Vannak filmek, melyeket a díjszezonok idejére felkapnak, jobb esetben bezsebelnek pár szobrot is, aztán szép csendesen kikopnak a köztudatból. Valami ilyesmi történt A kárhozat útjával is, melyet legjobb film Oscarral nem jutalmaztak, néhány jelölésig azonban eljutott, melyek közül végül az operatőr vihette el a szobrot a 2003-as gáláról. Nem mai darabról van szó, de nem az idő vasfoga az, ami meglátszik rajta. Sam Mendes filmje a maga idejében is inkább egy valamivel több, mint korrekt film volt.
A rendező később más zsánerben is kipróbálta magát, de ahogy a Bőrnyakúak is inkább egy háborús filmbe ágyazott dráma lett, A kárhozat útja se a műfajspecifikus jegyekre koncentrál. Mendes a személyes tragédiák és emberi kapcsolatok ábrázolásában remekel, így ebben a filmben is az apa-fiú viszonya van előtérben, mely végül egy felnövéstörténetben csúcsosodik ki. Az, hogy egy fiú szemszögéből lehetünk tanúi a gengszterélet velejáróinak, jelzi, hogy nem tipikus maffiafilmmel van dolgunk. Itt viszont egyáltalán nem babonázza meg a srácot a bűn világa, mint a Nagymenőkben. A tizenkét éves Michael fülébe öccse ülteti el a bogarat, mikor rákérdez, hogy apjuk mivel keresi meg a betevőjüket. A kíváncsiságtól hajtva egyik este elbújik a kocsiban és tanúja lesz, amint apja társaságában Connor (Daniel Craig), aki nem mellesleg a főnök fia elkövet egy gyilkosságot. Természetesen lebukik és az erősen szociopátiás tüneteket mutató Connor csapdát állít az idősebb Michaelnek (Tom Hanks) és lemészárolja annak családját. A két Michaelnek viszont sikerül megmenekülni. A főnök dönt és nem a fiát öleti meg, hanem az ekkorra már bosszúhadjáratba fogott Michel nyomába küld egy bérgyilkost (Jude Law). Megkezdődik hát a macska-egér harc a túlélésért és a bosszúért.
Ez így önmagában izgalmasnak hangzik, csakhogy egy kétórás filmtől elvárható negyven perces felvezetés leginkább unalomba fullad, melynek oka az említett nézőpont. Ha Tom Hanks karakterére koncentrál, kikerülhető lett volna egy feleslegesen hosszúra nyújtott virrasztás jelenettel kezdeni. Azonban érthető módon építkezik így, hiszen a kisebbik Michael így a halotti toron ismerkedik meg az okozattal, hogy rövidesen az okkal is tisztában legyen. De egy feszesebbre vágott felvezető azért javított volna az összképen. A másik negatívum a gengszterfőnök karakterében keresendő. Ennyire sótlanra írt vezetőt ritkán látni, melyet tényleg csak a szerepért Oscar jelölést kapó Paul Newman karizmája ment meg a totális érdektelenségtől. Van még valami, és ezzel be is fejezem a negatívumok sorát. A filmnek nem áll jól ez a túlszaturált kép (legutóbb a Gengszterosztag vitte túlzásba a dolgot). A témájához jobban illeszkedne egy finomabb, szürkés világ. Talán az alapjául szolgáló képregényt próbálta a rendező ily módon megidézni. De vannak vitathatatlanul erős pillanatai a filmnek, melyek leginkább Jude Law nem kevésbé pszichopata karakteréhez köthetők. Elég annyi, hogy egy bérgyilkos, aki a sajtónak dolgozik szabadúszó halottfotósként. Már a bemutatkozása is parádés, sajnos kulcsszerepe ellenére a későbbiekben relatíve kevés időt tölt a vásznon. Ami még kiemeli az átlagfilmek sorából az operatőri munka és a zene, melyek együtt már az elején elképesztő hangulatot teremtenek. Mindehhez hozzájárul a kor- és a film noir hangulat, valamint az egytől-egyig remek színészi játék. Tom Hanks még egy gengsztert is olyan tomhanksesen játszik. A fia (így a nézők) szempontjából is előbb apa, mint bűnöző. Gyilkolni pedig csak akkor látjuk, mikor jogosnak érezzük tettét.
Ha sok helyütt (főleg az elején) a tempó nem egyenletes és néhol jelentéktelen jelenetek vannak túlnyújtva és kihangsúlyozva, mindenképpen emlékezetes Sam Mendes utazása az 1930-as évek elejére. Aki ebben az esős időben egy keserű hangvételű, nem tipikus gengsztermozit szeretne látni annak bátran ajánlom ezt a filmet. Nem lesz elpazarolt két óra, de a klasszikusoktól azért messze van. 7/10
