A Hollandiában, feltehetően 1665-ben keletkezett Leány gyöngy fülbevalóval című festmény rejtélyessége igazi ihletforrás volt Tracy Chevalier számára, aki 1999-re készült el a regényével, melynek címe azonos a képével és annak keletkezési körülményeit boncolgatja. Mondhatni, könnyű dolga volt, hiszen a modellt ülő lányról semmit és magáról a festőről, Jan Vermeerről is igen keveset tudunk. A könyvből aztán Olivia Hetreed készített forgatókönyvet, melyet Peter Webber álmodott (egy másfajta) vászonra 2003-ban, és ha hozzátesszük, hogy öt évvel később színdarab is készült belőle, láthatóvá válnak egy 17. századi festmény korokon és médiumokon való átívelésének lehetőségei.
Valljuk be, filmet csinálni egy festmény elkészültéről nem hangzik épp a legizgalmasabb témának, de miért is lenne az? A mestert megszállja az ihlet, megfesti a képet, mely eladásra kerül, vagy épp megrendelést kap, szerencsés esetben egy főbb méltóságtól, így akár élete végéig meg tud élni munkájából. Az ihlet forrása persze bármi lehet. Jelen esetben egy lány, akit ha főszereplővé léptetünk elő, akár még egy érdekes film is kisülhet a dologból. Scarlett Johansson játssza a tizenhét éves Griet-et, akit csempekészítő apja balesete után cselédlánynak adnak a Vermeer házba. Griet élénk érdeklődést mutat a mester festményei iránt, így kerül lelkileg közel a Colin Firth által alakított festőhöz. A ház úrnője láthatóan nem szívleli a lányt és az egyik gyerek is igyekszik megnehezíteni a dolgát, azonban egy hentesfiú (Cillian Murphy) képében mintegy mentsvárként a szerelem is rátalál. A történet nem több és nem is kevesebb ennél. Nem lesz az sem lesz meglepő, hogy a film végére az ominózus festmény is elkészül. Egy visszafogott, leginkább melankolikus hangvételű alkotást kapunk, melyből a korabeli Hollandia korrajza is kiviláglik.
A technikai és hangulati elemeket tekintve egyébként kifejezetten erős alkotást kapunk. A húspiacon szinte érezni a szagot, de az eső áztatta macskakövek, a gyertyafényben úszó belső terek, valamint a műterem meghittségének képkockái mind hozzásegítenek, hogy ott legyünk a tizenhetedik században és átérezzük egy alacsonyabb társadalmi osztályban ragadt lány megpróbáltatásait. Ehhez járul Alexandre Desplat, sajnos viszonylag kevésszer felcsendülő, de annál csodálatosabb zenei kompozíciója, valamint a szinte jelenetenként változó, hol kékesszürke, hol arany színben játszadozó képi világ. Utóbbi a festmény két legjellegzetesebb színét hívatott megjeleníteni, ezzel is egységesítve a film csúcspontján azokat, valamint néhány beállítás már-már tényleg a festményeket idézi fel. A színészek még a mellékszerepekben is remekelnek. Colin Firthre hosszú haja miatt alig lehet ráismerni, színészileg viszont teljesen átlényegül Vermeerré. A legnehezebb dolga talán Scarlett Johanssonnak volt, hiszen visszafogott alakítást kellett hoznia. Fiatal kora ellenére azonban tökéletesen megoldotta a feladatot és még egy Golden Globe–jelölést is begyűjtött magának, akárcsak a zene miatt Desplat. A film három technikai jelölésig az Akadémia figyelmét is felkeltette, a Gáláról azonban ismét üres kézzel távoztak. Kisebb (vagy a kevesebb médiavisszhangot kapó) fesztiválokról viszont el tudott hozni pár díjat a film.
Hiába a hangulatfestés, a korrajz és a remek színészek, az alkotás mégsem tud kiemelkedő lenni. Néhol meglehetősen lapos, a történet (vagy annak hiánya) miatt döcögve halad előre és sokáig nem tudtam hova tenni a film erősen kihangsúlyozott váltakozó tónusait sem. Ellentmondásnak tűnhet, de egy visszafogottabb szimbolika ezen a téren jobban állt volna neki, helyette Desplat zenéjének kellett volna előtérbe kerülnie.
Összességében a Leány gyöngy fülbevalóval egy szép és megindító film, melynél nem mindig találták el az arányokat és a dinamikát, úgyszólván a rendezőnek is gyorsabb ecsetvonásokkal kellett volna dolgoznia. 6,5/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
