[Supernatural Movies]

A rosszfiú és a kutyája - Desierto: Az Ördög országútja

2017. április 20. - Lakat Barnabás

Még a légkondicionált moziteremben ülve is érezzük a sivatagot felforraló őrjítő hőséget, ami „játszadozik” a Jeffrey Dean Morgan által alakított rasszista redneck agyával. A faszi totál zakkant, miután határvédelem címén távcsöves puskájával lebonyolít egy eredményesnek mondható embervadászatot, bepattan a pickupjába majd nem kevésbé őrült németjuhászának társaságában kortyol egy embereset a húgymeleg whiskey-ből. Eredményes volt a nap, a java pedig még hátra van.desierto-01.jpg

Jonás Cuarón (Alfonso Cuarón fia) első nemzetközi forgalmazásban is megjelent nagyjátékfilmje egy igazi vérmocskos túlélőthriller – neo-western hibrid. Hangulata valami olyasmire hajaz, mintha elegyítenénk a Gyilkos túra és a Nem vénnek való vidék legkényelmetlenebb pillanatainak atmoszféráját és ezt ráöntenénk egy másfél órát kitöltő menekülős cselekményvázra. Egyéb amúgy nem is nagyon történik a filmben, csak a menekülés. Először egy szar élet elől, egy jobb reményében, aztán a cowboykalapos terminátor felbukkanását követően már sokkal inkább a túlélésért.

Kíméletlen, zsánerfilmbe oltott látlelete ez a mozgókép a jelenkori, pattanásig feszült globális politikai helyzetnek. Modern népvándorlás, menekültek, illegális bevándorlók, migránsok (sic!) és bazi nagy, a semmi közepén felhúzott kerítések, amik aztán majd jól megoldanak mindent. Valójában meg persze csak tovább szítják a feszültséget, történetesen az olyan önjelölt „igazságosztók” fejében is, akik egyfajta második védvonalnak képzelik magukat.
Eleinte kicsit zavart, hogy semmit sem tudunk meg a mexikói bevándorlókra agyaggalambként lődöző elmebetegről, de tulajdonképpen tök jó, hogy el lehet gondolkodni rajta, és mindenkiben kialakulhat egyfajta eredettörténet. Csak tán nem iraki veterán? És lehet, hogy a faterja meg Vietnámban szolgált? Az üldözöttekről sem tudunk meg amúgy sokkal többet, épp csak annyit, amennyiből megértjük, hogy miért is akarnak átszökni az Államokba. Nem a mély karakterrajzok filmje ez, de nem is hiányzik belőle, és nincs semmiféle szájbarágós mondanivaló, vagy nagy végső konklúzió sem. Nem kapjuk meg kiírva a film végén, hogy hány ember próbál meg évente átjutni az amerikai-mexikói határon, és nem esik szó arról, hogy mi ennek az oka.

Nincs más csak brutális akció, feszült pillanatok, amiktől markolászhatjuk a moziszék karfáját és egy karakteres gonosz, akit lehet utálni, meg egy maréknyi menekülő ember, akikért lehet izgulni. Dean Morgan számára a Watchmen Komédiása és a Walking Dead Neganja után ez ismét egy testhezálló szerep.

Mindez egy szomorúan aktuális közegbe és rendkívül egzotikus környezetbe helyezve, mely utóbbi baromi erős hangulatot kölcsönöz a filmnek. A magyar címadás egyébként ezúttal nem ad-hoc jelleggel történt „jó lesz ez, keményen hangzik” alapon, hanem valóban van egy rész az USA és Mexikó között elterülő sivatagban, amit az Ördög országútjának hívnak.desierto2.jpg

Sokan talán negatívumként fogják megélni, hogy a karakterekről jóformán semmit sem tudunk meg, ám mint említettem, szerintem ez nem probléma, sőt valószínűleg csak visszavetette volna a film feszes tempóját, ami pedig így végig képes fenntartani a figyelmet. Ezenfelül vannak olyan jelenetei a filmnek, amiket biztosan nem felejtünk el egykönnyen. Számomra a kaktuszligetes volt ilyen, amiről viszont annyit elárulhatok, hogy a kutyabarátoknak nem feltétlenül lesz a szíve csücske. Ami pedig dicséretes, hogy a pörgős cselekményhez nem idegesen rángatózó kamerakezelés, hanem szépen komponált, hosszan kitartott képek társulnak, melyek kiválóan adják át az atmoszférát.

Hogy az ifjabbik Cuarón az apja nyomdokaiba tud-e majd lépni, az még a jövő zenéje, de soha rosszabb bemutatkozást.

7/10

 

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, ami olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr9712439967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása