Az ezredév végéhez közeledve volt valami a levegőben. Az Y2K miatt az emberek között felütötte a fejét egyfajta pánik: sokan valós problémának hitték, hogy a 2-es dátumválasztótól a számítógépek leállása világvégéhez fog vezetni. De még ha el is tekintünk ettől a félelemtől, annyi bizonyos, hogy a 2000-es évbe való átlépésnek megvolt a maga misztikussága. Egy új kezdete valami végét is jelenti. Ilyenkor érdemes megállni és megkérdezni magunktól, kik is vagyunk és merre tartunk. Ahogy az lenni szokott, a művészet erre a közhangulatra is reflektált és az, amit elénk tárt, nem túl pozitív. A dolog pikantériája, hogy ebben az időszakban születtek talán a legjobb, de mindenesetre a legemlékezetesebb filmek. Ebben a cikksorozatban azt fogom bemutatni, hogy az 1990-es évek végi amerikai filmekben hogyan jelenik meg ez a szorongással teljes hangulat. Az összes rész itt lesz elérhető.

Nem tudom, hogy van-e a (poszt)modern filmtörténelemben még egy olyan alkotás, ami egyrészt ekkora hatással volt az utána következőkre, másrészt amit nem elemeztek szanaszét mindenféle szempontból, összeesküvés-elméleteket sem mellőzve különböző háttérhatalmakról. Az biztos, hogy az ezredév végén mindenki erről beszélt. Pár éve volt szerencsém részt venni egy egyetemi előadáson, ahol ezen a filmen keresztül mutattuk be az ún. kettős kódolást. Ennek az a lényege, hogy a mű mind a magas- mind a népszerű kultúra elemeiből vesz át elemeket, átmenetet képezve a két regiszter között képes nagyobb közönséget megszólítani. Jelen filmnél ez annyit tesz, hogy az egyik rétege szerint egy fejlődéstörténettel átitatott akciófilm, míg másutt filozófiai, bibliai és egyéb vallási és mitológiai szimbólumokat találunk. A következőkben az előadáson elhangzottakat is vegyítem saját gondolatokkal.

A DVD borítón az alábbiak olvashatók: cyber- kung fu- thriller, melyekkel valamelyest közelebb kerülünk a filmhez, ha először látjuk, de legalábbis egyfajta elvárással ülünk le elé. A cyber és a thriller kapcsolat az akció sci-fi felé húz, a kung fu pedig jelzi, hogy a keleti harcművészet elemei is meg fognak jelenni. A cyber a cyberpunk fogalmához kapcsolható, az összetett fogalom második fele azokra a punkokra utal, akik fellázadtak a rezsim ellen, a hackerek pedig a nagyvállalatok ellen fognak fellépni. Már csak a cím van hátra, ami azért trükkös, mert a széles közönség számára ismeretlen fogalom, másrészt több jelentés is kapcsolható hozzá, így ha valaki tisztában van az egyikkel, lehet, hogy lesz egy feltáratlan réteg is. A mátrix egyfelől matematikai fogalom, mely a számok téglalap alakú elrendezését jelenti, a biológiában a sejtek felszínére utal és van egy anyaméh jelentése is. A néző motivációja lesz, hogy választ találjon a jelentésére, valamint a főhős is felteszi a kérdést: mi az a Mátrix? Érdekesség, hogy a filmet 1999-ben a húsvét előtti nagyhéten vetítették, ami a műben megjelenő megváltástörténetet erősíti.

A Mátrix eleje egy adatbázis(nak látszó) program lefutásával kezdődik, majd egy láthatóan nem evilági képességekkel rendelkező nő (Trinity) kerül összetűzésbe a rendőrökkel. Gyakorlatilag a nyitójelenetben látható példa a cyber-kung fu-thriller hármasra, Trinity pedig úgy tud utcahossznyit átugrani két háztető között, hogy Morpheussal ő már kiszabadult a rendszer fogságából. A rendező Wachowski testvérpár azzal a baljós képpel támadt az ezredforduló végén, hogy a világ, amelyben élünk nem valóság, csupán számítógép generálta látszatvilág. Ezt a programot hívják Mátrixnak. A történetbe egy kívülálló személy (a Neo álnevű hacker, Thomas Anderson), segítségével mi nézők is fokozatosan bevonódunk. Tanúi leszünk, amint Morpheusék „felébresztik” Neót, akinek újjászületése rémisztően látványos és szimbolikus is egyben, hiszen egy hatalmas szülőcsatornán keresztül csúszik le (anyaméh jelentés!) immáron a valódi világba. Megtudjuk, hogy 2199-et írunk, amikor is a gépek leigázták az emberiséget, mesterséges álomban tartva minket, hogy energiaforrásként szolgáljunk számukra. Ebbe a világba visszacsatlakozva kell Morpheuséknak megtalálni azt, aki felszabadítja az emberiséget. Elég bonyolult? Az, és ez még csak a főszál. Gyakorlatilag a film fele azzal telik, hogy bőrkabátos barátunk Morpheus, Neónak (és a nézőnek) magyarázza a fennálló helyzetet. Nem gond, ha elsőre nem értesz mindent, mert a második felére az alacsony költségek ellenére olyan akciójeleneteket láthatsz, amitől leesik az állad. Valahol itt jön be a kettős kódolás jelentősége, de a zsánerfilmes klisék kölcsönvételét is fel lehetne hozni példának, legyen az western-szerű leszámolás, vagy az x időnk van hátra a támadásig című feszültséggenerálás. Mai szemmel egyébként zavaróan műmájer egy-egy jelenet: valahogy mindig akkor dörren az ég, mikor a történet kulcsszavai- vagy momentumai jelennek meg, nem beszélve a menő napszemüvegekről és bőrkabátokról (de ezek akár az ázsiai filmek előtti főhajtások is lehetnek). Ami viszont pozitívum az az áruló karakter motivációja: tökéletesen érthető, hogy belefáradt egy hatalmas bádogdobozban veszélynek kitéve magát tengetni életét, úgy, hogy még a kaja is pocsék, nem csoda, ha visszavágyik egy szimulált valóságba.

Több elemző kiemeli a film médiakritikai jellegét. Noha Morpheus beszél Neo beavatásakor egy börtönről, ami őt körülveszi, ezt aligha lehet médiakritikának felfogni (maximum a konformitás kritikájának), és bár egy jelenetben a tévén keresztül mutatja be mi történt a világgal, a film inkább az egyén valóságfelfogására kérdez rá. A válasz az, hogy érzékszerveinken keresztül torz képet kapunk a valóságról és hogy egyáltalán nem lehetünk benne biztosak, mi is a nagybetűs valóság. Ennek ellenére el kell fogadnunk a film állítását mely szerint 2199 leigázott világa a valódi időpont, ahol a gépek az emberiség ellen fordultak (ha mindenképpen allegorikusan akarjuk nézni a filmet, a technofóbia éppen ezért sokkal erősebb). Ugyan Wachowskiék filmjében a szimulákrum motívuma végigvonul (az első pár jelenet álom/valóság eldönthetetlensége, a Baudrillard kötetbe rejtett lemez, Morpheus mint az álmok istene a mitológiában és említett értekezései az érzékfelfogásról) a „Mátrix” több szintre vonását (az egymásra épülő szimulált valóságokat) az egyazon évben készült 13. emelet című filmben láthatjuk.

Az egzisztencialista-jelleg az, ami beilleszti a filmet ebbe a cikksorozatba. Arra a kérdésre, hogy hisz-e a sorsban, Neo azt válaszolja, hogy jobb az a tudat, hogy ő irányítja az életét. Meg is kapja a választás lehetőségét egy kapszula formájában (más kérdés, hogy egy számítógép generálta világban bármilyen döntés ironikusnak tűnik, de ez egészen elvisz minket ahhoz a kérdéskörhöz, hogy a robotoknál lehet-e önálló gondolatról beszélni). A film során egész végig nem lehetünk biztosak abban, hogy ő-e a kiválasztott. A jóslat szerint nem, de ez is csak a szabad akarat kérdését vetíti előre, mint ahogy az is, ahogy Morpheus megáll az ajtó előtt és odaszól Neónak, hogy ő csak az ajtót mutatta meg, de belépni már neki kell rajta. Azt az ajtót, amin a Delphioi jósda jól ismert felirata olvasható: "ismerd meg önmagad". Az Orákulum is egy döntéshelyzetet jövendöl Neo számára, valamint emlékezteti, hogy ő nem hisz a sorsban, a maga ura. A zárómonológban Neo új reménnyel kecsegtet: az emberiség számára egy korlátok és ellenőrzés nélküli világot hirdet, mely az anarchista üzeneteket hirdető, a film végén felcsendülő Rage Against the Machine-nel is összecseng. Egy felszabadult tudatú emberiség víziója inkább politika-, mintsem a médiakritika felé billenti az értelmezést. Az utat viszont mindenkinek magának kell bejárni. 9/10