[Supernatural Movies]

Célegyenesben - Trónok harca 7.évad 5. rész

2017. augusztus 14. - Mikesi Tomi

Az évad sajnos a végéhez közelít, ennek viszont jótékony hatása is van, az ötödik epizód ugyanis kíméletlen tempót diktál, elképesztő fordulatokat és egy eszméletlenül látványos lezárás ígéretét hozza magával. SPOILERES ÍRÁS!

got75.jpg

Bronn megmenti Jaime életét és kihúzza őt a folyópartra. Az első dolga persze az, hogy számon kérje, mégis mit gondolt, amikor megrohamozta Daeneryst és a sárkányát. Mert amíg meg nem fizeti az adósságát Bronnak, Jaime nem halhat meg, nem ölheti meg egy sárkány sem. Jaime belátja, hogy egy sárkánnyal képtelenek felvenni a harcot, Daenerysnek ráadásul három is van. Bronn erre közli, hogy ő nem szándékozik Királyvárban maradni, amikor azt megtámadják a sárkányok.

Daenerys a túlélő Lannister katonáknak felajánlja a választást, hűséget fogadnak vagy meghalnak. Az életben maradtak soraiban van Randyll Tarly és a fia, Dickon is, akik természetesen nem hajtanak térdet. Tyrion ekkor emlékezteti Randyllt arra, hogy nem olyan régen még egy másik úrnőt szolgált, most pedig a Lannisterek oldalán örökre eltüntette a házat, amire felesküdött. A két Tarly hajthatatlan, akárcsak Daenerys, aki nem akarja őket sem láncba verni, sem az Éjjeli Őrségbe küldeni, hiába próbálja Tyrion meggyőzni arról, hogy kímélje meg Randyll és Dickon életét. Halálra ítéli, Drogon egy pillanat alatt hamuvá égeti őket.

Jaime visszatér Királyvárba és elmondja Cerseinek, hogy szerinte esélytelen megnyerniük a háborút, a dothraki sereget ugyanis egyetlen másik sereg sem képes legyőzni, a gyilkolás nekik nem háború, hanem sport. A sárkányt Qyburn nyílvetője sem állította meg, ráadásul nem is csak egy sárkány van. Amikor Cersei arról kezd beszélni, hogy talán majd Tyrion közbenjár, vezekelve az apjuk és Joffrey meggyilkolása miatt, Jaime közbevág és elmondja, hogy Joffreyt Olenna ölte meg. Cersei először nem hisz neki, de mikor rájön, hogy valóban ez történt, azt kívánja bárcsak megkínozta volna.

Jon Sárkánykőn végre találkozik testközelből is Drogonnal. Daenerys valószínűleg leakarta nyűgözni, hátha térdet hajt, azonban Jon nem esett kétségbe, Drogon pedig hagyta, hogy megérintse. Daenerys döbbenten vette tudomásul a dolgot, nem is sejtve, hogy Jon ereiben is a sárkányok vére folyik. Miután Drogon elrepült, Daenerys rákérdez Davos mondatára, miszerint Jon az életét adta a népéért, de mielőtt Jon választ adhatna, megérkezik Jorah Mormont. A Khaleesi örömmel fogadja, Jon viszont hiába említi meg, hogy Jorah édesapja alatt szolgált, elsőre nem nyerik el egymás bizalmát.

Bran egy hollórajt irányítva Deresből átrepül a Falon és ahhoz nagyon közel talál rá az Éjkirályra és seregére. Mikor az a hollókra pillant, azonnal szétrebbennek, Bran pedig a varsafa lábainál tér magához, azonnal szól Wolkan mesternek, hogy küldjenek hollókat mindenhová az érkező veszedelemről. A Fellegvárba megérkezik a levél, a mesterek épp arról tárgyalnak, mikor belép Sam néhány tekerccsel és könyvvel. Mikor a levél igazát próbálja bizonyítani, a mesterek nem veszik komolyan, de a főmester megígéri, hogy utánajárnak.

kepernyofelvetel_251.png

Varys és Tyrion Sárkánykő tróntermében beszélgetnek Daenerys és az apja tetteiről, hogy hány embert égettek meg elevenen, aki szembeszegült velük. Varys szerint Daenerys sosem lesz olyan, mint az apja, a megfelelő tanácsadókkal. A beszélgetés során Varys egy levelet szorongat, amit Jonnak küldtek Deresből. Jon ebből megtudja, hogy Arya és Bran is életben van, de az öröme egyáltalán nem felhőtlen, hiszen a levél lényeges üzenete az volt, hogy a holtak serege nagyon közel jár a Keleti Őrséghez. Jon minél hamarabb Északra menne, akár vele megy Daenerys, akár nem. Mikor erre a Sárkányok anyja azt feleli, hogy azzal átengedné Westerost Cerseinek, Tyrion közbevág, hogy ha el tudnák hitetni Cerseivel, hogy az északi fenyegetés valós, a nővére talán hajlandó lenne fegyverszünetet kötni. Ezért a holtak seregének egy katonáját el kell vinni Királyvárba, előtte Tyrion meggyőzi Jaimet, hogy segítsen létrehozni majd ezt a találkozót. Ser Jorah felajánlja, hogy elmegy Északra, azonban Jon kijelenti, hogy ő fogja vezetni ezt a küldetést. Mikor Daenerys szembesíti azzal, hogy nem adott engedélyt a távozásra, Jon azt válaszolja, hogy nem is szükséges, hiszen ő Észak Királya.

