Üdvözöljük a Mon Signor Hotelben, ami a ’30-as és az ’50-es évek között a sztárok szállodája volt. Igaz ugyan, hogy az ezutáni évtizedekben egy rövidke, majdhogynem jelentéktelennek mondható visszaesés következett. Istennek hála (és a Canon Picturesnek) csillagunk újra felemelkedőben, és egyre több vendégünk van…még sztárok is.
Csináljunk filmet!
1995-ben készült film négy rendező négy szkeccsjéből tevődik össze. Allison Anders (Benzin, étel, szállás), Alexandre Rockwell (A levesben), Robert Rodrigez (Desperado) és Quentin Tarantino (Ponyvaregény) egy-egy szobát kapott, és azt kezdhetett vele, amit akart. Átlagosan 20-25 percük volt. Hogy miért pont ők? Az 1992-es Sundance Fesztivál után valakinek (neve már a feledés homályába veszett) az a remek ötlete támadt, hogy a fesztivál öt (Richard Linklater lett volna még a buliban) nagysikerű alkotásainak rendezőit összeterelik, hogy létrehozzanak egy olyan filmet, amiben az egymás mellé illesztett epizódokat csak a közös helyszín és a szereplők szeszélyes igényeit kielégíteni igyekvő főportás személye kapcsolná össze.
A leírás helyenként SPOILERT tartalmazhat, így mindenki saját felelősségére olvasson tovább!
A szobák
Mindez történik szilveszter éjjelén a Mon Signor Hotel négy szobájában
- szoba a nászutas lakosztály – A hiányzó kellék
A kvartett egyetlen női tagja a rábízott szoba történetében is a nőknek adta a főszerepet. Olyan színésznőket sikerült megnyerni, mint Madonna, Valeria Golino (A nagy durranás), Lili Taylor (Sírhant művek). 40 éve ugyanebben a szobában a boszik Diana istennőjét kővé változtatta egy riválisa. Most azonban eljött az idő, hogy életre keltsék. Mindenki hoz a varázsláshoz egy-egy szükséges alapanyagot. Mikor az utolsó összetevő felajánlására kerülne sor, kiderül, hogy azt nem sikerült megszerezni. A boszik szorult helyzetbe kerülnek, az idő sürget. Ekkor azonban belép a szobába Ted, a szobapincér.
Valószínűleg ez a legkevésbé sikerült rész, Anders nem tudta jól kiaknázni a történetben rejtőző potenciált. A mintegy 15 perc túl rövid ahhoz, hogy egy igazán emlékezetes jelenetet tehessen le az asztalra. Igazán sajnálhatjuk, hiszen ezekkel a színésznőkkel sokkal többet ki lehetett volna hozni, a történet felütése izgalmasnak tűnik első pillantásra.
- szoba a 409-es- A dühös ember (más fordításban Fatális tévedés)
Miután Ted dolga végeztével lemegy a portára, csengeni kezd a telefon. Mikor felveszi, jeget rendelnek tőle a 409-es szobába. Ezért megindul a vödör jéggel a mondott szobába. Amint belép az ajtón, máris slamasztikában találja magát egy nagyon furcsa házaspárnak köszönhetően.
Ez a szituáció már sokkal érdekesebbre sikerült, mint az előző. Innen Ted kirohanását kell megemlítenünk, akivel könnyen együtt tud érezni az, aki volt már hasonló helyzetben. Az itt töltött idő miatt a főpincér megindul a lejtőn, az első kalandja utáni derűjének már nyoma sincs. Érdekes megfigyelni, ahogyan Tim Roth játéka változik a különböző események hatására.
- szoba- Rosszcsontok (A kis csibészek)
Itt egy házaspár lakik a két gyerekével. A szülők hirtelen ötlettől vezérelve mégsem viszik magukkal utódaikat a szilveszteri buliba, hanem inkább rábízzák őket az előző kalandja hatására elég ideges állapotba került főhősünkre. Persze Tednek egyáltalán nem fűlik a foga az egészhez, de hát 500 dollár hamar jobb belátásra bírja.
