Assassin's Creed - Unity

2015. november 07. - Creativ3Form

Bugity

A napokban jelent meg, egyelőre csak konzolra, az Assassin's Creed széria legújabb része a Syndicate, mely az előzetes pontszámok alapján elég vegyes összképet fest. Vannak, akik imádják, vannak, akik utálják, kb. 50-50%-ban megosztva. Na, ezek alapján döntse el valaki, hogy megéri-e rá beruházni, főleg a tavalyi rész után, ami több szempontból is csalódást keltő lett. De kezdjük az elején.

Általában egy játék cikk közepe felé szoktam kitérni a játékmechanikai dolgokra, de ezt most egyszerűen nem tudom eltolni odáig. Mindenki tudja miről van szó, az Unity botrányos portjáról. Ahogy hallottam, a konzolos verziók se sikerültek tökéletesre, de amit a PC-s tábor kapott, az felháborító. Értem én, hogy generációváltás volt, és ez lett az első újgenerációs Assassin’s Creed rész de, hogy a nemtörődömség ordított az egészről, az nem kicsit a pofátlanság határát súrolta. Nemcsak a közép kategóriás, de még a full extrás gépeken se futott normálisan, mi az hogy…játszhatóan. Már a játék legelső küldetésénél, alig pár perccel azután, hogy megkaptuk a karakterünk felett az irányítást, jött egy textúrába zuhanás, amit konkrétan csak a sokadik újratöltés után lehetett kikerülni. Nem probléma, egy Day One patchel javították a bibit. Csak kár, hogy az összes többi hibát nem. Ahogy egy nagyobb területre értünk, ahol tömeg volt, a játék be-be akadt, de olyan szinten, hogy a karakter futás közben egyszer csak gondolt egyet és 180 fokos fordulatot vett, és már az ellenkező irányba rohant. Mondanom se kell, hogy a menekülős részeknél ez milyen jól tudott jönni. Ám ez még a kisebbik rossz, ugyanis ahogy megmásztunk egy magas épületet – akár kívülről, akár belülről – lezuhant az FPS, és a játék átment diavetítésbe. Tekintve, hogy mind a fő, mind a mellékküldetések nagy %-nál szükség volt az épületek megmászására, kimondottan idegesítővé és frusztrálóvá tudott válni ez a dolog. Ám ehhez csatlakoztak még olyan finomságok, hogy a játék bizonyos területeken egyszer csak kifagyott, minden hibajelzés nélkül, ráadásul random módon, hol a küldetés előtt, hol a közepén, jó pár perccel a chekpoint save után. Egy szó mint száz, a játék közel játszhatatlan állapotban volt PC-n. Én személy szerint 3 hónappal a megjelenés után, a február közepén kiadott – asszem negyedik – frissítés után tudtam csak belevágni rendesen a kalandba, mert addig csak az Ubisoftos srácok anyukájával álltam „közeli viszonyban.”

De nyeltem egy nagyot, mert alapjáraton imádom a szériát, és amit láttam belőle az elején, az elégedettséggel töltött el.

ac_unity_borito.jpg

Rebooty

Sokan, lévén, hogy ez a rész az első újgenerációs Assassin’s Creed, egy amolyan rebootként is tekintenek az Unityre, amiben van némi igazság.

A helyszín ezúttal Párizs, és annak is a bizonyos Forradalmi időszaka, ami sok történelmet kedvelő ember kedvenc időszaka. Főhősünk, Arno Dorian is ebben a korban éldegéli életét, és még egész pici gyerkőcként, az assasinok rendjébe tartozó édesapjával ellátogat Versaillesba egy amolyan „üzleti” kiruccanásra. Rossz kisgyerek révén Arno nem tud sokáig nyugodtan a fenekén maradni, hiába kérte erre az apja. Hamar összebarátkozik Elise De la Serre-rel, akinek az apja éppen az assasinok örök ellenségének, a templomosoknak az egyik vezetője. Persze a kis Arno erről ilyenkor még mit sem tud, ő a helyes pofijú, vörös hajkoronában világító, szép nagy zöld szemű szeplős kislányt látja, aki incselkedve hívja játszani a kastély kertjébe. Miután kellően kirosszalkodták magukat, Arno észbekap, hogy talán most már vissza kéne mennie az apjához, nehogy nagy szidást kapjon, amiért nem hallgatott rá. De Arno élete nem úgy alakult, ahogy ő azt elképzelte. Az édesapját egy ismeretlen tettes megölte, ő pedig árva maradt. Éppen ezért, vagy talán Elise unszolására, de a De la Serre család örökbe fogadja a vadóc ifjút, aki ahogy cseperedik elhatározza, hogy márpedig utánajár a dolgoknak és megtalálja az apja gyilkosát…vagy gyilkosait.

A felvezetés remekül sikerült. Egészen addig a pillanatig, ahogy Arno felcseperedik és belép a rendbe, ahol hivatásos assassin lesz belőle, a széria egyik, ha nem a leghangulatosabb részével van dolgunk. A karakterek, a történet alakulása, a zenei aláfestés, mind-mind remek hangulatot árasztanak, és úgy érezzük, hogy minden adva van ahhoz, hogy egy remek részt kapjunk. Ám sajna amilyen erősen kezd, olyan középszerűen cseng le. A történet rengeteg helyen leül és csak áll egy helyben, felpörögni pedig csak nagyon kevés alkalommal tud. A karakterek – beleértve a fő és mellékszereplőket is – egy idő után elszürkülnek, érdektelenné válnak, és hiába történik velük sok minden, a játék vége felé haladva, egyszerűen nem tudnak olyan érzelmi reakciót kiváltani az emberből, mint teszem az Ezio és társai, akik már az első közös kalandjuk során a szívünkhöz nőttek. Emellett maga Párizs és a forradalom teremtette lehetőségek sincsenek kiaknázva, a hatalmas tömegeket leszámítva nem igazán érzi az ember, hogy a részese lenne az egésznek sőt. Maga a tömeg is egy idő után frusztráló, főleg amikor minden alkalommal ugyan úgy reagálják le a dolgokat.

A fősztori mellett – ahogy azt már megszokhattuk – rengeteg más egyéb elfoglaltság van, úgymint a tornyok megmászása, a különféle gyűjtögetni valók, a bérgyilkos küldetések, valamint egy újdonság, a sorozatgyilkosok utáni nyomozások, amikor a merénylet helyszínét körbejárva kell nyomokat gyűjteni, és ezek alapján kihallgatni a gyanúsítottakat majd nekünk eldönteni, hogy ki is az igazi elkövető, a gyilkos. Ezek mindegyike jól sikerült, kellemes órákat adnak a játékosnak. De sajnos összességében egyik mellék és fő feladat se tudja megdobni annyira a játékot, hogy elégedetten álljunk fel előle. Nem beszélve arról, hogy a jelen szál is annyira elkeserítően semmilyen, hogy több értelme lenne teljesen elfelejteni az egészet, mert Desmond Miles halála után csak szenvednek vele. Totál érdektelenek a történései, sajna látszik, hogy nem igazán voltak rendesen felkészülve a Desmond halála utáni időszakra.

ac_unity_elso.jpg

Mechaniky

Ahogy az már a korábbi részekben megszokott volt, így itt is kisebb vagyonra tehetünk szert, ha ügyesek vagyunk. A város több szegletében is birtokolhatunk kávéházakat, amiknek a felújításával, kicsinosításával bizony szép summákat szedhetünk össze. Ezeknek a kávéházaknak vannak küldetései is, amikkel különféle trófeákat, tárgyakat, legendás assassin páncélokat illetve fegyvereket szerezhetünk meg magunknak. Ezek mindegyike fokozatosan lesz egyre nehezebb, de minél nehezebb, annál több a pénzjutalom, ez pedig újabb felújítással és magasabb bevételekkel jár. Ha időt szánunk ezekre – ugyan is nem kötelező – akkor a vége felé már olyan sok pénzünk lesz, hogy el se tudjuk költeni.

Apropó költekezés, a ruhatárunk tárháza bizony gazdagodott. Nem csak egybe páncélokat vagy ruhákat vásárolhatunk, aminek megvannak adva a statjai, hogy miben a legerősebbek nem. Ez esetben minden részét mi választhatjuk ki. A vállpánt részt, a felsőrészt, a nadrágot, a csizmát, a kesztyűt, a fegyvertartó övet de még a csuklyát is. Lehetünk nesztelen assasinok, de erős páncélzattal rendelkezők is, ám ha akarjuk össze is kombinálhatjuk a kettőt. A színösszeállítást is variálhatjuk, így akinek nem tetszik az alap kék assassin gúnya, az a zöldtől kezdve, egészen a hupililáig mindent megtalál ami szemének-szájának ingere.

Ezek természetesen a fegyverekre is vonatkoznak. Lehet gyors kardunk, erősebb, nagyobb sebzést okozó szabjánk, kétkezes fegyverünk, ami a nagy, lovagi kardokra emlékeztetnek, de akár robosztus fejszéink, baltáink is lehetnek. Természetesen ezeknek a használata nem olyan egyszerű, mint egy szimpla mezei kardé, így kétszer is érdemes átgondolni, hogy gyorsak akarunk e lenni, vagy lomhák, de egyszerre nagyobb pusztításhoz van kedvünk. A harc teljes mértékben egyénre szabható. Ezzel nincs is gond. A gond inkább maga a harcrendszer megvariálása, amit csiszolni akartak, de nem mindig működik. A támadásból indított ellentámadást kicsit megbonyolították, és bizony jó pár halálban lesz részünk, mire belejön az ember. Ám összességében az egész harcrendszert kicsit túlgondolták. Vannak ugyan is XP pontjaink, amiket eltudunk költeni. Ezeket fordíthatjuk magára a harcrendszerre, hogy gyorsabbak legyünk, tempósabban tudjunk ellentámadást indítani akár karddal, akár a nálunk lévő stukerrel, vagy esetleg jobb legyen az ellenállásunk. De akár a lopakodós, assassin képességeinkre is költhetjük, hogy könnyedebben menjenek a zárfeltörések, vagy halkabban tudjunk osonni, lopakodni. A baj az egész rendszerrel, hogy hiába volt meg a szándék és a lehetőségek tárháza, egyszerűen nem elég kiforrott. Harc közben néha túl sok mindent kell nyomni és túl sok mindenre kell figyelni, ha a tökéletességre törekszünk, a lopakodás meg nincs jól kidolgozva ahhoz, hogy úgy lehessen használni, ahogy akarjuk. Nem lehet a falhoz lapulni, fedezékbe menni, ahonnan ki-ki lesve cserkészhetnénk be az ellenséget.

De emellett az irányításon hozott változtatások se sültek el túl jól. Gyorsabbá, pörgősebbé akarták tenni a haladást és a tetőkön való ugrálást, csak túlzottan keretek közé szorították a dolgokat. Rendszeresen előfordult, hogy a karakter nem arra ugrott vagy mászott fel egy adott falra vagy kitüremkedésre, amerre mi akartuk, hanem arra, amerre ő akart. Hiába volt sréhen jobbra egy kis oszlop szerűség, amire rá akartál ugrani, és hiába is nyomtad az irányt, nem egyszer előfordult, hogy ő vagy simán csak jobbra ugrott, aminek zuhanás és halál lett a vége. De ez a tetőről-tetőre való ugrálásnál is előjött, amikor én egy kis párkányra akartam ugrani, de ő csak azért is a szemközti tetőre ugrott, pedig egy szóval nem mondtam neki. Persze maguk a mozdulatok látványosak lettek, de sajna maga a rendszer nem lett rendesen kidolgozva és bizony a játékmenet néha idegesítővé és frusztrálóvá vált, főleg amikor már a sokadik alkalommal se azt csinálta, amit kértél tőle.

ac_unity_masodik.jpg

Endity

Amivel kapcsolatban viszont nem lehet egy rossz szava se az embernek, az a látvány. Látni rajta a generációváltást, mert bizony piszok jól néz ki az összkép. Mind a karakterek, mind a textrúák fantasztikusan festenek, amihez hozzájön a fény és árnyékjáték is. Ezen a területen fantasztikus munkát végeztek a készítők, példának okáért megalkották a játéktörténelem egyik legszebb női karakterét Elise személyében. Kockaság ide vagy oda, a fiatal hölgy bizony gyönyörű. De a zenei album is csodálatos dalamokkal kecsegtet igaz, ezen a téren mindig nagyon erős volt a széria, minden évben az egyik legjobb Ost-t szállítja nekünk az adott rész.

Összességében csalódást okozott a játék, mert ha még el is tekintünk a kezdeti bugosság okozta nehézségektől se mondhatjuk azt, hogy egy tisztességes folytatást vagy rebootot kaptunk, kinek mi tetszik. Egy történetben és küldetésekben unalomba fulladó, játékmenetben csiszolatlan rész ez, aminek sajnos nagyobb volt a füstje mint a lángja. Én csak remélni tudom, hogy a Syndicate adta London nem fog csalódást okozni. A konzolosok már most tudnának mesélni erről, de a PC-s tábornak még november 19-éig várnia kell a saját tapasztalatokra. 6/10

Pozitívumok:

  • Szuper grafika és látvány
  • Remek zene és hangzásvilág
  • A széria egyik legjobb sztori felvezetése…

Negatívumok:

  • …ami sajnos hamar lecseng és a játék maga unalomba fullad
  • Egy idő után érdektelenné váló szereplők
  • Kiforratlan, frusztráló játékmenet és irányítás
  • Totálisan felesleges és jelentéktelen jelen szál
  • Botrányos port, rengeteg megmagyarázhatatlan benne maradt hibával

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr148023970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.