Valószínűleg nem mondok újat azzal, hogy számtalan remake/reboot lát manapság napvilágot. A probléma már csak az, hogy ezek közül nagyon sok indokolatlan. Példának okáért a közelmúltban mozik műsorára került A Szépség és a Szörnyeteget tudom felhozni, de bármelyik másik élőszereplős Disney mese is idevehető vagy akár Az ébredő Erő is. Pár év múlva a lista végeláthatatlan lesz, és ezek közül kevés olyan lesz, amelyek olyan filmek újraforgatásai, amelyekre már ráfért. Ezen kevés mű közé kerül az Élet, amely kimondva, kimondatlanul egy Nyolcadik Utas remake, amibe belecsempésztek egy kis Gravitáció-t. Ez a kombináció pedig egészen elképesztő filmélménnyel gazdagít minket.
A film története szerint egy hat főből álló kutatócsoport történelmi jelentőségű felfedezést tesz a Nemzetközi Űrállomáson. A Marsról származó minták elemzése közben bizonyítékot találnak a földönkívüli élet létére. A minták között talált biológiai mintát további vizsgálatoknak vetik alá, ami nem várt következményekkel jár, ugyanis az életforma sokkal intelligensebb, mint azt gondolták volna.
A szinopszisból és az előzetesből is úgy tűnt, hogy sok újat nem fog mutatni a produkció, hanem inkább sikeres sci-fik összeollózása lesz, és ez a fajta „félelem” be is igazolódott. Az Élet nem igazán tesz hozzá semmit a műfajhoz, hanem csak megfogja az Alien koncepcióját és a Gravitációt idéző kameramozgással és látványvilággal karöltve viszi vászonra úgy, hogy jó pár beállítás megidézi a 2001: Űrodüsszeiát.
Viszont nem is törekszik arra, hogy több legyen annál, ami valójában, mert mindezt emelt fővel viszi véghez, és lássuk be, hogy a Nyolcadik Utasra már bőven ráfért a „felújítás”, mert a mai gyomornak már nem elegendő, és az alkotás ezen a ponton is kiválóan működik. Kelvin (így hívják a lényt) első garázdálkodásától kezdve brutálisan felpörögnek a dolgok. A szem a vászonra tapad, és onnantól kezdve végig ott van rajtunk is a nyomás, mert Kelvin bizony egy igazi alfa ragadozó, aki szívós, intelligens, és egy pillanatra sem nyugszik. És emellett sokszor csodálhatjuk az űrben úszó állomást és a Földet, amit végig gyönyörű zene kísér. Mindezek hozzák létre azt a hangulatot, ami az első perctől az utolsóig fogva tart minket.
Csakhogy ennek a csodás látványnak, és Kelvin meglepően sok szereplésének ára van. Sajnos Nem igazán sikerült komplex, és mély karaktereket létrehozni. Gyllenhaal és Ferguson viszont így is mindent kihoznak magukból, amit csak lehet, és érezhetően a kémia így is megvan kettejük között. Reynolds humor felelős volt, Dihovichnaya az önfeláldozó kapitány, Sanada az ember, akinek kislánya született, ezért haza kell jutnia, Bakare pedig, aki megérti a lényt. Utóbbiban egyébként megfogalmazódik, hogy amit Kelvin csinál, az rendben van, mert nem akar ő mást, csak életben maradni, viszont igazán mélyen az Élettel foglalkozni, mert a játékidő nem tette lehetővé (ha van film, ami elbírna +30 percet, akkor az ez), ugyanakkor azt sem mondanám, hogy csak a felszínt kapargatták.
Az az igazság, hogy nem akartam mást, csak hogy kapjak egy olyan sci-fi horrort, amit végig tudok izgulni, és az Élet ezt az elvárásomat sikerrel teljesítette, így nekem nagyon-nagyon tetszett. Jó szívvel ajánlom bárkinek, aki nem nosztalgia sznob, mert ha mást nem, akkor egy kellemes 100 perces élményt biztosan adni fog a produkció. A vége viszont garantáltan nyomot hagy. 9/10
Ha tetszett, amit olvastál, akkor kövess minket Facebookon vagy Twitteren.
A film MAFAB adatlapja.