[Supernatural Movies]

5 játékadaptáció, aminek már rég el kellett volna készülnie

2015. március 07. - REMY

Ha végignézem a filmtörténelmet, akkor arra a következtetésre jutok, hogy nem könnyű játékból filmet készíteni. Anno olyan alkotásokkal próbálkoztak, mint a Super Marió, Mortal Kombat, Street Fighter, stb. A 2000-es évek elején ráadásul Uwe Boll szintig jutott az egész adaptációs hercehurca. Majd jött néhány nagyobb költségvetésű társ is, mint például a Tomb Raider, Max Payne, vagy a Prince of Persia, de egyik se volt képes beváltani a hozzá fűzött reményeket. Szóval a játék, illetve filmszerető jogosan teszi fel azt a kérdést, hogy; Hol vannak a szórakoztató játékadaptációk?

rendezo_1.jpg

A következő néhány évben viszont lehet, hogy fordul a kocka. Duncan Jones kezei között készül a Warcraft, Tom Hardyval a fedélzeten jön a Splinter Cell, valamint egy laza Michael Fassbender, Robert Downey Jr, Marion Cotillard névsorral érkezik majd az Assassin’s Creed mozifilm. A pénz és a stáb adott, de vajon a minőség is garantálva lesz ilyen nevekkel? Ki tudja, de a fény már látható az alagút végén. A sikeres múltkoriaminek már rég el kellett volna készülnie” cikket folytatnám egy játékadaptációs írással. Nézzük is hát…

5 – Driver

driver.jpg

Rendező: Michael Mann

Kocsilopás, gengszterek és zsaruk, avagy a tökéletes autós akciófilm. Letisztultabb, mint a Halálos iramban, nyers mint a Sebhelyesarcú, feszültséggel teli, mint a Szemtől szemben. Michael Mann lenne a tökéletes rendező a Driver megfilmesítésére, amivel nem csak a saját karrierjét tehetné rendbe, de nekünk nézőknek is elhozna egy komoly akciófilmet, ami nem csak a tűzijátékokra épül. Chicago vagy Havanna, esetleg Las Vegas kerülne a történet középpontjába, és adna teret a karaktereknek, hogy kibontakozhassanak. Mi pedig hátradőlnénk, hogy élvezzük a végeredményt.

4 – Wolfenstein

wolfenstein.jpg

Rendező: Alex Proyas

Harc a nácik ellen! A Muse Software által kreált, a 80-as évek elején még Commodore 64-re fejlesztett, kezdetben még messze nem FPS játék régóta kiált már a nagyvászonért! Elképesztő sikerek álnak a Wolfenstein-franchise mögött, így bátran fel lehetne vinni a történeteket a filmvászonra is. Mégpedig azért, mert egy kegyetlenül erős, - legtöbbször igencsak brutális (talán épp ez a gond…) – világgal bír a Wolfenstein, ami William "B.J." Blazkowicz-val a fedélzeten hódíthatná meg azt a területet is, ami eddig még kimaradt a franchise életéből. A The New Order-t, illetve az új, The Old Blood-ot elnézve biztos vagyok benne, hogy kapós lenne a filmszeretők körében is az alkotás, pláne egy Tom Hardyval a főszerepben!

3 – BioShock

bioshock.jpg

Rendező: Gore Verbinski

Bár nem vagyok BioShock rajongó, de elnézve a kiadott koncepciós rajzokat (kép1, kép2, kép3), nagyot bukhat a nézősereg azzal, ha nem készül el soha az alkotás. A 2007-es esztendő egyik legnagyobb játéksikere sokáig úgy volt, hogy filmként is helyt fog állni. Az Universal lecsapott a jogokra, a forgatókönyvet John Logan-re, a rendezést pedig Gore Verbinskire bízták volna. Azonban a költségvetés nem igazán tetszett a stúdiónak, így folyamatos problémák adódtak a film körül. A kegyelemdöfést pedig a készítők áltat preferált r-rated korhatárbesorolás adta, hiszen az Universal nem akart 200 milliót elkölteni egy olyan filmre, ami csak egy szűk rétegnek szól… Szóval hiába a játék hatalmas sikere, hiába a zseniális koncepciós rajzok, a BioShock még egy ideig biztosan nem kerül fel a filmvászonra, holott ott lenne a helye, Verbinskivel a fedélzeten!

