George P. Cosmatos majdnem halhatatlan lett, de csak majdnem… 1986-ban ugyanis nem sok kellett volna ahhoz a bravúrhoz, hogy Sylvester Stallonéval közösen egy olyan produkciót tegyenek le az asztalra, mint Cameron és Arnold a Terminatorral! Némi túlzás ugyan van benne, de annyi biztos, hogy a Kobra veszettül nagy potenciállal bírt, de vakvágányra jutott néhány baki miatt.
Kobra a nagyváros utcáin edződött specialista: azokra az ügyekre szakosodott, amelyekről a többiek azt állítják, hogy lehetetlen őket megoldani, és vagy nem merik, vagy nem akarják leleplezni az igazi tettest. Kobra neve hallatán hideg rázza még a legagyafúrtabb bűnözőt is, hiszen szokatlan, eredeti módszerei, elszántsága, célratörése még saját kollégáit is gyakran őrületbe kergeti. De most, amikor elszabadult a bűn a nagyvárosban, a rendőrség Kobrát küldi az ártatlan áldozatokat sorozatban gyilkoló, bestiálisan kegyetlen ismeretlen bűnöző nyomába…
Paula Gosling Fair Game című regénye alapján készült a mozifilm, ami annyira, de tényleg annyira 80-as évek volt, hogy arra nincsenek szavak. Nem csak azért, mert Stallone szerepelt benne, hanem, mert az egész évtized minden gondja, baja és bája feltűnt a játékidő alatt. Cobretti hadnagy gyufát rágott (Még Deadpool is megjegyezte !), borostás volt, motoros bőrkesztyűben és napszemüvegben mászkált, és ami a legfontosabb, hogy minden nehéz ügyet könnyedén megoldott. Stallone egy igazi badass zsaru bőrébe bújt, aki nem ismert lehetetlent. Mindezt természetesen a korra jellemző stílussal, lazasággal, brutalitással, zenével és egyszerűséggel.
No, de mi az a Terminator hasonlat? A Kobra producerei nem bízták a véletlenre a dolgot és tudatosan a 80-as évek egyik legnagyobb kultfilmjére, a Terminatorra építették a Kobra marketingjét. (lásd, moziplakát) Valamilyen szinten ez érthető, hiszen a korszak két legnagyobb akciósztárja próbált meg folyamatosan versenyezni egymással a minél nagyobb rivaldafényért, és ha már Arnoldnak összejött egy Halálosztó mozi, akkor Stallone sem maradhatott ki a jóból. Persze George P. Cosmatos nem egy James Cameron, így a Kobra csak felületesen lett „tökéletes” kultfilm. Ugyanis hiányzott a forgatókönyv, az a forgatókönyv, ami nem kínosan gyenge szövegeket rak Stallone szájába, vagy amelyik képes felépíteni a karakter útját az újabb tökéletes misszió befejezéséig. Pedig szinte minden adott volt a sikerhez. Kaptunk egy remek karaktert, egy akciódús környezetet, egy veszettül hangulatos és brutális kalandot…
A Kobra a hibái ellenére is pénzügyi siker lett, így Rockyék nem panaszkodhattak túlságosan. Bár a film – ha már a Terminatorra építettek – mindig árnyékban mozgott és sose tudott kitörni a T-800-as mögül, de talán ennek így kellett történnie. Az Olasz Csődörnek ott van a Rocky és a Rambo. 7/10
Ui: A Kobra itthon kimagasló sikernek örvendett, hiszen nem csak a mozifilm lett hatalmas klasszikus, de Fazekas Attila által még egy képregénysorozat is napvilágot látott a film, 1988-as premierjét követően.