A cím senkit ne tévesszen meg, nem egy női nézőpontú Macbeth-adaptációról van szó: William Oldroyd első nagyjátékfilmjében Nikolaj Leskov Kisvárosi Lady Machbeth című kisregényét vitte vászonra. A címválasztás a könyv szerzőjétől minden bizonnyal tudatos volt. Látszólag semmi köze Shakespeare művéhez, a középpontba állított női karakter viszont ugyanolyan számító akárcsak a „valódi” Lady Macbeth.
A történet egy fiatal lány, Katherine (Florence Pugh) és a nála jóval idősebb Sebastian (Cosmo Jarvis) esküvőjével kezdődik. Hamarosan kiderül, hogy a házas élet a lány számára csak korlátokkal jár. A férj például megtiltja, hogy elhagyja a házat, annak levegője viszont egyre fülledtebb lesz és Katherine-en eluralkodik az álmosság. De a hétköznapok is egyre monotonabbak számára, melyet a rendező az ugyanabból a szögből felvett, statikus beállításokkal is érzékeltet. Sebastian a nő vágyát sem elégíti ki és miután el kell utaznia, felesége a boldogságot egy inas karjaiban találja meg.
A cselekmény nincs túlbonyolítva és meglehetősen lassan is bontakozik ki, a film ereje ezért nem is ebben rejlik. Minden új mozzanat Katherine jelleméről árulkodik, aki láthatóan nem érzi magát még csak a saját korába valónak sem. Florence Pugh mozija ez, akit nem lehet nem kedvelni a kezdetben cserfes viselkedése miatt. A fent említett elbóbiskolások, vagy a megfelelő helyen odaszúrt mondatok már-már a sitcomokat idézik, de igazán a film előrehaladtával egyre könyörtelenebbé váló nőként uralja a vásznat. Egy idő után viszont ez a lendület alábbhagy és az egyébként is elég rövid játékidő (alig másfél órás a film) az első hatvan perc után már érezteti a hatását. Addigra fogy el, mire behoznak egy újabb történetszálat és ekkor válik világossá, hogy pont azon okból kezd érdektelenné válni az egész, mert az alkotás ennyire egy karakterről szól. Katherine alakja köré egy pont után tulajdonképpen bármilyen egyéb olyan szálat lehetne írni, melyben megvillanthatja a gonoszságát, a végkimenetelen (ha a végcél a lány erkölcsi mélységekbe süllyesztése) nem változtat, az már rég megtörtént.
Hangulatfilmnek kiváló a Lady Macbeth. A néma képsorokkal (zenét jó, ha két jelenetben hallani) és sötét tónusú megjelenítéssel operál, melyek elemi erővel tudják beszippantani a nézőt. Azoknak is tudom ajánlani, akik alapvetően nem kedvelik a kosztümös filmeket, hiszen itt nem a megszokott pompa és a minél színesebb társasági élet bemutatása dominál, épp ellenkezőleg. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni, de az újranézési faktora hiányzik 6/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
