. Igen, zsidó! Egyébként a választható karakterek között csupán speciális képességbeli különbség van, de alapesetben a mágus is ugyanúgy üt közelharci támadásnál, mint a harcos, vagy a zsidó is tud íjjal lőni, mint a tolvaj. Igazság szerint olyan marginális különbség nincs a karakterek között, hogy ezért ott szöszmötöljünk a képernyő előtt órákat, mint például egy Baldur’s Gate, vagy éppen egy Icewind Dale előtt. A játék mechanikája napokra van bontva, tehát, ha elvégeztük az aznapi feladatainkat, mehetünk csicsikálni, amikor meg vagy elrabolnak az UFO-k, vagy éppen anyánk és apánk testi szerelme közepette kell legyőznünk az Alsógatya Gnómokat, Mátrix-szerűen elvetődve a felénk himbálódzó herék és csöcsök elől. Eh, tényleg elég beteg a cucc, de ez csak egy kis szelete. A teljesség igénye nélkül van itt még náci zombi tehén, náci zombi abortált bébihadsereg, terhességmegszakítós minijáték Randy Marsh-on, lezuhant űrhajót új Taco Bell-nek átkeresztelő katonaság. A sorozatot körüllengő emberi hülyeség ide is befurakodja magát, ami külön vicces szituációkat tud teremteni, például a zombi apokalipszisről tudomást sem vevő, állandóan mobiljukat nyomkodó helyi lakosok, vagy éppen a már említett Taco Bell-ről is teljes mértékben elhiszik, hogy az, hiába látszik egy baszom nagy idegen űrhajónak. Apropó telefonnyomkodás, a játékban az ismerőseiddé vált emberek mind bejelölnek Facebook-on, ahol aztán különböző válogatott ökörségekkel szórakoztatnak. Vannak, akik egyből az ismerőseid lesznek, ahogy megszólítod őket, de van, hogy feladathoz kötik azt, hogy az ismerőseink legyenek ezen a csodálatos portálon.

s3_1.jpg

Nagyon jó húzás, bár így belegondolva alapvetőnek is tűnik, hogy a játék maga is a sorozat részének képzeli el, tehát rengeteg visszacsatolás van a mozgóképes verzióra, ilyen ezek közül például Stan Marsh szekrényében bújkáló Tom Cruise, a Mosómedve és Káosz Professzor jelmez, Mr. Furkó speciális támadása, vagy éppen a kaland az ő fenekében ahol feltűnik pár ismerős szereplő. A zenék és a hangok tekintetében sem lehet okunk panaszra, hisz mind a sorozatból lett átemelve, igaz ez a szinkronszínészekre is. Természetesen Trey Parker és Matt Stone itt is szerepet vállalt, nem csak a sztori megírásában és a dizájn tekintetében voltak konstruktívak.

Az értékelésnél viszont nagy gondban vagyok, annak ellenére, hogy nekem kifejezetten tetszett és nagy élmény volt még másodjára is végigjátszani a játékot, mégis ott motoszkál a fejemben, hogy ez alapvetően egy szerepjáték kéne legyen, amit a veterán Obsidian készített el nekünk. Annak viszont értékelhetetlen. De most komolyan! Nem nagyon vesztegettem rá eddig szót, mert próbáltam elkerülni ezt a rész, és úgymond a pozitívumokba öltem a szavakat, de ez az igazság. Szabadon eldönthető szituációk nem nagyon akadnak a történetben, az se eget rengető, mert a vég szempontjából semmilyen hatásfokkal nem bírnak, a párbeszédekre nincsen semmiféle ráhatásunk, mivel az egy dolog, hogy főszereplőnk nem beszél, de még lehetséges interakciók is hiányoznak. A történet egy kerek egész ugyan, de a mellékküldetések semmilyen szinten nem kapcsolódnak hozzá, és mondjuk hatása se sok van a bezsákolt tapasztalati pontokon kívül. Persze lehet vitatkozni, mert a három segítő karakter (Jézus, Mr. Furkó és Mr. Wong) egyaránt egy-egy mellékküldetés után lesznek feloldhatók, de nekik sincs sok hatásuk, mert főellenfelek ellen nem használhatjuk őket, a normál ellenfelek meg nem okozhatnak gondot. Ez a másik probléma, hogy borzasztó könnyű, és ezáltal rövid is a játék. Egy idő után azon veszi észre magát az ember, hogy harcol, harcol, harcol és egy picit még harcol is. Aztán ha szerencséje van megszakítja egy átvezető a harcot, ami újabb harcba torkollik. Borzasztó önismétlővé válik az utolsó napra a program, hiába a jó történet, teljesen mindegy lesz, hogy elfeket, csöveseket, vagy éppen náci zombikat aprítunk fel.

s4.jpg

Ha valaki azt gondolja, hogy elég felemás lett a véleményem a játékról, és csak sír a szám, valamennyire jól gondolja, ugyanilyen felemás a játék maga is! Mint már említettem piszok jó szórakozás, és igazi bűnös élvezet, ami ugyan főleg csak a gusztustalan részéig jut el a sorozatnak, ebben a formában üdítő újdonságnak számít. Ellenben jót tett volna neki egy kicsit több lehetőség a kibontakozásra, hogy kényünk-kedvünk szerint felforgathassuk South Park debil városát, mert így nem látom rajta az öt év fejlesztési időt! Nagyon jól kimunkált program ez, ami látványban és hanghatásban tetten érhető, viszont a játékmechanikai hiányosságok miatt én most egy nagyon búúúús Panda vagyok, így csak egy 8/10-et tudok rá adományozni! Azért jó szórakozást mindenkinek, akit nem borít ki egy-pár (mit egy-pár, rengeteg!) aberrált poén!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr387178595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Creativ3Form 2015.03.08. 11:35:16

Nem vagyok South Park fan. Láttam jó pár részt, és azokon mindig jót röhögtem, de soha nem kezdtem el nézni az első résztől. A szereplőkkel azonban tisztában voltam, így adtam neki egy esélyt, és helyenként könnyesre röhögtem magam. :-D Hihetetlenül élveztem, bele se merek gondolni, ez egy South Park rajongónak mekkora élményt jelenthetett. :-D
Mágusként toltam, és gondolkozom egy újrázáson. :-)
süti beállítások módosítása