„A szavak hidakat képeznek a feltáratlan területek között”.
Ezekkel a szavakkal kezdődik a film, majd néhány másodperccel később tudatosodik bennünk, hogy ezek a szavak nyugtalanító módon Adolf Hitlerhez tartoznak. Akinek visszataszító, gyomorforgató ”öröksége” a téma.
Az Imperium egy az Egyesült Államokban is méltatlanul elhanyagolt rétegfilm, amely az ott élő neonáci társadalom szerkezetét, működését, és a téma ijesztő aktualitását mutatja be. A nyitóhétvégéjén mindössze 35,000 dollárt hozott Daniel Ragussis rendező debütáló nagyjátékfilmje, amely megtörtént eseményeken alapul. A film Nate Foster történetét meséli el, egy útját kereső, érzékeny, intelligens, azonban aktatologató és terepen tapasztalatlan FBI ügynökét akinek első bevetése során az amerikai fajvédő szervezet feltérképezése, és egy lehetséges terrortámadás kitervelőinek azonosítása a feladata.
A fehér felsőbbrendűséget vallók is különböző csoportosulásokat alkotnak, amelyek komolyabb összefogásra egyelőre képtelenek, a filmben megjelennek a balhézó, bunkó és szervezetlen kiskatonák; a Harmadik Birodalom katonai szervezettségét imitáló vallási fanatikusok, a kizárólag pénz által motivált szószólók és a művelt, gondolkodó, felelős családapák is.
A nemzetiszocializmus híveit azért nem érdemes gondolkodás nélkül elítélni, mert az elméleteiknek ijesztő szilárdságú alapjai vannak. Függetlenül attól, hogy végül cselekszenek-e, vagy csak a szájuk jár, esetleg soha meg nem valósított terveket szőnek, a közösség ereje könnyen beszippant bárkit. Ha egy gondolatmenetben van némi ráció, akár igaz is lehet. Ezeknek az elméleteknek pedig több ezer követői vannak. A film egy valós, létező problémára hívja fel a figyelmet, az emberi ostobaságra.
A film fő mozgatórugója a játékidő háromnegyedére már elviselhetetlenné növekvő feszültség, vajon kiderül-e Nate valódi szándéka idő előtt, és vajon időben találja-e meg a robbantáshoz szükséges céziumot. A főszereplő minden tapasztalat és állandó támogatás nélkül vág bele a küldetésbe, így abban a pillanatban, ahogy ráébrednek, hogy informátor, akadálytalanul végezhetnének vele. A történetben megvan a megfelelő potenciál egy emlékezetes alkotáshoz, ennek ellenére nem működik teljes értékű műfaji filmként, hiszen sem a drámai oldal, sem a feszültséget generáló cselekményszálak sem elég hatásosak. A filmben nem jelennek meg a neonácik ábrázolásakor olyan jellemző brutális és kegyetlen megnyilvánulások, de az ezekhez köthető jelképek tucatjával előfordulnak.
Daniel Radcliffe lenyűgöző színészi teljesítménye a film legkiemelkedőbb pozitívuma. A huszonhét éves brit színész 2011 óta, vagyis mióta nem Harry Pottert alakítja, számtalan különböző filmben és szerepben próbálta ki magát, de alighanem ez az egyik leghitelesebb alakítása. Az egyre magabiztosabbá váló, közben mégis gyötrődő karakter megjelenítése hihetetlenül meggyőzőre sikerült, bizonyítva, hogy Radcliffe komoly jövőre számíthat.
A film technikai oldala kifogástalanul működik, az operatőri munka mindig érzékelteti a nézővel a történések életszerűségét, megkérdőjelezhetetlen szakértelem van jelen a vizuális kifejezésért felelősök személyében. A vágás klasszikus ütemben zajlik, a filmzene megfelelő alapot képez a képi megjelenítésnek.
Az Imperium tehát, egy a maga nemében kiváló film, amely kitűnik a hollywoodi gyártósorról leguruló, szürke, iparos alkotások közül azonban egy kellőképpen maradandó történetet elénk táró forgatókönyv hiányában nem érdemes a komolyabb elismerésekre. 7/10
Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
