Thomas Vinterberg neve - elsősorban a Születésnap és A vadászat c. filmjeinek köszönhetően - minden bizonnyal ismerősen cseng a skandináv filmművészet kedvelőinek. Ezúttal számára ismeretlenebb vizekre evezett, hiszen Thomas Hardy több, mint 141 éves romantikus regényét vitte vászonra. Bár korábbi alkotásai között találhatunk a műfajba illőeket is, elsőre mégis furcsának tűnt a dán rendező és az angol író párosa. Azonban a furcsa nem feltétlenül rossz.
Bathsheba Everdene (Carey Mulligan) egy bájos, gyönyörű és karakán ifjú hölgy, akinek korábban nem volt szerencséje a szerelemhez. A sors azonban úgy hozza, hogy ezúttal hárman is mindent megtesznek kegyeiért. A segítőkész Oak (Matthias Schoenaerts), a jómódú Boldwood (Michael Sheen) és a magát jóravalónak tartó Troy őrmester (Tom Sturridge) is igyekszik elnyerni kiválasztottja szívét. Bathsheba láthatóan nehezen birkózik meg eddig ismeretlen problémájával, amit tovább bonyolít udvarlóinak más-más szemszögből hányatott sorsa.
Hardy művét érezhetően erőteljesen tördelték a film készítői, s ezáltal nem is feltétlenül komplex szerelmi kapcsolatokat építettek fel, hanem a három jól elkülöníthető társadalmi helyzetű és jellemvonású udvarló főbb jellemzőit viszonyították Bathsheba karakteréhez. Tehát technikailag egy szerelmi modell építése zajlott a vásznon, ahol a különböző változókkal tesztelték az egyenletet addig, amíg az egyensúlyba nem került. Ez mindenképpen egy elég különleges koncepció, hiszen így a nézőknek is végig kell játszaniuk magukban, hogy a főhősnő számára ki lesz az ideális jelölt. Ezáltal könnyebben tud azonosulni a végső döntéssel, de odáig rögös út vezethet. Túlzottan is.
Vizsgáljuk hát a változóinkat! Mulligan tökéletes választás Bathsheba szerepére, aki vélhetően a komplexebb szerelmes hősök egyike, hiszen egyszerre körvonalazódik benne valamennyi jó női tulajdonság és valamennyi szeszélyesség, amitől a kérői legszívesebben falra másznának. Carey sejtelmes, magával ragadó, s ebben a színésznő személyisége is közrejátszhat, mivel magánéletében is igyekszik eltávolodni a világ zajától. Schoenaerts helyenként már-már zavarba ejtően jól hozva karakterének férfi archetípusát újfent bizonyítja, hogy helye van Hollywoodban. Sheenre sem lehet különösebb panasz, de Sturridgera már igen. Troy őrmester szerepében láthatóan gyengélkedik kollégáihoz képest, ami a közös jeleneteknél csúcsosodik ki. Nincs ezen mit szégyellnie, hiszen A-kategóriás alakítások mellett nincs egyszerű helyzetben, viszont így egy erőteljes lejtmenet alakul ki a filmben, s lassacskán ellaposodik a történet.
Amiben viszont nincs ingadozás, az a hangulat. A legelső képek megjelenésétől, a legelső hegedűk megszólalásától kezdve élvezhetjük a korabeli Anglia világát, végtelen földjeinek sajátságos báját. Vinterberg lelkesen használja fel a környezet által adatott lehetőségeket, voltaképp az idő múlását is jellemző szereplővé előléptetve a természetet, ahol Armstrong szimfóniái biztosítják a monológját, Christensen letisztult képei pedig a küllemét. Ugyanakkor igyekszik a giccsszintet minimumon tartani, s pár túlkapást leszámítva sikerrel teszi mindezt.
Hardy regényének romantikájához furcsa módon Vinterberg realizmusa szükségeltetett. A dán rendező összességében magabiztosan vezényli egészséges mederbe a történetet, remekül kihangsúlyozva színészeinek kvalitásait. Ezáltal, ha nem is hibátlanul, de stílusosan mesél el egy gyönyörű, viktoriánus szerelmi történetet. 7,5/10
