Valamivel több, mint 25 évvel ezelőtt Mark Frost és David Lynch megalkottak egy olyan sorozatot, ami műfajával, szürrealizmusával és enyhe abszurditásával nagyon hamar kultstátuszt vívott ki magának. Ma is hatalmas tisztelet, illetve rajongás övezi a sorozatok egyik úttörőjét. Bőven nem tökéletes, de nagyon szerethető és élvezetes alkotás. Holnap pedig ilyen hatalmas szünet után újra a képernyőn láthatjuk kedvenc bogaras nyomozónkat.

Twin Peaks egy csendes kis város valahol az amerikai-kanadai határ közelében. Azonban egy nap az egyik helybéli lány holttestét mossa partra a víz. Az ügy nyomozását Dale Cooper különleges ügynök vezeti, akinek a helyiek – élükön a seriffel – mindenben a segítségére vannak. Nyomozás közben viszont feltárulnak a lakosok sötét titkai. Itt nem minden az, aminek látszik.

A produkció meglehetősen egyedülálló volt a maga korában, ugyanis egy szappanoperákkal fémjelzett kor szülötte, és bár maga is sokszor szappanoperába hajlik, de ezzel együtt egy görbe tükröt is mutat a műfajnak. Teszi ezt nagyon sok, részletesen kidolgozott karakter segítségével, akik közül messze kiemelkedik a három helyi hölgy hármasa. Őket pedig nagyszerű színészek keltik életre. Mindenképpen említést érdemel az Lara Flynn Boyle, aki talán a legjobb a gyerekből kényszerűségből felnőtté váló Donna Hayward szerepében. Sheryl Lee képben egy éteri szépségű lányt sikerült az áldozat bőrébe bújtatni, aki bár nem szerepel túl sokat, de nagyon széles skálán mozog. És természetesen Kyle MacLachlan is tökéletesen formálja meg Dale Coopert.

A legnagyobb erénye viszont egyértelműen az, hogy Lynch és Frost nem egy egyszerű krimit akartak létrehozni, hanem bevezették a misztikumot a történetbe. A legemlékezetesebb pillanatai pedig egyértelműen ezekhez köthető. Cooper piros-fekete szobában tett látogatási a sorozat ékkövei. És itt válik világossá, hogy elsősorban nem Laura gyilkosáról, de nem is a városiak rejtegetnivalóiról szól igazából a Twin Peaks, hanem a jó és a rossz örökös, végeláthatatlan harcáról.


Persze, mint minden mozgóképnek, úgy ennek is megvan a maga gyermekbetegsége. A 2. évad nagyjából felénél kiderül, hogy ki a gyilkos, de ezután borzasztóan el van nyújtva a sorozat. Nekem egy kis szünetet is kellett tartanom ekkor. Ugyanakkor megérte visszatérni hozzá, mert az utolsó rész Lynch dirigálásával kiváló lezárása a sorozatnak. Nem vagyok abban sem biztos, hogy ezt a témát azóta nem dolgozták fel jobban, és Windom Earle egészen röhejes.

De mindezek ellenére is máig egy rendkívül szórakoztató, és sokszor félelmetes sorozat, a végén pedig olyan cliffhanger van, amitől leszakad az ember arca. Ha valaki még nem látta, nyugodt szívvel ajánlom. Hajnalban rajtol az új évad, és én már nagyon kíváncsi vagyok, miként hatott Twin Peaks lakosaira ez a 25 év. Egyet biztosan tudok: izgalmakban, rejtélyekben nem lesz hiány. És addig se feledjétek, ugyan lehet, hogy a baglyok nem azok, aminek látszanak, de mégis kényszerítő szerepük van: Ők emlékeztetnek rá, hogy nézzünk bele a sötétbe! 8/10