Nekem személy szerint ez a kedvenc részem. A pincér megjelenéséig eltelő pár percben is több az élet (és a vicces helyzet), mint az előző kettőben összesen. Olyan jó nézni Antonio Banderast a mexikói rosszfiú szerepében, tuti, hogy a gyerekek helyében én is szót fogadnék neki. Mégis amikor a szülők kilépnek az ajtón, tudni lehet, hogy a csemeték csinálni fognak valamit, hiszen a gyerekek már csak ilyenek. A történések viszonylag lassan csörgedeznek (bár nem annyira, mint a negyedik szobában), és egyre jobban izgulunk, hogy mi fog történni. Itt már olyan fajta abszurd humor jelenik meg, amely nem mindenkinek fog tetszeni. Azonban ha szereted, akkor ezt a szobát imádni fogod.
Pár érdekesség: a tévében táncoló csaj Salma Hayek; a kislány a valóságban Rodrigez gyermeke; amikor a második történetben Sigfried telefonon beszél, akkor pontosan az a telefonhívás játszódik le,amit akkor hallunk, amikor a kislány telefonbetyárkodik, csak a kagyló másik végéről figyeljük.
- szoba- A hollywoodi ember
Végre elérkeztünk Tarantino által rendezett részhez. Az ebben a szobában zajló események erőteljesen magukon viselik a rendezőre oly jellemző vonásokat. Az egész tisztelgés a nagyok előtt.
Ted a tetőlakosztályba már egyáltalán nem akar felmenni, hosszas rábeszélés (ez a telefonos jelenet is egészen zseniális és abszurd) szükséges, hogy mégis megtegye. Az itt lakó vendégek nagyon furcsa dolgokat kérnek (a boszik rendelése után ezeken már meg sem lepődünk). Ugyanis a Riói emberre készülnek.
A történet itt indul a leglassabban, azonban ez nagyon is jól működik. Chester, a hollywoodi sztár csak beszél (hol a pezsgőről, hol a régi filmkészítésről), ebbe bele-bele szól a szoba többi lakója, sőt több kirohanásnak is szemtanúi leszünk. Legemlékezetesebb Bruce Willisé, aki kiparodizálja a Ponyvaregényben Butch emlékezetes idegrohamát. És hogy miért remek jelenet? Willis volt Butch abban a filmben.
Azonban a stáblistán még véletlenül se keressük Willis nevét, hiszen ingyen vállalta s szerepet, így a szabályok szerint nem kerülhetett ki a neve.
Az egész cécó csupán eszköz, hogy elaltassa a figyelmet. Az elején, hosszú percekig (és olykor hosszú beállításban, tehát vágás nélkül) úgy látszik, nincs itt semmi különös: néhány részeg nagymenő tölti az újév első perceit.
Aztán jön az a rész, ahol Chester megpróbálja meggyőzni Tedet, hogy maradjon és csinálja meg a fogadás legnehezebb részét. Mindezt egy percben (a valóságban 1 perc 29 másodperc, rengeteg vágással). Ezután pedig úgy felpörögnek az események, és olyan hirtelen jön el a történet vége, hogy csak ámulunk. Megdöbbenésünk eltart egy rövid ideig, majd kitör belőlünk a nevetés/uhh/azzzta/ez igen! felkiáltás.
Összegzés
A film sem a közönség, sem a kritikusok körében nem aratott sikert. 4 szoba felemásra sikeredett, azonban Rodrigez és Tarantino rendezésének és igencsak abszurd történeteinek köszönhetően mégis pozitív az összkép. Erre a két részre sokáig emlékezni fogunk. Na, meg Tim Roth nagyszerű játékára, amin mindegyik szoba nyomot hagy. 7,5/10
