Kevés értelmes horror/fantasy-film lát napvilágot a tengerentúlon, így aztán, amikor fel-felbukkan egy-egy önjelölt klasszikus, akkor mindig egy kicsit elkezd reménykedni az ember, hogy „Na, talán, majd most!”. Breck Eisner legújabb filmje, az Utolsó boszorkányvadász akár még jó is lehetett volna, de nem mert eléggé kockáztatni.
Bő ezer évvel ezelőtt háború dúlt az emberek és boszorkányok között, akik a világra akarták szabadítani a fekete halált. Kauldernek azonban sikerült megölnie a boszorkánykirálynőt, aki az utolsó leheletével még halhatatlansággal átkozta meg őt. Kaulder évszázadokon át harcolt a gonosszal, majd vált legendás boszorkányvadásszá. Napjaink New Yorkjában azonban újra megdobbant a gonosz szíve, így Kauldernek minden eddiginél nagyobb teher kezdte el nyomni a vállát…
Adott volt egy nem túl acélos, de Vin Diesel és a boszorkánykirálynő közötti kapcsolatnak hála, egy érdekesnek tűnő alapszituáció, amit majdnem sikerült felpörgetni a megfelelő szintre. A probléma viszont ott kezdődött, hogy a készítők nem mertek eléggé odalépni a gázpedálnak, így csak helyenként lehetett azt érezni, hogy ebből még valami jó is ki fog sülni. Ugyanis az Utolsó boszorkányvadász tele volt fantáziával. A gonoszt végre csúnyának ábrázolták, a boszorkányok képességei látványosak voltak, a horrorisztikus hangulat pedig olykor-olykor tényleg nagyon jól működött. Vin Diesel viszont hiába volt remek választás, a karakterét nem tudták elég badass-re megírni, így marad a jól bevált befeszült, lassú, morcos gyilkos, aki tényleg csak akkor mozdult meg, amikor végszükség volt. Vin Diesel Vin Diesel-t játszott, nem pedig Kaulder-t.
Bár a film sok új dolgot nem képes felmutatni, de mégsem lehet azt mondani rá, hogy unalmas. Michael Caine feltűnése, Rose Leslie jelenléte is sokat dobott az alkotáson, ami ha nem is lesz klasszikus, de legalább képes elérni azt a szintet, hogy nézhető legyen. 6/10
