Három gazdag budapesti, kik jólétükre nagy eséllyel nem becsületes munkával tettek szert, illegális vadászatra indul a Kárpátok erdejeibe, egy kis hegyi falucska mellé. A romlott ribanc ügyvédnő, akinek a játékidő ötödik perce után minden jóérzésű néző lekavarna egy emberes sallert, az elnyomott, frusztrációval torkig töltött férj, aki szintén ügyvéd, valamint legjobb ügyfelük, egy ficsúr, tenyérbemászó építész. Az már ebből a remek felállásból nyilvánvaló, hogy ha ezek hárman beteszik lábukat a fák közé, abból jó nem sülhet ki. Ezt az érzést pedig a nem túl bizalomgerjesztő, túrát szervező vadász csak mind jobban megerősíti bennünk. Az erdő meg amúgy is veszélyes hely, még akkor is, ha nem vagyunk olyan romlottak és oda nem illők, mint a szóban forgó karakterek.
Legalább annyira veszélyes, mint egy véresszájú kritikusokkal töltött moziterem Magyarországon, egy magyar thriller számára. Az eddig megjelent kritikák alapján ugyanis még mindig nem sikerült levetkőznünk azt a jó szokásunkat, hogy csak a negatívumokra összpontosítsunk, és tegyük ezt kiváltképp akkor, ha egy hazánkfia tesz le valamit az asztalra. Holott, ahogy azt a rendező maga is elmondta a vetítést megelőzően, ezzel a filmmel mindössze egy céljuk volt, a puszta szórakoztatás. És az már önmagában becsülendő, hogy hazai viszonyok között valaki ezt nem mondjuk egy ötvenezredik halál gagyi vígjátékkal próbálja elérni, mondjuk Csányi Sándorral a főszerepben. Pedig elég nehéz szülés volt, a filmet 2007-ben kezdték előkészíteni. Szóval részemről minden tisztelet kijár Mátyássy Áronnak, és örülnék, ha több ehhez hasonló magyar zsánerfilm készülne.
Mert oké, hogy a Víkend nem egy kiemelkedő darab, de nem is rosszabb, mint egy átlag amerikai, vagy nyugat európai thriller. Sőt, az operatőri munka például dicséretre méltó, és a remek helyszínválasztásnak köszönhetően olyan hatást ér el, amely torkon ragad minket és beleránt a film cselekményébe, hogy két órán keresztül mi is az erdőben bolyongjunk. A zenére se lehet egy rossz szavunk sem, hasonlóan szuggesztív, mint a képsorok, amik alatt szól.
Ezek a jól eltalált külsőségek pedig remek háttérül szolgálnak a film történéseinek, amik onnantól kezdenek el sűrűsödni, hogy vadászat közben antihőseink egyikének sikerül lelőnie egy helyi öregembert, ami aztán akarva-akaratlanul is további rémtettek láncolatát indítja el. A fordulatok amúgy a műfaj kedvelői számára nem fognak igazi meglepetéseket okozni, de cserébe nem is erőltetettek, és végig képesek fenntartani a figyelmünket. Közben pedig ne lepődjünk meg ha felidéződik bennünk egy-két klasszikus, leginkább John Boorman Gyilkos túrája, mert mindkét film emlékeztet rá, hogy a vidékiekkel nem érdemes baszakodni.
Negatívumként annyit tudnék megemlíteni, hogy a Víkend nem olyan merész, mint a nagy elődök, ami pedig előnyére válhatott volna, illetve a zárójelenet egyrészt tök felesleges, másrészt hangulatában teljesen elüt az addig látottaktól. Ha kivágnák onnan fel se tűnne, és csak javítana az összképen.
6,5/10
