Elcseszett egy helyzet az, amikor már kétszer is legszívesebben porig égették volna rajongók milliói a házad, de nincs mit tenni, még hátra van egy rész. Persze nem sajnálom én Lucast, elvégre a negatív kritikák ellenére mégis csak több száz millió dolláros “bukásokon” volt túl, de talán éppen ez a fajta utálatcunami kellett ahhoz, hogy A sith-ek bosszúja megközelíthesse a régi filmek minőségét.
Bár megjegyzem, ez sem kezdődik a legfényesebben, lévén azok, akik nem követték Genndy Tartakovsky Klónok háborúja c. szériáját, az elején nem feltétlenül tudták hova helyezni a történetet és néhány karakterét. Animációs sorozata az alacsonyabb korosztályt megcélzó akciók mellett a második és harmadik epizód közötti dramaturgiai hidat képezte, ahol a néző számos kérdésre megkaphatta a választ, amik esetleg felmerültek benne A sith-ek bosszújának nézése során. Persze a cselekmény nem túlzottan szövevényes mivolta végett e nélkül is be lehetett foltozni a történet kisebb réseit, de mégsem ártott volna Lucasnak tisztességesen felvezetni az új ellenfeleket.
Egyébiránt a második rész végén kitörő háború utolsó etapjánál kapcsolódik be a harmadik epizód, ezáltal pedig Anakin Skywalker (az ezúttal sem meggyőző, de kevésbé zavaró Hayden Christensen) már rég túlesett a tűzkeresztségén, s hajszálnyira van attól, hogy minden idők legfiatalabb jedi mesterévé válhasson. Egykori tanítója, immáron jó barátja, Obi-Wan Kenobi (Ewan McGregor) oldalán küzd meg a sötét oldal képviselőivel, akik éppen a jedik orra előtt építették fel birodalmukat.
Az előzmény trilógiában talán most először volt megkötve Lucas keze, elvégre a történet vége adott volt, mindössze valahogy el kellett jutnia odáig. Szerencsére ezúttal nem veszett el a mellékszálakban, a sztori fő sodrása, Anakin átállása bőven elég volt a nagyjából másfél órányi cselekményre, amit aztán kibővíthetett az akciókkal. Utóbbiban is sokkal egységesebbnek éreztem rendezését. A fix kameraállásokat leváltó szubjektív plánok néhol pazar dinamikát kölcsönöztek az űrbéli csatának, valamint a már korábban is kiváló koreográfia (főleg a végső összecsapásnál) a drámaibb hangvétel miatt még erőteljesebbre sikeredett, olyannyira, hogy engem még a küzdelem túlnyújtottsága sem zavart különösebben.
Meglepő módon mintha a színészvezetése is javult volna, ugyanis a Shakespeare-színház egyik egykori jeles tanulója Ian McDiarmid legkisebb rezdülései is zavart okoztak az Erőben, monológjait pedig az új trilógia legkiemelkedőbb sorai alkották. Alakítását az SW filmeken belül talán csak Alec Guiness-ével lehetne egy lapon említeni. Ugyanakkor nem is lenne “új Star Wars-film” A sith-ek bosszúja a kellemetlen utóíz nélkül, így Lucas, ha már elkezdte, be is fejezte a verselését, aminek köszönhetően a kevés indokolt mellé több erőltetett rímet is kaptunk. Közülük alighanem a dramaturgiai szempontból teljesen indokolatlan nooooo-ja volt a legfeleslegesebb.
Ennek ellenére is az új trilógia egyetlen kiemelkedőbb darabja A sith-ek bosszúja. A helyenként már a régi részeket idéző világa, egy pazar alakítás és a korabeli filmes technikák csúcsra járatása révén sikeresen emelte ki Lucas a tucat-űroperák sorából. Nálam nagyjából A jedi visszatérrel van egy szinten, őszintén szólva néha még jobbnak is tartom annál. 8/10