2 – Manhunt

manhunt.jpg

Rendező: John Carpenter/Wes Craven

A Rockstar Games másik nagy sikerjátéka, a Manhunt is bír akkora potenciállal, hogy filmként is megállja a helyét, ám nem minden esetben! A GTA-sorozat sikere mellett eltörpülő, a brutalitást kimaxoló TPS-játék csak és kizárólag R-Rated besorolás alatt készülhetne el, hiszen pont ez a játék ismertetője. Erőszak, sötétség és brutalitás. Nem hiába tiltották be több helyen is a játékokat. James Earl Cash történetét két ember tudná tökéletesen a vászonra álmodni, John Carpenter vagy Wes Craven. A korábbi horrormágusok tudják mitől döglik a légy, ha hangulatról és erőszakról van szó, bár már sajnos egyikőjük sincs csúcsformában, szóval ez az összeállítás valószínűleg sosem fog megvalósulni…

1 – Half-Life

halflife.jpg

Rendező: James Cameron

Míg a játékosok a 3. rész után sírnak, addig én azt mondom, hogy jöjjön a Half-Life mozifilm, természetesen Bryan Cranston-nal a főszerepben! A Valve nagysikerű játéka lehetne a következő nagy horror-sci-fi, ami klasszikussá tudna válni a történet és a megteremtett univerzumnak hála. Ehhez természetesen egy jó rendezőre, íróra és még néhány fontos szempontra is szükség van, de a Half-Life bír akkora népszerűséggel, hogy ez ne okozzon gondot annak a stúdiónak, amelyik magára vállalja a megfilmesítést. James Cameron már többször is bizonyította, hogy ért a sci-fihez, az Alien, illetve Terminator filmekkel pedig azt is megmutatta, hogy képes horrorelemeket is felvonultatni, ha az élet úgy hozza. A HL-által szolgált lehetőség, pedig pont James Cameron játszótere lehetne.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr437248953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pitya21 2015.03.08. 13:00:53

Amii én nagyon hiányolok, az egy Mechwarrior film(sorozat). Ott egy hatalmas világ, rengeteg jól kidolgozott figura (a játékokon kívül ott vannak a regények is). Rendező? Lehetne mondjuk Joss Whedon.

Túrós (törölt) 2015.03.08. 15:53:01

Érdekes lenne ha Mr. Freeman megszólalna ... vagy leginkább egy rakás szar... Csak ne filmesítsék meg a HL-t

Bergyilkos Bohoc 2015.03.08. 16:14:32

"Half Life...természetesen Bryan Cranston-nal a főszerepben"

Miért pont Bryan Cranston? Ez olyan, mint amikor Stathamet várták Hitmannek, csak azért mert kopasz. Mintha nem lehetne lenyírni másnak a haját...
Sőt, ha még olyan lenne, de Cranston még csak nem is a valóságban szakállas és szemüveges, hanem csak egy szerep volt.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.03.08. 17:48:07

@Bergyilkos Bohoc: Illene a szerepre. Persze nem akadnék ki, ha más kapná meg, de Cranston ideális lenne. És viszonylag jól csengő név.

Leone_510 2015.03.08. 21:05:12

bármelyik jöhet csak ne a Disneytől

Hank "Motherfucker" Moody 2015.03.09. 09:27:36

The Witcher! (a gagyi sorozatot most ne említsük)

Jancsiszeg1980 2015.03.09. 10:03:18

Már elnézést, de a Driver c. 1998-as játék a Driver c. 1978-as film alapján készült, mégha a sztorit rendesen ki is forgatták, ennek ellenére egyértelű párhuzamok vannak. Például a hangeffektek (főleg a töréseké vagy a szirénáké), vagy a garázsos "vizsgáztatásé".

