A kisember kontra nagyvállalat problémáját nemhogy sci-fiben, de egyéb nagyjátékfilmben sem gyakran látjuk viszont. Jelen pillanatban csak Mike Judge lázongó irodistái jutnak az eszembe (Hivatali patkányok), de annak is már tizenöt éve. Rá tíz évre készítette el David Bowie (!) fia Duncan Jones a Hold című független sci-fiét potom ötmillió dollárból.

 A történet szerint miután a Föld energiakészlete kimerült, az emberiség rájött, hogy a Holdról is nyerhet energiát. Itt jön a képbe Sam Bell (Sam Rockwell), aki a Hold szikláiban megkötött napenergiát nyeri ki és juttatja el a Földre. Hároméves szerződése hamarosan lejár. Itt vesszük fel a történet fonalát. Megtudjuk, hogyan végzi a napi rutinját és rácsodálkozunk, hogy nem őrült még meg ez idő alatt (igaz, a kimerülés jelei egyértelműen látszanak rajta). Az űr magányos hely, de Samnek társa is akad. Ő GERTY, a robot, aki leginkább egy mozgó röntgengéphez hasonlít egy nagy kijelzővel az elején, amely leginkább arra szolgál, hogy az ott megjelenő emotikonokkal tudassa Sammel az érzelmeit. Nem tudom mennyire volt tudatos rendezői koncepció, de engem óhatatlanul az Űrodüsszeia HAL 9000-resére emlékeztetett. Így a film első megnézésekor árgus szemekkel figyeltem a gép minden mozdulatát. Nekem a szinkronos változathoz volt szerencsém, eredetileg Kevin Spacey kölcsönzi a hangját GERTYnek, ami egy kis pluszt ad a filmkedvelőknek.

Ha már a szinkronnál tartunk meg kell említeni, hogy a huszadik perc körüli fordulatot lelövi a magyar hang. De nem kell aggódni, a film tartogat még meglepetéseket. A történet azonban lassan csordogál. Aki pörgős akciót vár minden bizonnyal csalódni fog, de aki fogékony a hasonló jellegű filmekre, az bőven talál látnivalót. Elég csak a letisztult környezetre vetni egy pillantást és felfedezni a részleteket. A film egyetlen helyszínen játszódik, ilyen esetben már-már kikerülhetetlen dramaturgiai fogás a flashback alkalmazása, melyekből nem kapunk zavaróan sokat és az a kevés is inkább a főszereplő álmát jeleníti meg vizuálisan. Cserébe tanúi lehetünk, ahogy Sam kapcsolatba lép a feleségével és a kislányával. A már említett fordulat lelövéséhez annyit csatolnék hozzá, hogy kiderül, hogy Sam nincs egyedül, ráadásul egészségügyi állapota is megromlani látszik, vért köhög és a foga is hullani kezd. Ahogy elmélyedünk a film világában, egyre fullasztóbbá válik számunkra is a környezet, melyhez Clint Mansell balsejtelmes zongoratémája is hozzájárul.

Az, aki végigüli a 97 percnyi játékidőt egy sci-fibe oltott drámát kap a zseniális Sam Rockwellel, (aki duplán is elviszi a hátán a filmet). Fojtogató atmoszférájú alkotást egy felemelőnek csak részben mondható végkimenettel, egy megkeseredett és megvezetett egyszerű bérmunkás küzdelméről, amint felveszi a kesztyűt a nagy cég, a Lunar Industries ellen. Elgondolkodtató, hogy a való életben hány milliárd ember ül fel minden reggel ugyanarra a mókuskerékre. Valóban ennyire eldobhatóak lennénk? A szomorú igazság az, hogy erre a film sem ad igazán választ. 9/10

Az írás eredetileg itt jelent meg.