Arya szemtanúja lesz, ahogy a Jonra felesküdöttek Deres tróntermében azt mondják Sansának, hogy inkább őt szolgálnák, mert úgy véli jobb uralkodó lenne. Sansa nem él a lehetőséggel és nem fordítja Jon ellen az északi urakat, de Arya szerint nem állt ki elég határozottan Jonért, már csak azért sem, mert szerinte Sansa arra az eshetőségre is felkészül, ha Jon nem térne vissza.

Ser Davos és Tyrion megérkeznek Királyvárba, egy ritkán őrzött partszakaszon kötnek ki. Ser Davos Bolhavég felé veszi az irányt, míg Tyrion a bátyjával készül találkozni. Bronn a Vörös Torony alatti kazamatákba vezeti Jaimet azzal az indokkal, hogy ott gyakorolják a kardvívást, de mielőtt Jaime elmondhatná a véleményét erről megjelenik Tyrion. A két fivér nehezen jut szóhoz és mikor Tyrion megpróbálja lemagyarázni Jaimenek, miért is ölte meg az apjukat, Jaime arra kéri mondja el, miért jött.

kepernyofelvetel_260.png

Bolhavégen, a fegyverkovácsok között Ser Davos megtalálja amit keresett, Robert király egyetlen életben maradt fattyát, Gendryt. A fiatal kovács rögtön kitalálja, miért is jött a Hagymalovag és azelőtt igent mond, mielőtt Davos elmagyarázhatná, mire kéri valójában. Apjához hasonlóan ő sem karddal harcol, egy hatalmas, díszes pörölyt vesz magához. A parton két aranyköpenyes látja meg őket, Davos pedig, ravasz csempész módjára azonnal lefizeti őket. A veszély már el is múlik, mikor feltűnik Tyrion. Ezúttal kénytelenek megölni a két katonát, Gendry pedig egy-egy csapással bezúzza a fejüket. Gendry pörölyén ott van a Baratheon ház szarvasa, ráadásul elég finom munka ahhoz, hogy azt feltételezhessük, ez magának a megboldogult Robert királynak a fegyvere, amivel kioltotta Rhaeger Targaryen életét.

Cersei és Jaime második beszélgetése során megint érdekes dolgokra derül fény. Jaime elmondja, hogy Daenerys fegyverszünetet javasol, hogy először a holtak seregével számoljanak le. Cersei felfedi, hogy tudott a találkozóról, de hagyta, egyfajta gesztusként Daenerys felé, másrészt a stratégiája részeként. Aztán megjegyzi, hogy mindent legyőznek, ami az útjukba kerül, ha másért nem is, akkor a születendő gyermekükért. Ezzel Jaimet végleg megnyerte magának, a fivére ezek után képtelen lesz elárulni. Jaime továbbra is szereti Cerseit, akin azonban egyre inkább mutatkoznak az őrültség jelei.

Gendry és Jon első találkozása kifejezetten üdítő pillanat, úgy gondolják, ahogy apjaik összetartottak, úgy nekik is egy oldalon kell harcolniuk, bízva egymásban. Tyrion is örömmel nyugtázza Ser Jorah jelenlétét, ráadásul újra élvezheti a Khaleesi teljes bizalmát. Daenerys és Jon búcsúját látva Tyrion ráébred arra, amit láthatóan már Ser Jorah is megsejtett, hogy Daenerys gyengéd érzelmeket táplál Észak Királya iránt.

kepernyofelvetel_269.png

Samet nem hagyja nyugodni, hogy ő nagy emberek tetteiről olvas a biztonságos délen, miközben a birodalom sorsa északon fog eldőlni. Szegfű egy könyvből olvas fel, amit Sam teljesen ignorál, de a nézők egy nagyon fontos dolgot tudhatnak meg belőle. Rhaegar herceg érvénytelenítette a házasságát és rögtön feleségül is vett egy másik asszonyt. Ez pedig azt jelenti, hogy a Targaryen ház jog szerinti örököse nem más, mint Jon Snow. Bár nem tudjuk biztosan, hogy Elia Martellről és Lyanna Starkról van-e szó, a sorozat eddigi utalásai alapján ez lehet az egyetlen magyarázat. Ha Jon szülei házasok voltak, azzal Jon jogos örökössé válik, méghozzá első az öröklési sorrendben, hiszen abban a Sárkányok Tánca óta a női leszármazottak mindig az utolsó helyre kerülnek. Sam ezek után ellopja a legfontosabbnak ítélt könyveket és tekercseket, amik az Éjkirály elleni harcban a legnagyobb segítséget jelenthetik, majd Szegfűvel és gyermekével elhagyják Fellegvárak és Deres felé veszik az irányt.

