1996-ban kijött minden idők egyik legmeghatározóbb drogos filmje, amit lehet szeretni, nem szeretni (én speciel a kettő között helyezkedem el), de filmtörténeti jelentőségét megkérdőjelezni nem lehet, hiszen egészen máig páratlan hangulattal rendelkezik. Tavaly pedig váratlanul jött a bejelentés, hogy Danny Boyle megrendezi eme kultikus mű folytatását. Én ugyan nem vártam sokat a folytatástól, de még ezt a lécet sem sikerült megugrania.

20 év telt el Mark Renton (Ewan McGregor) árulása óta, de most kénytelen visszatérni arra a helyre, ahol minden elkezdődött számára. Találkozik régi barátaival az azóta gyermekkel rendelkező, de ugyanúgy heroin függő Spuddal (Ewen Bremner) és Sick Boy-jal (Johnny Lee Miller), aki éppen egy kuplerájt tervez csinálni ˝barátnőjével˝ Veronikával (Anjela Nedyalkova), és ehhez szüksége van Markra. Csakhogy időközben Begbie is kikerül a börtönből, és azóta is egyedül az az eset jár a fejében, ami miatt fegyházba került.

A T2 előzetese nem köntörfalazott, hanem azonnal egyértelművé tette, hogy ez bizony egy kemény nosztalgiabomba lesz számtalan kikacsintással az előző részre. És nem is hazudtolta ezt meg az alkotás. Egy helyen Sick Boy (akit számomra érthetetlen módon már Simonnak hívnak) kimondja, hogy ez az egész csakis a nosztalgia miatt van. Szerencsétlen Kelly Macdonald is csak azért kapott egyetlenegy nyúlfarknyi jelenetet, hogy az előző részre reflektáljon. Ezzel az egésszel nincs is baj, ha hárdkór rajongója vagy az első résznek, de ha nem, akkor fel fog tűnni, hogy ez baromi erőltetett, és igazából nem más, mint a stáb és a fanok maszturbációja. És ha hőseink épp nem a múlton derengenek, akkor csak ezerszer látott történetek vannak összeollózva. Van itt a srác, aki visszatér régi otthonába, ahol nem látják szívesen, az ember, akiben több van, mint amit eddig láttak benne, de pocsék apa, bár ez a szál még egészen tűrhető, amit Ewen Bremnernek köszönhetünk. Ő volt az egyetlen, aki igazán megerőltette magát a színészgárdából. Megkapjuk még a férfit, aki rádöbben, hogy éppen olyan rossz szülőnek, mint amilyen az övéi is voltak. De még ezzel sem lenne igazán nagy probléma, ha érdekesen lenne előadva, de a nagy része dögunalom és érezhetően csak azért vannak benne, hogy ne csak az első részre utalgassanak folyamatosan vissza, hanem legyen valami cselekmény is. A végén pedig a váratlant sem merték meghúzni, pedig ott lett volna az esély, de egyértelműen berezeltek a döntéstől.

Azért nem reménytelen teljesen a film. A már említett Ewen Bremner mellett az operatőri munka és a zene még mindig kiváló, Renton ˝Válaszd az életet!˝ monológja pedig még talán jobb is, mint az első részben. Sajnálatos, hogy ennyire semmilyen filmet hoztak össze a folytatásra, ami önálló filmként egyszerűen nem működik. Mindenkinek azt javaslom, hogy nézze inkább újra másodjára, huszadjára vagy akár századjára az első részt, mert még úgy is élvezetesebb lesz, mint ez. 4/10


A film MAFAB adatlapja.

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren.