Egy-egy házasságban, kapcsolatban sok mindenről szó esik. A legtöbb esetben ilyen az előző kapcsolat. Azonban az már más kérdés, hogy erről mennyire részletesen mesélünk a párunknak. Mert egyáltalán nem lehet elvárni, és akár a kapcsolatot is megmérgezheti, ha mindenről beszélünk. Van olyan dolog, ami jobb, ha sosem kerül a felszínre.

Kate (Charlotte Rampling) és Geoff (Tom Courtenay) a 45. házassági évfordulójuk megünneplésére készül. Már csak egy hét van hátra, amikor a férfi kap egy levelet a svájci hatóságoktól. Ebben arról értesítik, hogy előkerült az évtizedekkel ezelőtt egy hegymászó balesetben eltűnt barátnőjének jégbe fagyott holtteste. A hír felbolygatja a hétköznapokat.

Az események, akár csak az ilyen hosszú ideje tartó házasság, lassan csordogálnak. Nincsenek veszekedések, heves kitörések, csak csendes tehetetlenség. Kate egy ideig elviseli férje múltidézését, azonban egyre nehezebb mindkettejüknek, hiszen a férfi egyre inkább a múltba süpped. Éjjelente bezárkózik a padlásra, és hamarosan a régi emlékek már a nappaloknál is egyre nagyobb teret nyernek. Ahogyan közeledik az ünnepség, úgy lesz egyre feszültebb a házaspár kapcsolata. Kate pedig egyre inkább eljut arra a pontra, amikor már megkérdőjelezi házasságuk alapjait.

A film szó szerint dráma, mind a műfaját, mind a témáját tekintve. Geoff titka eleinte csak egy levélnek tűnik, azonban ahogyan fogynak az ünnepségig hátralevő napok, ezek úgy mélyülnek el, és okoznak egyre nagyobb gondot. Haigh nagyszerű érzékkel nyúl a nehéz témához. Semmilyen giccses, hatásvadász nincs a történetben. Azt mutatja be, hogy a bizalom milyen törékeny, még egy stabilnak gondolt házasságban is. Nem kapunk egyértelmű választ arra, hogy a két fél mihez kezd a kapcsolatuk megingásával, a felmerülő problémával. 

Kate van a nehezebb helyzetben, hiszen ő a kívülálló. A dolgok még azelőtt történtek, hogy Geoffal megismerkedtek volna, így igazából nem is haragudhat a férjére. Nincs más választása, ki kell várnia, hogy a férfi feldolgozza a múlt újbóli felhánytorgatását. Kate senkinek sem mondja el, hogy mi zajlik náluk, külső segítséget nem akar bevonni. Tisztában van vele, hogy csak ők oldhatják meg a dolgokat.

A probléma súlya is remekül, nagyon egyszerű és emberi dolgokon keresztül kerül bemutatásra. Eleinte csak kicsit ridegebbé válik a vacsora; Geoff újra cigizni kezd; néha hirtelen beutazik a városba. Aztán egyre inkább untatják, idegesítik azok a dolgok, amikben korábban kedvét lelte, sőt régóta várta őket. Kate eleinte még meg akarja ismerni férje múltját, kíváncsi a lányra, azonban az idő előre haladtával inkább már nem akar beszélni róla. A férje hezitálását, és a múltba való visszatérésének okát pedig akkor érti csak meg, amikor nyomozni kezd.

Kate alakján keresztül szembesülünk azzal, hogy sosem lehetünk biztosak a szerelmünk érzéseiben. Mindenki múltjában van ki nem mondott titok. Geoff karakterének bőrébe is könnyen bele tudjuk magunkat élni. Ő testesíti meg az emberiség azon részét, aki már mondott le valamiről valami miatt. Könnyen tudunk azonosulni vele, hiszen mindenki hagyott már abba valamit (pl. zenélést), kezdett új kapcsolatba (szakítás vagy esetleg halál miatt).

Jelen esetben még árnyaltabb a történet, hiszen itt nem Geoffnak és barátnőjének kellett döntést hoznia, a sors megtette helyettük. A film fő kérdése igazából az, hogy a férfi képes lesz-e végérvényesen elengedni a múltat azok után, hogy bizonyosságot nyert, mi történt évtizedekkel korábban a hegyekben.

Lol Crawley operatőr érdekesen használja a teret. A film elején még tágas mezőket, a házaspár lakóhelyéül szolgáló házat mutat a kamera. Azonban ahogyan sodródunk előre az eseményekkel, a feszültség növekedésével fordított arányban szűkül a környezet is. Az események legnagyobb része zárt térben, Kate-ék házában zajlik. Érdekes megfigyelni, hogy viszonylag távol laknak a falu többi lakójától. A legközelebbi barátok jelennek meg még néha az ünnepségi előkészületek szervezése közben.

A színészi játék figyelemre méltó. A film abszolút főszereplője a zseniális Charlotte Rampling, akinek szemeiben viaskodnak az érzelmek. Egy pillantásában évtizedek minden fájdalma és élettapasztalata tükröződik. Filmes karrierje The Knack-ban kezdődött 1964-ben. A férj szerepében Tom Courtenay, akinek filmes pályafutása A hosszútávfutó magányossága c. filmmel indult, 1965-ben Oscar díjra jelölték a Doktor Zsivágó-ért. Mindkét főszereplő megkapta a legjobb színésznek és a legjobb színésznőnek járó díjat az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

Hasonló szituáció, a múlt egy rég elfeledett kockájának hirtelen felbukkanása akármelyik kapcsolatban megtörténhet. Valószínűleg azért választották az alkotók pont ezt a korosztályt (hiszen a házaspár már túl van a 70-en), mert így sokkal szembetűnőbb a probléma. Itt már túl sok idő telt el, hogy bármit is változtatni lehessen. Innen már nincs visszaút, már rég elhagyták azt a pontot, amikor még ki lehetett volna hátrálni anélkül, hogy maradandó kárt okozzanak. 9,5/10