Arya titokban megfigyeli Kisujj nagyon gyanús tevékenységeit. A legfontosabb esemény az, mikor Wolkan mester átad Petyrnek egy levelet, amely valószínűleg kompromittálná őt, meg is kérdezi, hogy ugye ez az egyetlen példány Deresben. Arya ezután betör Kisujj szobájába, megtalálja majd ellopja a levelet. Mikor visszazárja a szobát, láthatjuk, hogy Kisujj az egésznek szemtanúja volt. A levél csupán csali, amivel Sansát és Aryát szeretné egymásnak ugrasztani, Kisujj még most is képes manipulálna a körülötte lévőket.

Az utolsó jelenetben Jon, Ser Davos, Gendry és Ser Jorah megérkeznek a Keleti Őrségbe. Már ott várja őket Tormund, aki elmondja nekik, hogy nem csak ők szeretnének a Falon túlra menni. Az Éjjeli Őrség tömlöcében raboskodik a Véreb, Beric Dondarrion és Myri Thoros. Az elit alakulat hamar összeáll, annak ellenére, hogy minden egyes tagja neheztel egy másikra és elindulnak észak felé, hogy végrehajtsák a küldetést és foglyul ejtsenek egyet az Éjkirály katonái közül.

kepernyofelvetel_214.png

Ebben az epizódban több dolog történik, mint az évad eddigi részeiben összesen. Ráadásul végig pörgött, látványos volt és annak ellenére izgalmas, hogy a főbb karakterek nem igazán voltak életveszélyben. A sárkánysimogatós jelenetnél kicsit kilógott a CGI lóláb, de így is a sorozat egyik legepikusabb jelenete volt.

Bronn és Jaime túlélték Daenerys haragját, Jaime találkozik Tyrionnal, Cersei pedig gyermeket vár. Jon láthatóan jól kezeli a sárkányokat, Drogon is nyugodtan viselkedik a jelenlétében. Észak Királya kénytelen minden további nélkül a Keleti Őrségez menni, a holtak serege ugyanis egyre közelebb ér az emberek birodalmához, erről pedig Cerseit is meg kell győzni, egy foglyul ejtett halott vagy Más segítségével. A nézők számára kiderült, hogy Jon szülei összeházasodtak, Jon tehát törvényes unokája az Őrült Királynak, ezzel pedig jogos örököse a Vastrónnak. Sam egyúttal elhagyja Fellegvárat, hogy Jon segítségére siessen. Arya és Sansa viszonya egyre feszültebb, miközben Arya kideríti, mit próbál Kisujj olyan kétségbeesetten titkolni. Az továbbra sem világos, Bran miért nem foglal állást nővérei és Kisujj egyre fokozódó konfliktusában. A Keleti Őrségnél pedig összeáll a Jon, Tormund, Ser Jorah, a Véreb, Beric Dondarrion, Myri Thoros és Gendry, és elindulnak a Falon túlra.
A következő epizód pedig a sorozat eddigi felépítése alapján az évad legmozgalmasabb és legbrutálisabb része lesz.

Az HBO Go linkje

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a
 Facebookon és a Twitteren

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr3712748254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2017.08.15. 15:11:34

kedvenc grejoy kalózom 2 rész óta sehol.
hát élet ez maounika?

Mikesi Tomi 2017.08.15. 16:24:49

@doggfather: Ráadásul nagy eséllyel a következő részből is kimarad. Az persze még Casterly Rock alatt rostokol, vagy már úton van, hogy Essosból áthozza zsoldossereget.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2017.08.16. 10:53:39

@Mikesi Tomi: szomorú lennék ha akkor se szerepelne...

Petrow 2017.08.18. 12:34:45

@doggfather: Nem, a következőben sem fog színre lépni. A showdown-ba viszont úgy tippelem, mindenképp helye lesz majd.

Petrow 2017.08.18. 12:42:21

Nagyon sajnálom, hogy az egész Winterfell-Arya-Sansa szálnak nem volt ideje/lehetősége jobban kifejlődni. Mert ez így nagyon összecsapott.

Egyáltalán, Sansa mi a faszomnak tűri meg Littlefingert az udvarban? Zavartam volna haza a halál kaszára Robbot pesztrálni, vagy további szövetségeseket gründolni, vagy bármi, de ne a nehezen összetrombitált hadurak közvetlen közelében őgyelegjen. Ha más nem, Sansának tudnia kéne, mekkora spíler; megölte Lysát, manipulálta a Vale urait, eladta őt a Boltonoknak... még mi kell, hogy kirúgja a francba?

Ugyanakkor meg drukkolok Petyrnek is, hogy sikeresen megpuccsolja Sansát és Jon-t is, csak hogy a végén a Night King dárdájának hegyére kerüljön a feje :)
süti beállítások módosítása