Íme a film angolul: www.youtube.com/watch?v=0jE9IVbTdqc

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.03.09. 10:06:01

@Jancsiszeg1980: Ha ez igaz, akkor 1-et már ki is lehet pipálni a listáról. :)

MEDVE1978 2015.03.09. 10:08:19

A Manhunthoz csak egy jó rendező és forgatókönyvíró kellene, nem lenne túl drága. Nem kellenek igazából hozzá special effectek sem. A lead karakter (James Earl Cash) pszichopata, ezért igazából csak egy gyilkost kell jól eljátszani. Itt a főszereplő és a főgonosz a kérdéses.
A főgonosz hangját a játékban Brian Cox adta, ő maradhatna is a szerepben, biztos vagyok benne, hogy jól alakítaná. Cash szerepe keményebb, 10 éve biztos Clancy Brownnak (Courgan - Highlander),Ron Pearlmannak adtam volna, de sajnos ők már öregebbek lettek.... :( Talán Karl Urban...

Én még szívesen látnám a Bloodot filmként, mert az ötlet eredeti, egy jó fej zombival a főszerepben :)
en.wikipedia.org/wiki/Blood_(video_game)

MEDVE1978 2015.03.09. 10:12:36

A Manhunt brutalitását egyébként viszonylag nehéz lenne filmben megfogni: kevesen tudnának azonosulni ilyen rövid idő alatt egy olyan főhőssel, aki halálra ítélt gyilkos és emellett a film nagy részében eltérő kivégzésmódszereket próbál ki az ellenségein (kalapáccsal fejlékelés, zacskóval megfojtás, fejlevágás garottal, tüdő átszakítása a feszítővassal stb.). Maga a sztori elég repetitív, ezért kellene még hozzá tartalom, újabb szálak és fantázia.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.03.09. 10:36:49

@MEDVE1978: Jogos. Abban viszont biztos vagyok, ha a játék régebbi lenne, akkor a 80-as években megkaptuk volna már a Manhuntot. Akkoriban nem volt akadály az ilyen filmek előtt. Kár, hogy ma már nem így van, és csak a pénz számít és a pg-13.

Hank "Motherfucker" Moody 2015.03.09. 10:48:47

@REMY: Azért a Manhunt sok ötletet merített a Menekülő emberből, ez nyílvánvaló.

misafeco 2015.03.09. 10:59:02

A legnagyobb probléma a játékadaptációkkal a történet hiánya/gyenge forgatókönyv. Egy játékhoz nyilván nem kell túl bonyolult sztori, viszont ugyanaz filmen már kevés. El kell rugaszkodni az alapanyagtól, ezt pedig nehéz úgy kivitelezni, hogy mindenki elégedett legyen.

Void Bunkoid 2015.03.09. 15:20:32

@REMY: A vicces az egészben, hogy maga a játék több szállal is kapcsolódik az 1986-os Manhunter című filmhez.

Egyrészt a sötét szintis háttérzene miatt, másrészt ugye a játék címe is erősen hajaz a filmére, harmadrészt pedig a Manhunter főgonoszát PONT Brian Cox alakította - ha valaki eddig nem keresett utána, igen, nem mást, mint Hannibal Lectert, a Vörös Sárkány igazából csak ennek a filmnek a remake-je :)

MEDVE1978 2015.03.09. 15:41:36

@Void Bunkoid: Bizony a végén a Gaga da Vida és William Petersen nagyon kemény. De a sztorinak szerintem semmi köze a játékhoz, legfeljebb inspiráció lehetett :)

www.youtube.com/watch?v=EykztUgfp2U
süti beállítások módosítása