Ridley Scott tíz évvel a Prometheus eseményeit követően veszi fel a fonalat és tér vissza az általa megalkotott stílusteremtő franchise-hoz, hogy továbbgördítse a cselekményt, ami majd végül elvileg elvezet az első filmig. Mármint hogy A nyolcadik utas: a Halálig. Hálátlan és valljuk be, sok esetben teljesen felesleges is előzményfilmeket készíteni. Hálátlan, mert az embert, főleg, ha akkora klasszikussal van dolga, mint az Alien, hatalmas felelősség és rajongói nyomás terheli, még akkor is, ha történetesen ő hozta tető alá az eredetit is. Hiszen láttunk már csúnya példákat erre is, igaz George Lucas? És felesleges, mert az alkotók ilyenkor hajlamosak túlmagyarázni dolgokat, amivel könnyű mítoszokat lerombolni, és megfosztani az eredeti műveket a jóleső rejtélyességtől.
A Prometheus aztán eléggé meg is osztotta a közönséget, bár összességében kudarcnak korántsem volt nevezhető. Magam is azok közé tartozom, akik elégedettek voltak az öt évvel ezelőtt látottakkal, mert látszott, hogy Scott tisztelettel és határtalan lelkesedéssel nyúlt saját teremtményéhez, összességében pedig baromi jól szórakoztam. A fanyalgók pedig leginkább azt rótták fel a film hibájának, hogy ahelyett, hogy megválaszolná a felvetett kérdéseket, még többet generál és kissé túlkomplikálja ezt az egész űrszörnyes univerzumot. Valamint sokan azt is, hogy nem is voltak benne alienek, amit mondjuk sosem értettem, mert tulajdonképpen de. Csak hát még a meglehetősen gyors evolúciójuk kezdeti szakaszában. Szóval sokan kissé csalódottan hagyták el a filmszínházakat, kérdésekkel teli, xenomorphoktól megfosztva, pedig nyilvánvaló volt, hogy lesz majd folytatás, ami majd - remélhetőleg – ad válaszokat és veszedelmes, nyáladzó bestiákat is.
Ez a folytatás pedig nem kevés huzavona és egy Neill Blomkamp rendezésében majdnem, de aztán sajnos mégsem elkészült film után az Alien: Covenant-ban manifesztálódott. A filmben, ami kicsit olyan, mint A nyolcadik utas: a Halál, kicsit meg mint a Prometheus, hiszen annak egyenes ági folytatása, csak éppen sajnos mindkettőnél gyengébb.
Pedig a földszerű bolygóra gyarmatosítókat szállító csapat története igazán ígéretesen kezdődik. Hangulatában erősen emlékeztet a klasszikus elődre, elsőre pedig a csapat is egészen jónak tűnik, olyannak, ami majd szolgáltat maradandó karaktereket. (Danny McBride a fedélzeten!) Egy tragikus kimenetelű balesetet követően aztán az újdonsült kapitány szerint kézenfekvő, ám nyilvánvalóan elhamarkodott döntést hoznak. Nem a kiszemelt, még hét évnyi útra lévő kolonizálandó bolygóra mennek, hanem egy sokkal közelebbire, amiről véletlenül fogtak egy jelet. Ennél a pontnál azért némileg rezgett nálam a léc, pedig könnyen el tudok siklani a filmek logikai hiányosságai felett, hiszen sokszor – mint ez esetben is - a cselekményt szolgálják. De azt azért nehéz volt elhinnem, hogy tragikus baleset ide vagy oda, sutba dobnak egy tíz éves tervezés eredményeképp létrejött missziót, egy ez idáig ismeretlen, feltérképezetlen bolygóért, mindezt egy kósza rádiójel miatt.
Ezért a kissé suta plot twist-ért aztán jócskán kárpótol az, ami az érthetően feldúlt, ám mégis kissé következetlen csapatra vár. Nem más az ugyanis, mint a vegytiszta horror. És komolyan mondom, annyira intenzív és brutális pillanatok következnek ezután, melyekre minden Alien rajongó olyan bőséggel folyathatja a nyálát, miképpen egy felajzott xenomorph tenné. Kín, szenvedés, vér, szétrepedő testek, avagy a születés csodája, úgy, ahogy azt annak idején Hans Rudolf Giger (az eredeti film látványtervezője) megálmodta. Tényleg iszonyat hatásos az egész, és már kezdtem örülni, hogy a végén majd azt mondhatom, hogy igen, ez a legkirályabb Alien film A bolygó neve: Halál óta.
Ám ekkor megjelent a Prometheusból ismerős David (Michael Fassbender) és jól elbarmolt mindent. Egyrészt innentől úgy leül a film, hogy azt már csak az amúgy eléggé elkapkodott finálé volt képes felrázni, másrészt Fassbender android karaktere kimondottan irritáló lett. Érthető ugyan, és nem is rossz a koncepció, miszerint egy ember által alkotott, ám annál bizonyos szempontból tökéletesebb lény teremtővé szeretne válni, ám ahogy ez elő van adva az hagy némi kívánnivalót maga után. David ebben a filmben olyan, mint egy túlírt James Bond gonosz, folyvást a szituációhoz illő szépirodalmat idéz, és a távolba révedve ecseteli terveit. Mindezeken felül egy arcpirítóan kínos jelenet is köthető hozzá, melyben furulyázni tanítja (!) a szintén Fassbender által játszott, kvázi testvérét. Na ne már. Ezeket a dolgokat pedig a mint mindig, most is baromi dögösen kinéző xeno, az egészen jó zuhanyzós jelenet és a sebtében lezavart, amúgy A bolygó neve: Halálra emlékeztető végső leszámolás sem tudja feledtetni. Kapunk tehát egy erős kezdést, egy meglepően lagymatag folytatással és egy mondhatni korrekt lezárást. Ennél azért többet vártam és azt kell, hogy mondjam, valószínű, hogy Neill Blomkamp most már tutira soha el nem készülő filmjével jobban jártunk volna. A bolygó neve: Halál óta pedig még mindig a harmadik rész a legjobb. Kár.
6/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
