Steven Spielberg hosszú évek óta a zsenijéhez méltatlan biztonsági játékot játszik. A formabontó koncepciókat már több, mint egy évtizede teljesen hanyagolva rendre az Akadémia kegyeiért küzd. Noha valamilyen szinten érthető, hogy a járt utat taposva igyekszik minél több szobrocskát begyűjteni, azért tőle mégis csak joggal vár többet az ember. Szerencsére az elkövetkezendő projektjeivel visszatérhet az őt megillető helyre, valamint még ha az idei alkotása is alapvetően “csak” egy életrajzi film, azért már a Kémek hídjával is jelzi: még mindig a legjobbak közé sorolandó.
Legújabb filmje a hidegháború egyik legfeszültebb(nek titulált) pillanatát, James Donovan (Tom Hanks) jogi harcát meséli el. A történet főhőse hétköznapjait jó ideje biztosítási ügyek megoldásával tölti, de miután az amerikaiak elkapnak egy szovjet kémet (Mark Rylance) az ügyvédi kamara őt jelöli ki, hogy védje meg a közutálatnak örvendő vádlottat. A jog szerint a védelem mindenkinek jár, Jimnek pedig sokat jelent az Alkotmány, így vállalja az ügyet és szorgalmasan keresi a kiskapukat, hogy újdonsült ügyfele ne a villamosszékben végezze. A hosszas jogi játék akkor válik igazán érdekessé, amikor a szovjetek is lekapcsolnak egy amerikai kémet…
A forgatókönyvet eredetileg író Matt Charman segítségére Hollywood legjobbjai érkeztek a Coen-testvérek személyében. Először kissé szokatlan választásnak tűntek, de kifejezetten jót tett a filmnek, hogy a fivérek Spielberg néhol túlzottan didaktikus szentimentalizmusát kiegészítették a saját, fordulatos történetvezetésükkel és jellegzetes humorukkal. A rendező biográfiai filmjeinek sora ezáltal nem szimplán egy újabb Oscar-hajhász alkotással, hanem egy valós eseményeken alapuló, rendkívül izgalmas jogi drámával bővült.
A feljavított szkriptet leszámítva egyébként minden tovább csordogálhatott a maga medrében, tehát a látvány, hangulat tekintetében megmaradt a szokásos recept, meg kiváló minőség. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a kedvenc és méltán elismert szakemberei ezúttal is a direktor úr rendelkezésére álltak. Egyedül talán csak John Williams a nagy hiányzó, de a helyére beugró Thomas Newman score-jára sem lehet panasz. Van viszont egy komoly visszatérő Tom Hanks személyében, aki kifogástalan játékával az érzelmek széles skálájának szinte valamennyi állomásán otthonosan mozgott. Kvázi one man show-jához remekül asszisztált a színészi gárda többi tagja.
Bár minden tekintetben igazán kivételes film a Kémek hídja, mégis nehéz lenne elvonatkoztatnom attól, hogy az egyik kedvenc rendezőm - visszafogottabban ugyan, de - helyenként itt is túlzottan ragaszkodott az utóbbi években kialakított komfortzónájához, aminek köszönhetően még csak véletlenül sem próbált jobban elszakadni a megszokott formulától. Ez pedig megítélésemben kevésnek bizonyul abban a világban, ahol ott van Huszárik Zoltán alkotása, a Krúdy Gyula munkásságát tökéletesen megragadó Szindbád, valamint Todd Haynes Bob Dylan életei című filmje, ami igazán kreatívan próbálja kiismerni a kiismerhetetlen énekest. Spielberg legújabb filmje így sztárügyvédnek nem, de a kamara kedvenc beugrójának már bőven elég lesz. 8/10