Luc Besson az egyik legérdekesebb rendező a filmtörténelemben. Rendezett már olyan klasszikusokat, mint a Léon, a profi, a Nikita vagy a Malavita, de olyan borzalmas vagy felejthető alkotásokat is, mint az Arthur és a villangók, az Angel-A vagy a Lucy. Előbbiek inkább pályája első, utóbbiak pedig második szakaszába sorolhatóak. A törés valahol Az ötödik elemnél következett be, amit egyesek korszakos mesterműnek, mások idegesítő fércműnek gondolnak. Új rendezése, A Valerian és az ezer bolygó városa pedig legalább olyan, ha nem, még inkább megosztó lesz. 
A 28. században Valerian és Laureline különleges ügynökök az emberi területek fenntartásával vannak elfoglalva. A védelmi miniszter egy nap az Alphára küldi őket, ami egy folyamatosan bővülő metropolisz, ahol a világ legkülönbözőbb fajai gyűlnek össze, hogy tudásukat megosztva dolgozzanak egy szebb, fejlettebb jövőért. A város középpontjában azonban egy ismeretlen, sötét erő fenyegeti a lakókat. Hőseinknek életük legnagyobb kihívásával kell szembenézniük.
A történet jól lehet sablonos, de ezek a sablonok nagyon ügyesen vannak egymásra pakolva, és a mű háromnegyedében nem is zavaró, ugyanis még magát sem veszi komolyan. Olyannyira nem, hogy ezen idő alatt végig szemöldökömet felhúzva, fél mosollyal ültem a székemben. A látvány valami lehengerlő. Gyönyörű, kreatív ötletes. Megelevenedik az ember előtt, és csak szájtátva figyeli, hogy mi történik a vásznon. És erre segít rá a nagyszerű vágás, valamint kamerakezelés. Maga a világ egyetlen pillanatra sem válik giccsessé, és ez hatalmas érdem. Nem úgy, mint a a produkció utolsó negyede.
Ez az a rész, ahol a Valerian megbukik. És itt nem csak arról van szó, hogy a filmvégi fordulat rettentően kiszámítható, hanem arról is, hogy Besson úgy gondolta, „interstellarosdit” fog játszani, és kapunk egy brutálisan nyálas, szájbarágós üzenetet a szeretet fontosságáról, és arról, ahogyan az a világot mozgatja. Komolyan mondom ennyiszer a szeretet szót nagyjából egymás után én még nem hallottam, ráadásul képzeljétek ezt el Cara Delevingne tolmácsolásában, aki egészen idáig tök jól helytáll. Persze, eléggé túljátssza a szerepét, de egy ilyen komolytalan film esetében sokkal inkább beleillik a képbe, mintha tényleg drámai akart volna lenni. Dane DeHaan szerintem az általános vélekedéssel ellentétben egyáltalán nem volt miscast, sokkal inkább betudom a direktor úr sajátos, abszurd humorának azt, hogy a nőcsábász Valerian szerepére, akinek – kis túlzással – már a fél galaxis megvolt, egy ilyen nyüzüge, a férfiideállal egyáltalán nem összeegyeztethető színészt választott. Én úgy gondolom, hogy ez tényleg pazar húzás volt. És én erről előzetesen nem is tudtam, de egy epizód szerep erejéig beugrott Ethan Hawke is. Az ő rövid jelenléte nagyon jót tett szerintem a filmnek, annyira frenetikus és élettel teli volt az alakítása, még ha nyúlfarknyi is.
És azzal sem lehet vádolni, hogy teljesen üres lenne, mert megpróbálkozik olyan témák feldolgozásával is, mint a kultúrák egymásra hatása, vagy azzal, hogy meddig mehet el valaki akkor, ha a saját fajának akarja biztosítani a szebb jövőt. A probléma itt is inkább az, hogy ezeknek nem mászik a mélyére, nem vesézi ki őket, hanem megkapargatja a felszínt, hogy aztán parlagon hagyja. De, ahogy már mondat, legalább próbálkozott. Nem úgy, mint egy átlagos mai blockbuster, és végérvényesen sikerült is neki több lennie azoknál, csak pont nem mondanivalója által, hanem az igényes látvány, valamint a rendezés miatt. Mert amennyire vegyes érzelmeim vannak a forgatókönyv felé, annyira vagyok elégedett Bessonnal, mint rendezővel. És ez azért megnyugtató, hiszen tudhatjuk, hogy nem felejtette el, hogy kell jó filmet csinálni, és minden adva van, hogy a következő alkotása már olyan zseniális legyen, mint a fent említettek. Kár azért az utolsó negyedért, mert így nem egy remekmű lett a Valerian és az ezer bolygó városa, hanem szimplán egy jó és szerethető film. 7/10
A film MAFAB adatlapja.
Ha tetszett, ami olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren.
