[Supernatural Movies]

[kritika] Sikoly 3 (2000)

2015. július 29. - hakos05

Miután a Sikoly első része felmondta a kötelező leckét a horrorfilmekről, a második a folytatások szabályaival ironizált, az újabb rész már nem hagyott túl sok választási lehetőséget. Csak a trilógiák vizsgálatai maradtak hátra, ha már a film is és a belőle készült Döfés is a harmadik részét tapossa. Közben a gyilkos is halad a korral (hangtorzítóval nyomul), valamint a tétek is nőttek. A folytatás úgy állította a középpontba Sidney tragédiáját, hogy tulajdonképpen nem ő lett a főszereplő.

1118full-scream-3-screenshot.jpg

A lány elvonultan él a társadalomtól, otthon végezhető munkával foglalja el magát, de furcsa mód a telefonok nem rettentették el a segélyszolgálatos meló elvállalásától. Közben a szellemálarcos gyilkos újra szedi áldozatait, Sidney anyjáról hagyva képeket a tett helyszínén, így a lánynak ismét szembe kell néznie múltjával. Kifújt, nagyjából ennyi. Amit lehetett elmondtak a korábbi részekben, ez a film már nem lett olyan rétegelt, mint elődeik. Míg az első részben (de még a másodikban is) a média megkapta a magáét, addig a társadalom erőszakosságának másik okát a horrorfilmekben rejlő bűnbakszerepet nem sikerült maradéktalanul kiaknázni. Annak ellenére sem, hogy a film nagyrészt a Döfés 3 díszletei között játszódik. Bár az első jelenetekből kiderül, hogy Cotton Weary talkshow házigazda lett, mely kiszólás a szórakoztatóipar azon elemére, hogy gyakorlatilag bárkiből (jelen esetben egy ártatlanul megvádolt emberből) sztárt lehet faragni, ez azonban kevés. Ami leginkább hangsúlyos a filmben, az a trilógiák szabályainak górcső alá vétele, hiszen mindig kell valami az első részből. Megkapjuk Woodsborowt díszleteiben, kapunk rájátszást a film a filmben koncepcióra (a gyilkos az egyik jelenetben forgatókönyv-szerűen írja meg a következő gyilkosságot), kiszólást a harminchoz közeli színészek tinédzserszerepeire, valamint egy utalást, melynek miértjén azok fognak mosolyogni, akik tudják, hogy a Sikoly 2. részének forgatókönyve idő előtt kikerült az internetre és meg kellett változtatni azt. A film reflektál arra is, hogy egy utolsó résszel van dolga (közben tudjuk, hogy készült negyedik rész), így maga is a nagy fináléra készül, mely egyébként remekre sikerült és szinte az első epizódéval vetekszik. Már ami a kiszámíthatatlanságot és a hosszúságát illeti. Sidney a film második felétől aktív szereplője igazán az eseményeknek. A központban javarészt a két nagy túlélő Dewey és Gale, valamint a köztük lévő kapcsolat áll. A kérdés már csak az, hogy túlélik-e ezt a részt. Merthogy a befejező részekben már senki sincs biztonságban, ahogy ezt egy visszatérő szereplő elmondja.

003.jpg

Bármekkora is volt az önirónia, a Sikoly harmadik része egy jól felmondott folytatás lett. Volt benne rendesen potenciál, de lehet, hogy a forgatókönyvíró cseréjének is betudható, hogy a felvázolt szituációk (melyeket fent említettem) csak ígéretek maradtak, a zsenialitás küszöbét azonban nem lépték át. A gyilkos kilétének foglalkozása, az előzőéhez hasonlóan kaphatott volna egy plusz csavart a személyes szál helyett. De a sorozat mindenképpen említésre méltó, hiszen így is mérföldekkel túlmutat önmagán. Tisztában van saját korlátaival, és mikor már épp komolyra fordulna, utána derül ki, hogy saját magát figurázta ki. Pedig a komolykodás sem állt neki rosszul (ld. Sidney jelenetét a régi szobájának másában). Érdekesség, hogy az első rész címe eredetileg Scary Movie lett volna, ami frappánsan illik a film szellemiségéhez. A tényleges Scary Movie (Horrorra akadva) így egy eleve komolytalan filmet parodizál, ami egész egyszerűen felesleges. A Sikoly 3 nem ér fel az elődjéhez, ugyanakkor nem sokkal rosszabb nála, de hogy kerek legyen, így egy erős 6/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr827644998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.07.29. 20:43:48

Carrie Fisher, Jason Mewes és Kevin Smith cameója nagy volt :D

Viszont Parker Posey itt is ugyanolyan idegesítő, mint a Penge 3-ban, és sajnos a film se lett jó, sőt...

Szabóbakterúr 2015.07.30. 09:25:01

Na ez a rész már inkább csak 5/10-et ér nálam. Tetszett, hogy voltak visszatérő jelenetek és szereplők, de az, hogy még mindig Sidney anyjának múltján lovagol a történet egy kissé uncsi volt. És volt pár eléggé idióta jelenet (pl amikor Dwight tanácsadó felé repült a kés , hogyhogy nem, a nyele találta fejbe...)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2022.01.12. 12:26:21

Az első részt én a Hororra akadva című film után láttam közvetlenül, vagyis röhögtem ott is ahol félni kellett volna. A második részt már meg se néztem, és el is engedtem a sorozatot azzal a lendülettel. Az új film kapcsán ugrott be, hogy ez a rész a View Askewniverse-ben játszódik mégis kimaradt eddig.
Hát öreg vagyok én már ehhez a szarhoz...
Se horrorfan, sem tini nem vagyok, de ez vérszegény, de nagyon. #Ghostface darabos és elnagyolt mozdulatai inkább viccesek, semmint félelmetesek, az áldozatok is túljátszák egyszerűen. Nem életszerű senki benne. Nem tudom milyen volt, mikor kijött, de, hogy szarul öregedett az biztos. Ma nézve ez egy gyenge tékafilm max.
De Jay és Néma Bob cameo-ja jó. Csak kevés.
süti beállítások módosítása