A luxemburgi-belga-spanyol-amerikai koprodukcióban készült animációs film üde színfoltja az idei év mozitermésének, igazi meglepetés darab, ha úgy tetszik. Raul Garcia rendező Stéphan Roelants producerrel karöltve Edgar Allan Poe munkássága előtt tisztelegnek ezzel az antológiával, amely az író öt novelláját dolgozza fel, más-más stílusban. A feldolgozott írások a következőek: Az Usher-ház vége, Az áruló szív, Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban, A kút és az inga, valamint az A vörös halál álarca.
A történeteket, ahogy ez a hasonló mozgóképes horror antológiáknál gyakran lenni szokott, egy mesélő szedi csokorba, és vezeti fel, átkötésül szolgálva a szegmensek között. Esetünkben ez a személy nem más, mint maga Poe, aki stílszerűen egy holló képében jelenik meg előttünk, amint egy temetőben, elhunyt kedvese szellemével társalog. A madár, azaz Poe próbálja elodázni az elkerülhetetlent, a végső megnyugvást, hiszen dolga van még ezen a világon, az embereknek meg kell ismerniük rendkívüli történeteit, hogy életműve fennmaradjon az utókor számára.
Mind az öt sztori, illetve az átvezető szekvenciák is CGI technológiával lettek megalkotva, ám van olyan epizód, aminél ezt nem is gondolnánk, hiszen a látvány olyan, mintha egy hagyományos rajzfilmet néznénk. A film képi világának tekintetében az alkotók fő koncepciója az volt, hogy minden történet, egy-egy híres képzőművész stílusát tükrözze, illetve a Monsieur Valdemar kóresete... esetében az '50-es évek sci-fi/horror képregényeinek esztétikája volt az irányadó. A fő inspirációt így Edvard Munch, Egon Schiele, Francisco Goya, illetve Alberto Breccia alkotásai adták. Ez már így önmagában is roppant érdekes, és felcsigázhatja az egyszeri filmrajongót, ám ha egy pillantást vet a történetek narrátorainak személyére, akkor egyenesen a padlón fogja találni az állát. Julian Sands, Guillermo del Toro, Roger Corman, Cristopher Lee, Lugosi Béla. A lista igen illusztris, és egyben érdekes is.
Az Usher ház végéhez Christopher Lee hangját használták, az idén elhunyt színészlegenda orgánuma igen jellegzetes és remekül illik az efféle sötét történetekhez, plusz élvezeti értéket adva hozzájuk, ahogy az ebben az esetben is történik. Guillermo del Toro érces, mély hangon narrálja végig az A kút és az ingát, ami nem szűkölködik feszültségben, a rémálomszerű, sötét látványvilág pedig csak még tenyérizzasztóbbá teszi a történetet. Julian Sandsnak a Monsieur Valdemar kóresete... jutott, ami a képregényeket idéző képi világával emelkedik ki az ötösfogatból. A híres trashfilm mágus Roger Cormannak mindössze egy mondata van az A vörös halál álarcában, de azt az egy mondatot nem hiába kapta pont ő. Rendezőként ő jegyzi ugyanis a novella 1964-es filmfeldolgozását, Vincent Price főszereplésével. Végül következzék a minden tekintetben legkiemelkedőbb darab, Az áruló szív, melynek képi világát Alberto Breccia fekete-fehér grafikái ihlették, minek eredményeképpen Sin City szerű látványt kapunk a komor történet mellé. A hatást aztán tovább fokozza a legeltaláltabb narráció, egy archív Lugosi Béla hangfelvétel, amit feljavítottak ugyan, de direkt nem tisztították meg a recsegésektől és zajoktól, így úgy érezhetjük, hogy a készítők egyfajta audiovizuális időutazásra invitáltak meg minket. Béla pedig ezen a hangfelvételen is, mint ahogy általában, szeretnivaló módon túljátszik. Másnál ez lehet, hogy zavaró, nála elvárt és természetes.
Ahogy az az antológiáknál lenni szokott, a színvonal némileg itt is ingadozik, illetve ízlés kérdése is lehet, hogy kinek melyik epizód nyeri el leginkább a tetszését. Az egyértelmű, hogy a legjobban sikerült feldolgozás az utóbb említett Az áruló szív, melyre, ha külön-külön kéne értékelnem a kisfilmeket, maximális pontszámot adnék.
Témájából és formavilágából adódóan a film valószínűleg inkább a különleges darabok kedvelőinek tetszését fogja elnyerni. Nem egy multiplex forgalmazásra szánt darab, nem próbál semmiféle mai trendnek, elvárásnak megfelelni, ám aki érdeklődést mutat iránta és megtekinti, azt nagy valószínűséggel nem fogja csalódás érni. Horror rajongóknak erősen ajánlott, Edgar Allan Poe kedvelői számára pedig egyenes kötelező darab.
7/10
