[Supernatural Movies]

A hitetlen

2016. július 02. - hakos05

Az Olvasói Hét filmjeit itt találjátok.

Mivel sokszor hallottam a filmről, régóta tervben volt a megnézése, de úgy istenigazából nem siettem vele. Utólag is köszönöm a beküldőnek, aki megadta rá a végső lökést, így végre kipipálhattam. Mert sajnos A hitetlen csak egy strigula lett a kérem a következőt listán.

720full-the-believer-screenshot_jpg.png

A történet (mely ráadásul megtörtént eseményeken alapul) már önmagában elég ahhoz, hogy nézésre bírja az embert: Danny (Ryan Gosling) egy szélsőjobboldali szervezet tagjaként nemcsak antiszemita nézeteket terjeszt, de egyenesen a Hitler által elkezdetteket szeretné befejezni Amerikában, miközben ő maga a zsidósághoz tartozik. Érdekes lett volna látni emberünk pálfordulását, azt az eseményt vagy folyamatot, ami után teljesen kifordult önmagából, csakhogy erre az a néhány gyerekkori flashback, melyben megkérdőjelezi vallása tanait, igen kevésnek tűnik. Ha erre nem is kapunk magyarázatot legalább a belső vívódásnak kellett volna hitelesebbnek lenni, de be kell érnünk pár szimbolikus álomképpel, melyben egyszerre jelenik meg náciként és kivégzett zsidóként a ’40-es évekből. Helyette kapunk másfél órás eszmefuttatást arról, hogy miért kell gyűlölni a zsidókat. Nem viccelek, a filmben gyakorlatilag nincs ellenpont, hogy egy jó párbeszéd, egy minőségi vita kialakuljon. Sőt, amint elkezdődne egy, rögtön Danny veszi át a terepet, végig monologizálva a filmet. Már-már propagandisztikus jellegű (ugyanakkor meglehetősen intelligens) az a szövegkönyv, ami a főszereplő szájába van adva, így önmagában ezek miatt már érdemes látni ezt az alkotást. Bár dinamikus és végig lekötött, filmként nem igazán áll össze. A mellékszálak csak egy körítést adnak ahhoz, hogy értekezést kapjunk a vallásról és a zsidóságról általában. Kapunk ugyan egy szerelmi szálat és egy újságíró is megjelenik, hogy a „zsidónáciról” cikket írjon, de ezeknek sincs hova kifutni.

4618345_l2.jpg

Ryan Gosling első főszerepeként elviszi a hátán a filmet, ami egy ilyen alkotásnál különösen fontos tényező. Ahhoz, hogy hiteles legyen a megjelenített fordulat és a meghasonulás, több kell egy utolsó pillanatban való puskacső elhúzástól vagy egy templom tönkretételét aggódva figyelő tekintettől. És úgy általában felvetődik a kérdés: kiknek is szól ez a film? 4/10

A film MAFAB adatlapja

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr298716120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása